PJ Harvey – 50. epizód különkiadás – vendégünk Török Dénes episode artwork

EPISODE · Aug 22, 2017 · 1H 55M

PJ Harvey – 50. epizód különkiadás – vendégünk Török Dénes

from Vakfolt podcast

Kicsit fellélegzünk a gigászi hatrészes Martin Scorsese-blokkunkból, hogy megünnepeljük a Vakfolt podcast ötvenedik epizódját. A mérföldkő alkalmából vendéget hívtunk, a főcímzenénkért felelős Artúr zenekar énekesét, Török Dénest, aki segített nekünk megfejteni PJ Harvey zenei munkásságát. Az énekes-dalszerző idén fellép a Sziget fesztiválon, így külön is pont jó, hogy végre bepótoltuk a vele kapcsolatos hiányosságainkat. Végighallgattuk az összes szólóalbumát a punkos, zajos kezdetektől a kísérletezős és a populáris korszakokon át a modern, letisztult, világpolitizálós lemezekig. A dalszövegekben is elmerültünk, legalább annyira, hogy megállapítsuk, a kezdeti tabudöntögető témáktól milyen úton jutott el az énekesnő mai világszemléletéig. Dénes segítségével átnéztük, milyen hatások érték Pollyt, milyen neves producerrel futott össze egy lemezboltban különösebb jelentőség nélkül, és persze felfedezzük azt is, hogy az őt követő előadók közül ő kikre volt félreértelmezhetetlen hatással. A kitekintőben PJ Harvey és a radioheades Thom Yorke duettjéből kiindulva mindhárman felsoroltuk a kedvenc női-férfi duettjeinket. Az eredményt az erre szánt aloldalunkon megtekinthetitek. Dénesnek köszönjük a vendégszereplését, és aki teheti, hallgassa meg őt és az Artúr zenekart a szegedi Grand Café Várkertben pénteken! Linkek A Vakfolt podcast facebook oldala Vakfolt címke a Letterboxdon András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected] A főcímzenénket az Artúr zenekar szerezte, akiket megtaláltok a Facebookon és a Twitteren is.  

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Aug 22, 2017

Embed this episode

NOW PLAYING

PJ Harvey – 50. epizód különkiadás – vendégünk Török Dénes

0:00 1:55:31

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Vakfolt podcast?

This episode is 1 hour and 55 minutes long.

When was this Vakfolt podcast episode published?

This episode was published on August 22, 2017.

Can I download this Vakfolt podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!