Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. június 14., péntek 10:05) episode artwork

EPISODE · Jun 14, 2024 · 1H 36M

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. június 14., péntek 10:05)

from Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

Mit köszönhetünk a filmtörténet első Vicuskájának? Kiderült a Klasszikusok újratöltve rovatunkból, ugyanis nemrég jött a hír, hogy gyönyörű filmkockák és jelmeztervek kerültek elő az Egri csillagok első, 1923-as filmváltozatából. Kurucz Mártont, a Filmarchívum Gyűjteményi és Kutatási menedzserét kérdeztük erről a felbecsülhetetlen értékű leletről.   Ezt követően Tóth-Vásárhelyi Réka iparművészt, művésznevén Renkát vártuk a stúdióba, aki szenvedélyesen vonzódik Japán kulturális hagyományaihoz, olyannyira, hogy a kokesi-babák nemzetközi hírű készítője lett. Megkérdeztük tőle, hogy hogyan találkozott ezzel a tradícióval, és miért kezdett babákat készíteni? A folytatásban visszatértünk a filmhez, de már a jelenben, méghozzá egyenesen Los Angelesben, ahol Csepeli Eszter, operatőr egyre több időt tölt, egyre több filmet forgat. Vajon miért döntött úgy, hogy Hollywood közelében akarja kipróbálni magát, hogyan lehet női operatőrként megbízásokat kapni, és mit lehet tanulni a film fővárosában? Ma délutántól két napon át élőzene tölti meg a Rákóczi teret. Vendégünk Bujdosó János, az ország egyik legjobb gitárosa, a Józsefvárosi Újság munkatársa, aki a ma kezdődő RákócziSOKK nevű ingyenes szabadtéri koncertsorozat kitalálója és főszervezője.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jun 14, 2024

Embed this episode

NOW PLAYING

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. június 14., péntek 10:05)

0:00 1:36:16

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral?

This episode is 1 hour and 36 minutes long.

When was this Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral episode published?

This episode was published on June 14, 2024.

Can I download this Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!