Prizma #06 - Beszélgetés Grunda János atyával - 2. rész episode artwork

EPISODE · Dec 21, 2021 · 25 MIN

Prizma #06 - Beszélgetés Grunda János atyával - 2. rész

from Nyíregyházi Egyházmegye · host Nyíregyházi Egyházmegye

2018-ban alapították a Nyíregyházi Egyházmegye legrangosabb kitüntetését, a Szent Miklós-díjat. Az egyházmegye megbecsülését fejezi ki általa minden évben egy paptestvérnek és egy civil hívőnek, akik munkásságukkal Szent Miklós szellemiségében járulnak hozzá az egyházmegye krisztusi működéséhez. Az elismerést a püspöki székesegyház Szent Miklós ünnepén tartott búcsúi Szent Liturgiáján adják át évről évre. Idén Grunda János atya vehette át Ábel püspök atyától a díjat. A Jótevő Alapítvány magazinműsora. A JÓTEVŐ Alapítvány a riportműsort Városi Civil Alap, VCA-KP-1-2021/5-000548 azonosító számú „Kommunikációs tevékenységek fejlesztése című 11.000.000 millió forintos elnyert pályázati támogatás segítségével valósította meg.

NOW PLAYING

Prizma #06 - Beszélgetés Grunda János atyával - 2. rész

0:00 25:58

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Nyíregyházi Egyházmegye?

This episode is 25 minutes long.

When was this Nyíregyházi Egyházmegye episode published?

This episode was published on December 21, 2021.

What is this episode about?

2018-ban alapították a Nyíregyházi Egyházmegye legrangosabb kitüntetését, a Szent Miklós-díjat. Az egyházmegye megbecsülését fejezi ki általa minden évben egy paptestvérnek és egy civil hívőnek, akik munkásságukkal Szent Miklós szellemiségében...

Can I download this Nyíregyházi Egyházmegye episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!