Labanc portyán - Egy zsaru útja episode artwork

EPISODE · Nov 27, 2025 · 2H

Labanc portyán - Egy zsaru útja

from Alkotás útja [Tilos Rádió podcast] · host Tilos Rádió

Labanc Ferenccel, egykori kiemelt operatív főnyomozóval az adás első felében életének kezdeti pontjait, majd hatósági karrierútját jártuk körbe. Miként vált zsaruvá, hogyanhasznosította az idősebb, rátermettebb kollegák technikáit és miként sajátította el azokat a speciális tudásformákat, aminek kösznöhetően az 1990-es évektől a médiában gyakorta sztárzsaruként keretezték, ennek megfelelően készítettek vele riportokat.  Labanc saját nyomozói pályafutásáról vall, amiből az mutatkozik meg, hogy hiába végezte becsülettel a dolgát, mivel eközben képtelesen szólva mindkét keze hátra volt kötve. Nyomozóként és felderítőként működött a BRFK-n a rendszerváltás idejétől kezdve, ám előtte több mint félévtizednyi tapasztalatot szedett fel kerületi nyomozóként Óbudán. A '90-es évek első felében, eleddig a médiában is kevéssé tárgyalt kiemelt jelentőségű emberölési ügyekben vett részt, vagy azokhoz kapcsolódó gyanúsítottak becserkészésén dolgozott. Eközben arra eszmélt rá, hogy a bűnözőket sok esetben nem pusztán rendőrszakmai hiányosságok miatt nem lehet letartóztatni, hanem gyakorta jelentékeny hatalmi pozicóban lévő titkosszolgák vagy politikai potentátok segítik őket, szemben a hatósági munkát végzők törekvéseivel. Labanc Ferencnek idén, 2025-ben jelent meg második könyve, Egy zsaru útja címmel a Troubadour Books gondozásában, ami nem pusztán folytatja, hanem sokkal részletesebben átfogja első könyve, a 2003-ban megjelent Egy zsaru bőréért című kötetének tartalmát is. Az adásban részletesebben tárgyalt bűnügyek: I. Fried Ernő régiségkereskedő megölése II. Schwarcz János cégvezető, a Conti-Car nevű cég Rent-a-Car részlegének igazgatójával szembeni brutális gyilkosság.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Nov 27, 2025

Embed this episode

NOW PLAYING

Labanc portyán - Egy zsaru útja

0:00 2:00:00

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Alkotás útja [Tilos Rádió podcast]?

This episode is 2 hours and 0 minutes long.

When was this Alkotás útja [Tilos Rádió podcast] episode published?

This episode was published on November 27, 2025.

Can I download this Alkotás útja [Tilos Rádió podcast] episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!