Már tudjuk, mihez kezd Teri a házban episode artwork

EPISODE · Feb 15, 2025 · 16 MIN

Már tudjuk, mihez kezd Teri a házban

from Tenger Média's Podcast · host Tenger Média

„Teri a házban” a címe annak az eseménykavalkádnak, amit Terézváros ikonikus művelődési központja, az Eötvös10 rendez meg minden tavasszal, a nőket helyezve fókuszba, kitágítva ezzel a március 8-i nemzetközi nőnap kereteit. Az Orlai produkció Pálos Hanna főszereplésével hozza el Halász Rita drámáját, a Mély levegőt március 2-án, a Cser kiadó nőirodalmi estje és könyvbemutatója Kemény Zsófi, Tóth-Zsiga Borbála és Vizler-Nyirádi Luca részvételével, valamint Szabó Imola Julianna moderálásával pedig március 5-én lesz. A nemzetközi nőnapon, március 8-án Kiss Eszter és Tóth Evelin zenés irodalmi estje látható, a színész-irodalomkutató és a világzenei előadó a magyar irodalom női költőit idézik meg korokon és stílusokon át. A mustra az 1600-as évektől máig, a barokk költészettől az avantgárdig, Petrőczy Kata Szidóniától, Kali Ágnesig tart. A verseken és dalokon kívül élettörténetekről is hallhatunk, valamint magyarázatot kaphatunk arra, miért nem voltak láthatóak a nők az irodalmi kánonban valaha, és miért nehezebb a dolguk bizonyos szempontból ma is. A programok hátteréről, és a teljes márciusi kínálatról Szebeni Dóra, az Eötvös10 vezérigazgatója mesélt Kalmár Andrásnak. 

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Feb 15, 2025

Embed this episode

„Teri a házban” a címe annak az eseménykavalkádnak, amit Terézváros ikonikus művelődési központja, az Eötvös10 rendez meg minden tavasszal, a nőket helyezve fókuszba, kitágítva ezzel a március 8-i nemzetközi nőnap kereteit. Az Orlai produkció Pálos Hanna főszereplésével hozza el Halász Rita drámáját, a Mély levegőt március 2-án, a Cser kiadó nőirodalmi estje és könyvbemutatója Kemény Zsófi, Tóth-Zsiga Borbála és Vizler-Nyirádi Luca részvételével, valamint Szabó Imola Julianna moderálásával pe...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

Már tudjuk, mihez kezd Teri a házban

0:00 16:28

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Tenger Média's Podcast?

This episode is 16 minutes long.

When was this Tenger Média's Podcast episode published?

This episode was published on February 15, 2025.

Can I download this Tenger Média's Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!