EPISODE · Dec 21, 2025 · 1H 6M
Puzsér Róbert: Orbán Viktor csapdába került, és ebből már nem menekülhet – Kultúrtáj
from Magyar Hang podcastok · host Magyar Hang podcast
Emlékszünk rá, hogy a kegyelmi botrányba hogyan roppant bele az Orbán-rendszer, a Szőlő utcai történet még annál is sokkal mocskosabb ügy – mondta a Kultúrtájban Puzsér Róbert. A publicista a műsorban hangsúlyozta, a kormány számára veszélyes út, ha úgy próbálja menteni a helyzetet, hogy a javítóintézeti gyerekek bűneit hangsúlyozza, bizonygatva, hogy csak erőszakkal lehet megnevelni őket. – A Szőlő utcában a kölyköket prostituálttá gyalázták, és striciként kiárusították őket. Mindezt a magyar állam felhatalmazásával, a magyar állampolgárok adójából és nevében. A politikusoknak és a rendőrségnek felelnie kell ezért – fogalmazott a publicista.• Miért hátrált ki gyorsan Orbán abból, hogy bűnözők a Szőlő utcai gyerekek?• Miért nem tud mit kezdeni a Szőlő utcai botránnyal Orbán Viktor?• Mikor omolhat össze az Orbán-rendszer?• Miért „mocskosabb” a Szőlő utcai ügy, mint a kegyelmi botrányt elindító bicskei eset?• Hogyan cselezheti ki Orbán Viktor Magyar Pétert?• Mit tehet Magyar Péter, ha sarokba szorítják?• Hogyan és mikor lehetne köztársasági elnök Orbán Viktor?• Miért nem tud Vlagyimir Putyinná válni Orbán Viktor, és miért veszítheti el ezért a hatalmát?• Miért lenne jobb helyzetben Orbán Viktor, ha bevezette volna az eurót?• Miért nem menthetik fel Tuzson Bencét vagy Pintér Sándort?• Miben hasonlít a 2006-os rendőrattak és a Szőlő utcai botrány?Szerkesztő-műsorvezető: Ficsor BenedekNézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshopLegyen a Magyar Hang előfizetője: 👉https://hang.hu/elofizetes❗️A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably:👉https://www.donably.com/magyar-hangPaypal: 👉https://bit.ly/2RjYnBEBankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Embed this episode
NOW PLAYING
Puzsér Róbert: Orbán Viktor csapdába került, és ebből már nem menekülhet – Kultúrtáj
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.