Önmagunkkal összezárva – lelki egyensúly karanténban episode artwork

EPISODE · Apr 14, 2020 · 30 MIN

Önmagunkkal összezárva – lelki egyensúly karanténban

from Magenta Podcast · host Magyar Telekom

Könyökünkön jön már ki a sok általános jótanács arról, hogy legyen napirendünk, sportoljunk, együnk egészségesen, figyeljünk egymásra. Könnyű mondani, de nehéz csinálni. Emiatt pedig zavart érezhetünk, elégedetlenek lehetünk magunkkal. Ráadásul miközben az izoláció a fizikai térben lakásunkra korlátoz minket, a virtuális térből ezer helyről ömlik ránk az információ, ezer eszközön keresnek bennünket – így nagyjából soha nem tudunk elcsendesedni. A hab a tortán pedig az, hogy nem tudjuk, ez az egész meddig tart.Mi jelenthet megfelelő mentális ellensúlyt a fizikai bezártság mellett? A Magenta Podcast koronavírus járványhoz kapcsolódó negyedik különkiadásában ezekre a kérdésekre keresünk választ. Itt lesz velünk Soponyai-Nagy Krisztina pszichológus, akit arról kérdeztünk, mivel tehetünk saját jólétünkért és miért fontos, hogy figyeljünk egymásra is. Márky Ádám mindfulness coach praktikus tanácsokkal lát el benneteket, tippet kaphattok ahhoz, hogy kipróbáljátok a meditációt. A fizikai bezártságból pedig a léleknek és az elmének mutat kiutat Ott Anna, aki könyveket ajánl nektek.  Az epizód végén pedig tippekkel, hasznos appokkal segítünk. Ezeket itt is megtaláljátok. AJÁNLÓPodcastek:Lapozz a 99-re Szabados Ágival PárnacsataPszicho for You Bagdy Emőke nemrég elérhetővé tett előadásai Szakemberek, online segítség www.pszi.huMental for Doctors Facebook csoportMeghallgatunk.online Applikációk meditációhoz: CalmHeadspace Mindfulness témájú könyvek: Jon Kabat-Zinn: Bárhová ​mész, ott vagyJack Kornfield: A ​bölcs szívCorinne Sweet: MindfulnessVideók: Simonyi Balázs ultrafutó beszél az ultrafutás mentális egészségre gyakorolt hatásárólMárky Ádám TEDx Youth @ Budapest előadása – A meditáció mindenkiéSusain Caine előadása az introvertált személyiségekről  Gyártó: Spirit FM

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Apr 14, 2020

Embed this episode

Könyökünkön jön már ki a sok általános jótanács arról, hogy legyen napirendünk, sportoljunk, együnk egészségesen, figyeljünk egymásra. Könnyű mondani, de nehéz csinálni. Emiatt pedig zavart érezhetünk, elégedetlenek lehetünk magunkkal. Ráadásul miközben az izoláció a fizikai térben lakásunkra korlátoz minket, a virtuális térből ezer helyről ömlik ránk az információ, ezer eszközön keresnek bennünket – így nagyjából soha nem tudunk elcsendesedni. A hab a tortán pedig az, hogy nem tudjuk, ez az ...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

Önmagunkkal összezárva – lelki egyensúly karanténban

0:00 30:39

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Magenta Podcast?

This episode is 30 minutes long.

When was this Magenta Podcast episode published?

This episode was published on April 14, 2020.

Can I download this Magenta Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!