LAKATOS LABOR 7.: MIÉRT KELL ALUDNUNK? - A Friderikusz Podcast egészségügyi sorozata episode artwork

EPISODE · Apr 24, 2025 · 46 MIN

LAKATOS LABOR 7.: MIÉRT KELL ALUDNUNK? - A Friderikusz Podcast egészségügyi sorozata

from Friderikusz Podcast · host Friderikusz Sándor

A Friderikusz Podcast részeként február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét betegségekről, azok tüneteiről és esetleges megelőzésükről beszélget Friderikusz Sándor. Ebben a mostani, hetedik epizódban az alvás fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Újsághírek szerint ugyanis a nemzetközi átlagnál is rosszabbul alszanak honfitársaink: a magyarok 63 százalékának vannak alvásproblémái, és az alvászavarral szakemberhez fordulók között már megjelentek a 10 év körüli gyerekek is. Riasztó a statisztika is: 100 év alatt egy órával csökkent az alvás mennyisége, és ha még többet akarunk a nappalból kizsigerelni - mondják a szakemberek -, akkor 50 év múlva újabb egy órával kevesebb időt fogunk alvásra fordítani. Ténylegesen hány óra alvásra van szüksége a szervezetnek? Mi minden következménye lehet az alvás hiányának? Miből lehet tudni, hogy valakinek alváshiánya van? Milyen tényezők segítheti a jó alvást? Hányféle alvási probléma létezik, és hogyan lehet ezekre megoldást találni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a témához meghívott speciális vendég, dr.Purebl György pszichológus, alváskutató, de természetesen jelen lesz a beszélgetésben sorozatunk házigazdája, dr.Lakatos Péter belgyógyász-professzor is. Állíthatjuk, ezúttal is jelentősen bővíthetik ismereteiket azok, akiknek fontos saját egészségük. - Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s - Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ - Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s - Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s - Sorozatunk ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s - Sorozatunk hatodik részét a genetika forradalmi változásairól az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:https://www.youtube.com/watch?v=IMG2ZuQG1kQ&t=219s A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére: https://www.flexdecor-hungary.huHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

NOW PLAYING

LAKATOS LABOR 7.: MIÉRT KELL ALUDNUNK? - A Friderikusz Podcast egészségügyi sorozata

0:00 46:39

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

That Hoarder: Overcome Compulsive Hoarding That Hoarder Hoarding disorder is stigmatised and people who hoard feel vast amounts of shame. This podcast began life as an audio diary, an anonymous outlet for somebody with this weird condition. That Hoarder speaks about her experiences living with compulsive hoarding, she interviews therapists, academics, researchers, children of hoarders, professional organisers and influencers, and she shares insight and tips for others with the problem. Listened to by people who hoard as well as those who love them and those who work with them, Overcome Compulsive Hoarding with That Hoarder aims to shatter the stigma, share the truth and speak openly and honestly to improve lives. The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting! DIOSA. Carolina Sanper This podcast is a sacred space created by Carolina Sanper where you connect with your inner wisdom and embody your magnetic feminine power.It is the realization that the mystical realm is where you plant the seeds of your desired reality.It is a portal to your true essence: awareness, presence, and receiving with ease. Welcome home, DIOSA. 🖤 XXX Tech by SOVRYN Dr. Brian Sovryn The crossroads between technology, sensuality, and metaphysics - and the longest running anarchist podcast in the world! Brought to you by Dr. Brian Sovryn.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Friderikusz Podcast?

This episode is 46 minutes long.

When was this Friderikusz Podcast episode published?

This episode was published on April 24, 2025.

What is this episode about?

A Friderikusz Podcast részeként február elején belekezdtünk egy új sorozatba, melynek címe: LAKATOS LABOR. A sorozat epizódjaiban állandó szakértőnkkel, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzorral minden alkalommal egészségről, konkrét...

Can I download this Friderikusz Podcast episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!