Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. szeptember 13., péntek 10:05) episode artwork

EPISODE · Sep 13, 2024 · 1H 32M

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. szeptember 13., péntek 10:05)

from Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

A Klasszikusok újratöltve rovatunkkal indultunk. Vendégünk Tóth Krisztina író, költő volt, aki Lator László költészetét ajánlotta a hallgatók figyelmébe. Különös kapcsolat fűzte őket egymáshoz, erről is kérdeztük, és persze arról is, hogy min dolgozik, hogy telt a nyár? Ezt követően László József, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia igazgatója volt a vendégünk abból az alkalomból, hogy néhány éve újra indították a képzést a rangos médiaakadémián. Megkérdezük tőle, hogy mi motiválta a szövetséget ebben, és mi lehet a jelentősége ennek a magyar média jövője szempontjából? A folytatásban Can Togay írót, költőt, filmrendezőt, tanárt vártuk a stúdióba, akit ezúttal a képzőművészetről kérdeztünk - nemrég nyílt veszprémi kiállítása kapcsán. Egészen pontosan a mesterséges intelligencia és a képalkotás rejtelmeiről beszélgettünk. Közeleg a magyar dráma napja. Ehhez kapcsolódott következő vendégünk, aki nem más, mint Szalai Kriszta, színész, kedves kollégánk itt a Klubrádióban. Ő egy különleges drámaíróverseny megrendezésén dolgozik, erről kérdeztük.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Sep 13, 2024

Embed this episode

NOW PLAYING

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. szeptember 13., péntek 10:05)

0:00 1:32:33

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral?

This episode is 1 hour and 32 minutes long.

When was this Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral episode published?

This episode was published on September 13, 2024.

Can I download this Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!