EPISODE · Jun 11, 2025 · 28 MIN
Kompetenciafejlesztés a digitális térben – történelemtanítás mobilapplikációval
from MCC Podcast · host MCC.Collegium
A Tanuláskutató Intézet podcastjének legújabb epizódjában Fodor Richárd kutatásvezető beszélgetett Chira Csongorral és Dr. Nyári Gáborral a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársaival. A beszélgetés középpontjában a HistóriApp nevű új mobilalkalmazás áll, amely a 20. századi magyar történelem feldolgozását teszi elérhetővé játékos, diákbarát formában, mégis szigorúan a Nemzeti alaptanterv és a történelem kerettanterv alapján.Az alkalmazás célja, hogy segítse a középiskolásokat - akár az emelt szintű történelemérettségire való felkészülésben és egyetemi vizsgafelkészítésben is – egyúttal motiválja is őket a történelmi tudás elmélyítésére. A beszélgetés során szó esik arról, hogyan született meg az alkalmazás ötlete egy kutatói és tanári együttműködés eredményeként, milyen pedagógiai célokat szolgál, hogyan épülnek fel a tartalmi egységek – Trianontól a rendszerváltásig –, milyen játékosítási elemek segítik a tanulást, hogyan jelennek meg benne a legújabb történettudományi eredmények, valamint arról is, hogyan illeszthető be az applikáció a tanórai munkába, szakköri foglalkozásokba vagy akár önálló tanulásba is. A beszélgetés során a résztvevők kitérnek a digitális világról gyakran felmerülő kritikákra is, érintik az online tartalmakkal járó addikció veszélyeit és választ adnak a felmerülő kérdésekre.A beszélgetésben szóba kerülnek a jövőbeli fejlesztési tervek is, beleértve a tartalmi bővítést, nemzetközi kitekintést és adatbázis-összekapcsolásokat. A fejlesztők álláspontja szerint a HistóriApp egy korszerű tanulási eszköz, amely a diákok nyelvén szól, motivál, és közösségi élménnyé formálja a történelem tanulását. Az alkalmazás Android és iOS készülékekre egyaránt elérhető, ingyenes, és nemcsak egyéni tanulásra, hanem csoportos versenyekre, iskolai foglalkozásokra is kiválóan alkalmas.Szereplők:Nyári Gábor – történész, a RETÖRKI ügyvezető igazgatójaChira Csongor – történelemtanár, RETÖRKI tudományos segédmunkatársaFodor Richárd – Tanuláskutató Intézet kutatásvezetőjeAz MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
Embed this episode
What this episode covers
A Tanuláskutató Intézet podcastjének legújabb epizódjában Fodor Richárd kutatásvezető beszélgetett Chira Csongorral és Dr. Nyári Gáborral a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársaival. A beszélgetés középpontjában a HistóriApp nevű új mobilalkalmazás áll, amely a 20. századi magyar történelem feldolgozását teszi elérhetővé játékos, diákbarát formában, mégis szigorúan a Nemzeti alaptanterv és a történelem kerettanterv alapján. Az alkalmazás célja, hogy segítse a középis...
NOW PLAYING
Kompetenciafejlesztés a digitális térben – történelemtanítás mobilapplikációval
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.
Similar Podcasts
No similar podcasts found.