Méhes Károly - Túl élő 9.

„Amikor 2009 májusában egy lettországi alkotóházban megkérdezte a német kolléganő,  hogy ott tartózkodásom alatt mit fogok alkotni, röviden elmeséltem neki, hogy  családregényfélét írok, az életem első tizennégy évéből. Kerek szemmel bámult rám,  megállt a rágásban, majd kissé értetlenkedve kérdezte: mért, olyan híres, olyan  különleges család a miénk, hogy meg kell írni a történetét? Az, hogy híres-e,  teljesen mindegy. De igenis: különleges. Mint ahogy minden család különleges,  ezért a története is az. Amikor ennek a könyvnek nekiláttam, feltettem magamban,  leírom mindazt, amit tudok, láttam, hallottam. Csakis azt. Nem költők hozzá semmit.  Arról beszéltem még a német kolléganőnek, hogy ez a regény mégis ugyanolyan fikció,  mint bármi más. Egy családról szól, ami már nincs, csak a gyarló emlékezetben létezik.  Ráadásul az emlékezet sok esetben alig különbözik valamiben a képzelettől. Amikor  megpróbáljuk elképzelni, hogy mire is emlékszünk.”