Márton Árpád: nem csak ábrázolni, hanem üzenni

Gyergyóalfalu, Marosvásárhely, Kolozsvár, majd Csíkszereda – ezek Márton Árpád festőművész életének fontosabb helyszínei: az első próbálkozások a katonák által egy teherautóról leürített könyvek szélein, majd édesapja biztatása, hogy művészi pályára lépjen, egészen a nagy kiállításokig. Alkotásaiban felfedezhetjük azt a letűnt világot is, amely gyermekkorában körülvette, amely benne volt az édesanyja stafírungjában – a vöröseket, a feketéket, a gyergyói táj kékjeit, zöldjeit, majd később a sárgákat, okkereket, azt a motívumvilágot, amely sajátságos, de mégis egyetemes.  Annak a falunak a világát, amely archaikus, de nem népieskedő. Mint vallja, azt kellett átfogalmazni, ahonnan vétetett az ember, és nem csak ábrázolni, hanem üzenni is. „Valahol bennem lévén nagyanyámon keresztül is, a családomon keresztül is hoztam magammal valamit, ami olyan archaizmus volt, nem népieskedő, hanem üzenet, és ezt a pentatóniát színben, üzenetben kellett megfogalmazni. A zene számomra óriási segítség volt. Van egy ilyen falu, ami foltjaiban majdnem pentatónia. Ahonnan vétetett az ember, ahonnan jött, azt kellett – nem lefotózni – , átfogalmazni, üzenni a lehetőséggel. Nagyon nehéz dolog, de amikor a hátterek megvannak, akkor olyan mássá válik, hogy azon túl, hogy valamit ábrázolsz, üzensz is.” Történeteit, amelyeket ifjú korában megélt a nagy mesterek mellett – Miklóssy Gábor, Zsögödi Nagy Imre – , napestig hallgatnánk. És ahogy telt az idő, ő maga is sokak mestere lett. A nyolcvanéves festőművésznek felidézhetjük az életútját – Gyergyóalfaluban született 1940-ben. Művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Középiskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem festészeti szakán végezte, ahol Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát 1964-ben. Számos hazai és külföldi kiállítása volt, tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának.  Egyik létrehozója a Gyergyószárhegyi Művésztelepnek, tanárként több generációnyi képzőművész útját segítette. 1964-től rajztanárként dolgozott Csíkszeredában, alapítója volt a Művészeti Általános Iskolának, majd 1990-ben a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Líceumnak. Felsorolhatjuk az elismeréseket, díjakat, amelyeket kapott, a csíkszeredai Pro Urbe-díjat, a Kriterion Koszorút, de a művésztelepeken kapott elismeréseket is. Azt, hogy 1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2017-ben Magyar Örökség-díjban részesült. Elemezhetjük az alkotásait, életművét  – felfedezhetjük a visszatérő motívumokat, a kéz, a Nap, a föld, a kenyér motívumát. De azt a derűt, életszeretetét, a tanításhoz és a művészethez való viszonyát, alázatát, a munka tiszteletét akkor értjük meg igazán, ha még közelebb lépünk egy-egy alkotásához, ha még közelebb lépünk Márton Árpádhoz, az emberhez. Ha leállunk néhány percre beszélgetni vele a Petőfi utcán, miközben ő a műtermébe tart. Vagy éppen ellátogatunk ebbe az alkotótérbe. Mi is ezt tettük, tartsanak velünk.