Nyakunkon a budapesti atlétikai világbajnokság (Baji Balázs) episode artwork

EPISODE · Jun 27, 2023 · 31 MIN

Nyakunkon a budapesti atlétikai világbajnokság (Baji Balázs)

from Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) · host TF

Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese volt Mezei Dániel vendége a TF-podcastjában. A korábbi kitűnő gátfutó természetesen az augusztusi atlétikai vb-ről beszélt, amelynek megrendezésében, illetve lebonyolításában egyetemünk több területen is fontos szerepet tölt be. Már 200 ezren váltottak jegyet az augusztusban esedékes atlétikai világbajnokságra, azaz az értékesítésre szánt tikettek fele már elfogyott. Ez azt is jelenti egyben, hogy óriási az érdeklődés az esemény iránt. Világbajnoki bronz-, illetve Eb-ezüstérmes gátfutónktól, Baji Balázstól azt is megtudtuk, hogy július 7-én és 8-án az atlétikai országos bajnokság lesz a vb tesztversenye. Eddig kilenc magyar versenyző biztosította helyét a vb-n indulók között, de mivel július végén zárul a kvalifikációs időszak, ez a szám még emelkedhet. Ha minden jól alakul, a valaha volt legnagyobb létszámú magyar küldöttség lehet jelen a Nemzeti Atlétikai Központban. S ha már stadion, a vezérigazgató-helyettes elárul néhány érdekes részletet a helyszínről és az infrastruktúráról. Elmondja, nézőként hogyan viszonyul a sportághoz, és hogy milyen hosszú távú hatással lehet a sportág hazai fejlődésére a nemrég átadott Nemzeti Atlétikai Központ. Végül, de nem utolsósorban beszél a magyar atléták (érem)esélyeiről is. Mint ismert, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem vállalta magára a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság önkénteskoordinátorainak képzését. Egyetemünk Csörsz utcai létesítménye lesz a világesemény egyik edzőhelyszíne, valamint a vb alatt a TF-en rendeznek egy egynapos szakmai konferenciát, amelyen a világ legjelentősebb sporttudósai lesznek jelen. fotó: Index

NOW PLAYING

Nyakunkon a budapesti atlétikai világbajnokság (Baji Balázs)

0:00 31:50

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF)?

This episode is 31 minutes long.

When was this Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) episode published?

This episode was published on June 27, 2023.

What is this episode about?

Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese volt Mezei Dániel vendége a TF-podcastjában. A korábbi kitűnő gátfutó természetesen az augusztusi atlétikai vb-ről beszélt, amelynek megrendezésében,...

Can I download this Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!