MINDENT A RÁKRÓL / Dr. Tímár József, rákkutató professzor emeritus / Friderikusz Podcast 69. adás episode artwork

EPISODE · Feb 23, 2023 · 1H 47M

MINDENT A RÁKRÓL / Dr. Tímár József, rákkutató professzor emeritus / Friderikusz Podcast 69. adás

from Friderikusz Podcast · host Friderikusz Sándor

       A rák több mint 200-féle, tulajdonságaiban, kihatásában, következményeiben és gyógyíthatóságában egymástól eltérő daganatos betegség közös neve. A daganatok olyan sejtek burjánzásából jönnek létre, amelyek kikerültek a szervezet irányítása, felügyelete alól. Egy egészséges sejt csak szükség esetén osztódik, de miután a szükséges sejtpótlás megtörtént, az osztódás megáll. A rákos sejtek osztódása viszont nem áll le, hanem újra és újra megismétlődik. A rosszindulatúvá vált, túlszaporodó sejtek egy idő elteltével átterjedhetnek környező szervekre is, bejuthatnak a nyirokrendszerbe vagy a véráramba, amelyen keresztül szétszóródhatnak a szervezet különböző részeiben.         A rákbetegség kialakulásában az öröklött tényezők mellett döntő szerepe van a szervezetbe kerülő rákkeltő anyagoknak, amelyek a sejteket roncsolva genetikai torzulást idézhetnek elő. Ezt persze a szervezet immunrendszere egy ideig kezelni, javítani képes és elpusztítja a nem jó irányba módosult sejteket. A sejtek roncsolásában - az öröklött hajlamok mellett - olyan rákkeltő anyagok játsszanak szerepet, mint a dohányzás, az autók és gyárak légszennyezettsége, a megannyi sugárzás, de ide sorolhatók az egészségtelen étrend, az alkoholizmus vagy a munkahelyi károsító hatások is. A magyarországi rákhalálozási adatok nagyon sok éve drámaiak: jelenleg körülbelül 300 ezer ember szenved daganatos megbetegedésben, és évente 32-33 ezer ember hal meg ennek következtében. A szív és érrendszeri betegségek mögött a rák a második leggyakoribb halálok a magyarok esetében, valóságos népegészségügyi probléma.         Miközben tudunk róla, rettegjük, megrendülünk, ha a közelünkben csap le, ám az egészségügyi szűrésünkkel, gyógyításunkkal hivatásszerűen foglalkozók szerint mégis félvállról vesszük a kockázatot. Mások azt mondják, ha valamennyi ilyen olyan módon veszélyeztetett ember igénybe kívánná venni a szükséges szűréseket, vizsgálatokat, a betegség kezdeti stádiumában javallott kezeléseket, egycsapásra tönkre menne a hazai egészségügyi ellátó rendszer.         A hatalmas pánikfelhő alatt viszont élnek és virágoznak, a “mindent gyógyító” rákterápiákkal kapcsolatos illúziók, amit a kattintás-vadász média naponta táplál a “megszületett a végső megoldás”-, a “már kezünkben a rákgyógyítás kulcsa”-jellegű, gyakran teljesen tudománytalan szenzációkkal.         Ebben az ijesztő hangzavarban hiteles és józan szakembert találtunk Tímár József patológus-professzor személyében. Vele igyekezett minden fontos kérdést tisztázni a rákkal kapcsolatosan Friderikusz Sándor. Hogyan támogathatja a munkánkat? Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi #FriderikuszPodcast

NOW PLAYING

MINDENT A RÁKRÓL / Dr. Tímár József, rákkutató professzor emeritus / Friderikusz Podcast 69. adás

0:00 1:47:04

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

That Hoarder: Overcome Compulsive Hoarding That Hoarder Hoarding disorder is stigmatised and people who hoard feel vast amounts of shame. This podcast began life as an audio diary, an anonymous outlet for somebody with this weird condition. That Hoarder speaks about her experiences living with compulsive hoarding, she interviews therapists, academics, researchers, children of hoarders, professional organisers and influencers, and she shares insight and tips for others with the problem. Listened to by people who hoard as well as those who love them and those who work with them, Overcome Compulsive Hoarding with That Hoarder aims to shatter the stigma, share the truth and speak openly and honestly to improve lives. The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting! DIOSA. Carolina Sanper This podcast is a sacred space created by Carolina Sanper where you connect with your inner wisdom and embody your magnetic feminine power.It is the realization that the mystical realm is where you plant the seeds of your desired reality.It is a portal to your true essence: awareness, presence, and receiving with ease. Welcome home, DIOSA. 🖤 XXX Tech by SOVRYN Dr. Brian Sovryn The crossroads between technology, sensuality, and metaphysics - and the longest running anarchist podcast in the world! Brought to you by Dr. Brian Sovryn.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Friderikusz Podcast?

This episode is 1 hour and 47 minutes long.

When was this Friderikusz Podcast episode published?

This episode was published on February 23, 2023.

What is this episode about?

       A rák több mint 200-féle, tulajdonságaiban, kihatásában, következményeiben és gyógyíthatóságában egymástól eltérő daganatos betegség közös neve. A daganatok olyan sejtek burjánzásából jönnek létre, amelyek kikerültek a szervezet irányítása,...

Can I download this Friderikusz Podcast episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!