Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. október 04., péntek 10:05) episode artwork

EPISODE · Oct 4, 2024 · 1H 36M

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. október 04., péntek 10:05)

from Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

A fotó és film jegyében telt az adás első órája. Gordon Eszter, színházi és filmes munkáiról jól ismert fotóművész érkezettt hozzánk elsőként, akit a Gödöllőn nyílt kiállítása kapcsán kérdeztünk. A portrék és a filmes standfotók mellett most láthatóak először kísérleti és realista munkái is. Ezt követően Szabó Gábor operatőr, Zsigmond Vilmos egykori alkotótársa volt a vendégünk, abból az alkalomból, hogy a jövő héten kezdődik Szegeden, a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál. Ez egy olyan filmes mustra, ahol a képi világ, az operatőrök teljesítménye áll a fókuszban. Erről kérdeztük az egyik alapítót, a zsűri elnökét. A folytatásban az identitásról, a titkokról és az önismeretről volt szó. Szalontay Tünde színésznővel a függetlenszínházi pályáról, Eötvös Péter operájáról és az örökbefogadásról beszélgettünk. Ezt követően a városi Fonalgerillákkal ismerkedtünk meg. Vendégünk volt, Párniczki Jutka és dr. Csomós Rita, akik színes, vidám, kötött-horgolt kompozíciókkal öltöztetik fel a város tereit, fáit. Közös szenvedélyükről kérdeztük őket.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Oct 4, 2024

Embed this episode

NOW PLAYING

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. október 04., péntek 10:05)

0:00 1:36:02

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral?

This episode is 1 hour and 36 minutes long.

When was this Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral episode published?

This episode was published on October 4, 2024.

Can I download this Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!