Ki volt Lajtha László? episode artwork

EPISODE · Aug 30, 2024 · 16 MIN

Ki volt Lajtha László?

from Tenger Média's Podcast · host Tenger Média

A magyar zeneszerzőt és folkloristát Kodállyal és Bartókkal szokás együtt emlegetni, mégis jóval kevesebben ismerik a nevét. Ez azonban hamarosan meg fog változni. Ugyanis Lajtha Fesztivál lesz a Hangvető szervezésében a bicskei Lajtha-házban, szeptember 6. és 8. között. Filmek, gyerek és családi koncertek, kiállítás, előadások és természetesen Lajtha-művek várják az érdeklődőket. A rendezvénynek lesz egy nemzetközi „sztárja” is, a berlini Notos Quartett, akik 2022-ben a Sonynál játszották lemezre – a világon elsőként – Lajtha zongoranégyesét. Ennek magyarországi bemutatójára szeptember 7-én kerül sor a fesztiválon, de fellép a Korossy Quartett is, Balog Józseffel zongoraművész pedig nem csak játszani fogja Lajthát, de mesélni fog zongoraműveinek zenetörténeti és művészi jelentőségéről. Lajtha László életművének első számú szakértője, Solymosi-Tari Emőke a quartetjeiről tart előadást, Varga Sándor néprajzkutató, táncantropológus Lajtha néptánccal kapcsolatos kutatásairól mesél majd. Lajtha etnográfusi munkáját Navratil Andrea, Lakatos Róbert, Kiss Gy. László, a Tükrös Zenekar és a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház produkciói elevenítik fel. Liber Endrével, a fesztivál művészeti vezetőjével, a Hangvető egyik alapítójával Kalmár András beszélgetett.A részletes program itt érhető el.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Aug 30, 2024

Embed this episode

A magyar zeneszerzőt és folkloristát Kodállyal és Bartókkal szokás együtt emlegetni, mégis jóval kevesebben ismerik a nevét. Ez azonban hamarosan meg fog változni. Ugyanis Lajtha Fesztivál lesz a Hangvető szervezésében a bicskei Lajtha-házban, szeptember 6. és 8. között. Filmek, gyerek és családi koncertek, kiállítás, előadások és természetesen Lajtha-művek várják az érdeklődőket. A rendezvénynek lesz egy nemzetközi „sztárja” is, a berlini Notos Quartett, akik 2022-ben a Sonynál játszot...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

Ki volt Lajtha László?

0:00 16:55

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Tenger Média's Podcast?

This episode is 16 minutes long.

When was this Tenger Média's Podcast episode published?

This episode was published on August 30, 2024.

Can I download this Tenger Média's Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!