Örkény István - Tóték episode artwork

EPISODE · Dec 8, 2024 · 2H 47M

Örkény István - Tóték

from Gépész ( hangoskönyv ) · host Gépész

A ​Tóték című kisregény – az Egyperces novellák mellett – Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve. A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsait ostromolja – nem véletlen, hogy a kisregény, illetve az abból készült színpadi adaptáció nem egy mondata szállóigévé vált. ("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?") Igaz, ez nem egyedül Örkény érdeme, hiszen a történet alapján Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével készült, Isten hozta, őrnagy úr című, 1969-es Fábri Zoltán-film nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tótékat az egész ország megismerje. A Tóték drámaváltozatát nagy sikerrel játszották külföldön is, többek között franciául is bemutatták, s az előadás 1971-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Kétségtelen, hogy Örkény e remekműve meg is érdemelte ezt a díjat, hiszen benne olyan mondatok követik egymást, mint ez: „Kedves Mariska, ha esetleg egy pópának öltözött öregasszony lépes mézet akarna sóra cserélni, legyen szíves, lövesse főbe.” vagy ez: „Még senki se szökött meg azért, mert szájában (kizárólag elővigyázatossági okokból) egy zseblámpát tartott.”

NOW PLAYING

Örkény István - Tóték

0:00 2:47:36

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Gépész ( hangoskönyv )?

This episode is 2 hours and 47 minutes long.

When was this Gépész ( hangoskönyv ) episode published?

This episode was published on December 8, 2024.

What is this episode about?

A ​Tóték című kisregény – az Egyperces novellák mellett – Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve. A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsait...

Can I download this Gépész ( hangoskönyv ) episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!