EPISODE · Jan 24, 2021 · 8 MIN
Közvécékért készítettek installációt, rabosították őket. Interjú
from Reggeli - civilradio.net · host Civil Rádió
A Város Mindenkié aktivistái már hosszú ideje szorgalmazzák, hogy Budapesten a jelenlegi 90 helyett legalább 150 közvécé álljon rendelkezésre (lehetőleg ingyenesen, a nap 24 órájában), eddig azonban úgy tűnik, a döntéshozók nem sokat tettek a helyzet előremozdításának érdekében. A szervezet szerint a közvécék jelenlegi száma a fővárosban elégtelen, különösképpen ha figyelembe vesszük az egyébként ide érkező nagy számú turistát, valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévő hajléktalanokat is. Az AVM aktivistáit azután rabosították, miután állampolgári bejelentés érkezett a rendőrséghez. Mindemellett, az aszfalt "rongálásáért" (amelyen idővell lekopó festéket használtak) több mint 200 000 forintos kártérítést is kell fizetniük. Noha a jelenlegi városvezetéssel már a pábeszéd elindulhatott a kérdésben, a tényleges cselekvést nehezíthetik a pandémiát követő gazdasági válság és a kormányzati forráselvonások is. Forczek Ákossal, A Város Mindenkié aktivistájával Kazinczy Bálint beszélgetett 2021.01.23.-án a Civil Rádió Reggeli című műsorában.
Embed this episode
NOW PLAYING
Közvécékért készítettek installációt, rabosították őket. Interjú
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.
Similar Podcasts
No similar podcasts found.