Presbiteri tisztségről 3. episode artwork

EPISODE · Sep 16, 2023 · 34 MIN

Presbiteri tisztségről 3.

from Lelkifröccs · host Péter Pál Czeglédi

A presbiter jelölés és választás finiséhez érkeznek lassan a gyülekezetek és mi is elkezdjük lekerekíteni a presbiteri tisztről szóló 4 részes sorozatunkat. Az 1Tim 3,1-7 beszámolójában jópár tulajdonságról olvashatunk. Ebben a részben az alábbiakról lesz szó: megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas, nem részeges, nem erőszakos, megértő, viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár. Ezeket a kifejezéseket vesszük végig úgy, hogy felmutatjuk, hogy ez mit jelentett Pál apostol korában, miért tartotta fontosnak az apostol, hogy rajta legyen a listán, illetve hogyan lehet ezt úgy átültetni a korunkra, hogy az eligazítást nyújtson a jelölés és a választás során. Ezt a beszélgetést online vettük fel így a minősége ezúttal hagy némi kívánnivalót maga után. Ha valami nem érthető keressetek bennünket nyugodtan, de talán még éppen élvezhető a minőség. Hallgassatok bennünket szeretettel!

NOW PLAYING

Presbiteri tisztségről 3.

0:00 34:39

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Lelkifröccs?

This episode is 34 minutes long.

When was this Lelkifröccs episode published?

This episode was published on September 16, 2023.

What is this episode about?

A presbiter jelölés és választás finiséhez érkeznek lassan a gyülekezetek és mi is elkezdjük lekerekíteni a presbiteri tisztről szóló 4 részes sorozatunkat. Az 1Tim 3,1-7 beszámolójában jópár tulajdonságról olvashatunk. Ebben a részben az...

Can I download this Lelkifröccs episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!