Mellár Tamás: Orbán lett hűtlen, nem mi – Kompország episode artwork

EPISODE · Feb 1, 2024 · 1H 10M

Mellár Tamás: Orbán lett hűtlen, nem mi – Kompország

from Magyar Hang podcastok · host Magyar Hang podcast

A polgári Magyarország eszméje valódi volt 1998 és 2002 között, őszintén hittem benne, nemcsak én, hanem például Bod Péter Ákos, Chikán Attila és Csaba László is. Orbán Viktor lett hűtlen az elveihez, nem mi, így például a nyugati orientációhoz, a demokratikus intézményrendszerhez, a szabad versenyhez. A hitelességünk forgott kockán, erkölcsi kötelességünk volt leszakadni róla – mondta január 26-án megjelent Kompország című műsorunkban Mellár Tamás közgazdász professzor, aki 2006-ban még a Fidesz színeiben indult az önkormányzati választásokon, 2018-ban azonban már függetlenként, négy évvel később pedig az ellenzéki összefogás jelöltjeként szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. Ma is az ellenzéki összefogásban hisz, ezért csatlakozik az MSZP aláírásgyűjtéséhez, amit a párt azért indított, hogy egy közös listán induljon valamennyi valódi ellenzéki párt a júniusi európai parlamenti és az önkormányzati választásokon. Mellár Tamás beszélt arról is, hogy: • Miért nem tartja valódi ellenzéki pártnak az LMP-t? • Mikor dönt arról, hogy marad vagy kilép -e a a Párbeszéd frakcióból? • Miben kell egyetérteni az ellenzéki pártoknak, hogy hiteles legyen az összefogás? • Lehet-e olyan helyzet, amikor az ellenzék bojkottálja a választásokat? A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.donably.com/magyar-hang⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Paypal: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://bit.ly/2RjYnBE⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠http://bit.ly/2NbBeeV⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://hang.hu/elofizetes

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Feb 1, 2024

Embed this episode

NOW PLAYING

Mellár Tamás: Orbán lett hűtlen, nem mi – Kompország

0:00 1:10:47

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Hang podcastok?

This episode is 1 hour and 10 minutes long.

When was this Magyar Hang podcastok episode published?

This episode was published on February 1, 2024.

Can I download this Magyar Hang podcastok episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!