Novák Katalin a karriert választotta, és ma már ő küldi vissza a nőket a konyhába és a hálószobába – Kultúrtáj 42. episode artwork

EPISODE · Nov 11, 2023 · 1H

Novák Katalin a karriert választotta, és ma már ő küldi vissza a nőket a konyhába és a hálószobába – Kultúrtáj 42.

from Magyar Hang podcastok · host Magyar Hang podcast

A kormány retorikája szerint csak az a nő számít, aki szül három gyereket, a többiek meg kapják be – indította keményen a beszélgetést Rácz Zsuzsa, az Állítsátok meg Terézanyut! című sikerkönyv szerzője. Az író két évtized után folytatta Terézanyu történetét: az egykori legendás szingli immár kétgyermekes családanyaként tűnik fel a Kovácsné kivan című új kötetében. A regény apropóján kérdeztük a szerzőt feminizmusról, egyenjogúságról és a családbarát kormányról. – Még a köztársasági elnök is azzal a rettenetes szófordulattal élt, hogy az állam nem hagyhatja, hogy azok járjanak jól, akik nem vállalnak gyereket. Veszélyes és káros folyamat, ha bűnbaknak jelölik ki a gyermekteleneket – mondta. Rácz Zsuzsa 2010-ben indította el a Terézanyu-pályázatot, ahová nők személyes történeteit várták magányról, párkeresésről, családról. Az első kiírás alkalmával érkezett egy remekbe szabott írás, Csukott ajtó mellett pisilni címmel. – Egy háromgyerekes, többdiplomás, akkor épp Németországban élő nő írta, aki azzal a problémával nézett szembe, amivel nők tömegei: idegrohamot kapott a gyerekneveléstől, megőrült a bezártságtól, a felnőtt társaság hiányától, ugyanakkor tele volt ambícióval, szeretett volna visszamenni dolgozni, ám legfőbb vágya mégis az volt, hogy végre csukot ajtó mellett pisilhessen. Csodálatosan megírta a nyomorát, különdíjat kapott érte, és talán az elismerés hatására is döntött úgy végül, hogy visszamegy dolgozni, vagyis a karriert választja – idézte fel Rácz Zsuzsa, majd gyorsan le is leplezte a szerzőt. – Ő Novák Katalin volt, a magyar köztársaság későbbi elnöke. Minden, amit most kommunikál, szöges ellentétben áll a Csukott ajtó mellett pisilni szellemiségével. Ma már ő maga küldi vissza a nőket a konyhába és a hálószobába. A műsorból kiderül az is, hogy: • Miért Rácz Zsuzsa „az ország legelkényeztetettebb szerzője”? • Hogyan tért vissza Magyarország az elmúlt tíz évben a középkorba? • Miért jobb a férfiaknak is, ha ugyanannyi házimunkát végeznek, mint a nők? • Megőrizheti a kormány a „férfi klubok” uralmát? • Mit gondol a magyar társadalom: a nők vagy a férfiak felelősek a család működéséért? • Hogyan lett a szingli Terézanyuból családos Kovácsné? Műsorvezető: Ficsor Benedek és Wekerle Szabolcs

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Nov 11, 2023

Embed this episode

Ready to play

Novák Katalin a karriert választotta, és ma már ő küldi vissza a nőket a konyhába és a hálószobába – Kultúrtáj 42.

0:00 1:00:27

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Hang podcastok?

This episode is 1 hour and 0 minutes long.

When was this Magyar Hang podcastok episode published?

This episode was published on November 11, 2023.

Can I download this Magyar Hang podcastok episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!