KVT Emlékkönyv Csuka Tiborral – Vendégünk Kiss Károly episode artwork

EPISODE · Dec 20, 2021 · 44 MIN

KVT Emlékkönyv Csuka Tiborral – Vendégünk Kiss Károly

from KVT Média Kiskunmajsa · host KVT MÉDIA

KVT Emlékkönyv Csuka Tiborral – Vendégünk Kiss Károly Nagyra nyitotta élete könyvét az első polgármester Nem is kezdhettük volna kiválóbb emberrel az interjúsorozatot, mint Kiss Károllyal, aki nagyra nyitotta élete emlékkönyvét és beavatott titkokba, érdekességekbe, értékrendbe, világszemléletbe, amelyek minden lépését meghatározták, tetteit alátámasztják, igazolják. Még soha, sehol senkinek nem nyilatkozott így az életútjáról városunk első polgármestere, aki könyvbe illő, fordulatos, színes, keserédes életútjával már-már mikszáthi karaktere városunknak. Végig élte a kommunizmus megaláztatását, a nincstelenséget, a börtönt, de kijutott neki a történelmi lehetőségekből is, hiszen a rendszerváltoztatás után három cikluson át vezette Majsát és elindította a fejlődés útján. Csuka Tibor kollégánkkal első életútinterjúra készülve tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a feladat, de egyben hiánypótló és hihetetlen értékkel bíró vállalás. Az interjú eredetileg négy és fél óra volt, amelyet - bármily hihetetlen – a stáb tátott szájjal hallgatott végig. A teljes anyagból készült eztán egy három órás szerkesztett anyag, amely megőrzött minden fontosat, lényegeset és két részben megtekinthető a www.kvtmedia.hu oldalunkon, Youtube csatornánkon. Szerkesztőségünk úgy ítélte meg, hogy a most itt, a közösségi oldalon közölt interjú kivonat mellett, meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy aki teljes részleteiben szeretné megismerni Karcsi bácsi különleges életútját, megtehesse. A teljes anyag megtalálható a KVT Média Youtube csatarnáján. A KVT Média célkitűzése, hogy térségünk emblematikus karaktereit bemutassuk az itt élőknek és a nagyvilágnak, lehetőséget biztosítsunk, hogy élettapasztalatuk, tudásuk közkinccsé váljon és megismerhetőek legyenek történelmünk értékes részletei. A hétről hétre jelentkező rovatunk, járási kitekintéssel mutatja be azokat az embereket, akik életútjukkal példát mutatnak a közösségnek.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Dec 20, 2021

Embed this episode

NOW PLAYING

KVT Emlékkönyv Csuka Tiborral – Vendégünk Kiss Károly

0:00 44:44

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of KVT Média Kiskunmajsa?

This episode is 44 minutes long.

When was this KVT Média Kiskunmajsa episode published?

This episode was published on December 20, 2021.

Can I download this KVT Média Kiskunmajsa episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!