nagyböjt Nagycsütörtök, az Oltáriszentség alapítása| ** Jn 13,1-15 **|   episode artwork

EPISODE · Apr 2, 2026 · 15 MIN

nagyböjt Nagycsütörtök, az Oltáriszentség alapítása| ** Jn 13,1-15 **|

from Napi evangélium

A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?'' Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.'' Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.'' Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!'' Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.'' Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.'' Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: ,,Mester'' és ,,Uram'', és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Apr 2, 2026

Embed this episode

Ready to play

nagyböjt Nagycsütörtök, az Oltáriszentség alapítása| ** Jn 13,1-15 **|

0:00 15:55

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Napi evangélium?

This episode is 15 minutes long.

When was this Napi evangélium episode published?

This episode was published on April 2, 2026.

Can I download this Napi evangélium episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!