Nehezebb egy emberre nemet mondani, mint egy korsó sörre? | Kiszálló episode artwork

EPISODE · Mar 21, 2025 · 1H 9M

Nehezebb egy emberre nemet mondani, mint egy korsó sörre? | Kiszálló

from Partizán Podcast

A Kiszálló második társfüggőséggel foglalkozó adásában Marjai Kamilla addiktológiai konzultánssal, a „Vízből katicát? A Hozzátartozói jelenlét a függőségben” című könyv egyik szerzőjével a társfüggőséghez kapcsolódó mítoszokat jártuk körbe. Kitértünk jó pár tévhitre, és beszélnünk kellett arról is, hogy a társfüggőség kinek milyen nyereséggel jár, és milyen hatalmi viszonyok alakulnak ki egy szenvedélybeteg és egy hozzátartozója között. A társfüggőségre rátanul az ember, azaz mint annyi mindennek, ennek is van gyerekkori kapcsolódása, ezeket is a beszélgetés asztalára tettük. Sok hozzátartozó általános véleménye az, hogy „tudom, hogy így nem lehet, de nem tudom hogyan lehet”. Mármint a segítség. Az adásban megvilágítottuk ennek a mondatnak a hátterét, akárcsak a hozzátartozói öngondoskodás fontosságát. És amiről még beszélnünk kellett, azok a segítői játszmák. Mert olyanok is vannak.Turné 2025—Idén is folytatjuk országjárásunkat! A magyar nyilvánosságban alultárgyalt jelenségeket megmutatunk be makró- és mikro perspektívából. A helyszínről, a stúdióból, szakértőkkel és érintettekkel. Tarts velünk, találkozzunk a turné állomásain!https://turne.partizan.hu
Támogatás—A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:Csatlakozz adód 1%-ának felajánlásával!https://szja.partizan.huNév: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatbanLegyél rendszeres támogatónk!Szállj be a finanszírozásunkba közvetlen támogatásal:https://cause.lundadonate.org/partizan/supportLegyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihezTematikus hírleveleink—Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyPéntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele: https://pentekreggel.huSzombaton Vétó hírlevél:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelereA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Mar 21, 2025

Embed this episode

NOW PLAYING

Nehezebb egy emberre nemet mondani, mint egy korsó sörre? | Kiszálló

0:00 1:09:19

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Partizán Podcast?

This episode is 1 hour and 9 minutes long.

When was this Partizán Podcast episode published?

This episode was published on March 21, 2025.

Can I download this Partizán Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!