Rákeltérítő #9: „A limfóma agresszív betegség, de 80%-ban gyógyítható” - Balzsay Károly története episode artwork

EPISODE · Aug 28, 2023 · 1H 26M

Rákeltérítő #9: „A limfóma agresszív betegség, de 80%-ban gyógyítható” - Balzsay Károly története

from Telex Podcast · host Telex.hu

Egy aktív, örökmozgó élsportolónak különösen nagy csapás -súlyos betegség miatt- hosszú időre feladni addigi életformáját. Balzsay Károly ökölvívó visszavonulása 2013-ra datálódik, első limfómáját pedig 2014-ben ismerték fel. A gubanc csak az volt, hogy az exvilágbajnok ekkor már teljes erőbedobással szakágvezetőként, edzőként majd szövetségi kapitányként dolgozott, s csak nagy erőfeszítéssel tudott lejönni a melóról. Balzsay Károly első gyógyulása után, mikor már nagyjából lelkileg is túl volt a traumán, a kór kiújult, csontvelő átültetés lett a vége. Illetve 9 évvel a megbetegedés után immár teljes gyógyulás. Az ökölvívó a végtelenségig fegyelmezett, minden orvosi utasítást akkurátusan végrehajtó beteg mintapéldánya. Kezelőorvosa, dr. Bátai Árpád szerint Balzsayval végig kifogástalanul „összedolgoztak”, ez pedig egy ilyen agresszív, gyorsan terjedő betegségnél, amilyen a limfóma, akár életmentő lehet.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Aug 28, 2023

Embed this episode

Ready to play

Rákeltérítő #9: „A limfóma agresszív betegség, de 80%-ban gyógyítható” - Balzsay Károly története

0:00 1:26:00

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Telex Podcast?

This episode is 1 hour and 26 minutes long.

When was this Telex Podcast episode published?

This episode was published on August 28, 2023.

Can I download this Telex Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!