EPISODE · Jun 17, 2026 · 1H 5M
Mit várnak Tisza-kormánytól a felvidéki magyarok? - Kéri László vendége Hunčík Péter // KÉRI KÉRDI
from Kontroll - Eljött az ideje · host Kontroll média
Hogyan alakult a felvidéki magyarság sorsa és száma az 1989-es csehszlovákiai "bársonyos forradalomig", és mi történt azóta az önálló Szlovákiában a magyar kisebbséggel? Mit rontottak el az elmúlt 35 éveben a mindenkori budapesti kormányok a határon túli politizálásukkal? Többek között ezekről a kérdésekről beszélget a KÉRI KÉRDI legújabb adásában a Dunaszerdahelyen élő Hunčík Péter pszichiáterrel, közíróval, volt politikussal Kéri László politológus. A műsorban szóba kerülnek természetesen a szlovák nacionalizmus hatásai, a felvidéki magyar politikai pártok korábbi kudarcai és a Benes-dekrétumok tagadásának idén bevezetett büntethetősége is.A volt cseh elnök, Václav Havel egykori tanácsadója, Hunčík Péter emellett beszél arról is, hogy szerinte Magyar Péter miniszterelnöknek mit kellene az elődeihez képest másképp csinálnia a kisebbségek érdekében, és ennek kapcsán megemlíti azt a legújabb közvélemény-kutatást is, ami szerint a szlovákiai magyarok 40 százaléka örült a budapesti kormányváltásnak, és kb. ugyanennyien szomorúak Orbánék bukása miatt. Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára! Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ Instagram: https://instagram.com/kontroll.huTiktok: https://tiktok.com/@kontroll_hivatalosThreads: https://threads.com/kontroll.huHa szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!https://www.paypal.com/donate/?hosted_button_id=B3LBBWLLMQLNYUtalás:Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #kérikérdi #kérilászló #szovákia #felvidék #kisebbség #határontúli #orbányviktor #robertfico #magyarpéter #kormányváltás #benesdekrétumok #parlament #dunaszerdahely #pozsony #kontrolltv #magyarország #közélet #hír #hírek #kontrollhu
Embed this episode
NOW PLAYING
Mit várnak Tisza-kormánytól a felvidéki magyarok? - Kéri László vendége Hunčík Péter // KÉRI KÉRDI
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.