Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor? – A nő hétszer (4.) episode artwork

EPISODE · May 29, 2026 · 59 MIN

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor? – A nő hétszer (4.)

from Könyves Magazin · host Könyves Magazin

„Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam” – ezzel a baljós hangulatú mondattal kezdődik Daphne du Maurier eredetileg 1938-ban megjelent klasszikusa, amely azonnali sikert aratott, azután plágiumbotrányt kavart, majd adaptációk sorát indította útjára, 2019-ben a BBC pedig beválogatta a 100 leginspirálóbb regény listájára. A nő hétszer sorozat májusi olvasmánya A Manderley-ház asszonya.   A nő hétszer projekt Lány, feleség, anya, szerető, szingli, karrierista, elvált, özvegy, rebellis, alkotó, múzsa. Hányféle szerepet tölthet be egy nő élete során, és mennyiben rajta múlik mindez? Hogyan változnak lehetőségei attól függően, hogy mikor és hova született? És mit árul el mindez a környezetéről, a társadalmáról, illetve a korról, amelyben él és mozog? A nő hétszer című sorozatban Ruff Orsolya és Szeder Kata hét brit klasszikus, illetve kortárs női szerző regényén keresztül beszélget női sorsokról, választásokról, lehetőségekről – és azok korlátairól. A sorozathoz kapcsolódva könyvklub is indul, aminek a budapesti ISON ad otthont. A nő hétszer témái, olvasmányai, illetve a könyvklubos találkozók időpontjai:   február 25. – Maggie O’Farrell: Hamnet március 25. – Virginia Woolf: Mrs. Dalloway április 22. – Mary Westmacott / Agatha Christie: Távol telt tőled tavaszom május 27. – Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya szeptember 15. – Jeanette Winterson: Nem a narancs az egyetlen gyümölcs október 13. – Helen Fielding: Bridget Jones naplója november 10. – Zadie Smith: NW A nő hétszer a British Council, a KultúrFlipper és az ISON közös sorozata a budapesti Brit Nagykövetség és a Könyves Magazin támogatásával valósul meg.

„Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam” – ezzel a baljós hangulatú mondattal kezdődik Daphne du Maurier eredetileg 1938-ban megjelent klasszikusa, amely azonnali sikert aratott, azután plágiumbotrányt kavart, majd adaptációk sorát indította útjára, 2019-ben a BBC pedig beválogatta a 100 leginspirálóbb regény listájára. A nő hétszer sorozat májusi olvasmánya A Manderley-ház asszonya.   A nő hétszer projektLány, feleség, anya, szerető, szingli, karrierista, elvált, özvegy, rebellis, alkotó, múzsa. Hányféle szerepet tölthet be egy nő élete során, és mennyiben rajta múlik mindez? Hogyan változnak lehetőségei attól függően, hogy mikor és hova született? És mit árul el mindez a környezetéről, a társadalmáról, illetve a korról, amelyben él és mozog?A nő hétszer című sorozatban Ruff Orsolya és Szeder Kata hét brit klasszikus, illetve kortárs női szerző regényén keresztül beszélget női sorsokról, választásokról, lehetőségekről – és azok korlátairól.A sorozathoz kapcsolódva könyvklub is indul, aminek a budapesti ISON ad otthont. A nő hétszer témái, olvasmányai, illetve a könyvklubos találkozók időpontjai:   február 25. – Maggie O’Farrell: Hamnet március 25. – Virginia Woolf: Mrs. Dalloway április 22. – Mary Westmacott / Agatha Christie: Távol telt tőled tavaszom május 27. – Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya szeptember 15. – Jeanette Winterson: Nem a narancs az egyetlen gyümölcs október 13. – Helen Fielding: Bridget Jones naplója november 10. – Zadie Smith: NW A nő hétszer a British Council, a KultúrFlipper és az ISON közös sorozata a budapesti Brit Nagykövetség és a Könyves Magazin támogatásával valósul meg.

NOW PLAYING

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor? – A nő hétszer (4.)

0:00 59:52

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Bit-Rauschen: Der Prozessor-Podcast von c’t c't Magazin Prozessoren, Grafikkarten, Notebooks, Desktop-PCs, Server, KI, Rechenzentren und IT-Markt: In "Bit-Rauschen", dem Prozessor-Podcast des Computermagazins c’t, dreht sich alles um Chips.Weitere Infos hier: https://ct.de/bit-rauschen Info-DIREKT - Das Magazin für Patrioten Info-DIREKT Der Podcast für Patrioten - Wir führen für dich Hintergrundgespräche zu aktuellen politischen Ereignissen mit politischen Insidern.Jede Woche neu! Augen zu DIE ZEIT Was macht große Kunst aus? Darf man Beuys einen Scharlatan nennen? Muss man Botticelli lieben? Mit Leidenschaft, Fachwissen und Witz entführen die beiden Gastgeber einmal im Monat ihre Zuhörerinnen und Zuhörer in die wunderbare Welt der Kunst. Jede Folge widmet sich einem Künstler oder einer Künstlerin, ihren biografischen Wendungen, ihren besten Werken, ihren seltsamsten Ansichten. Überraschende Telefonjoker bieten jeweils neue Einblicke. Und am Ende hat jeder – auch mit geschlossenen Augen – einen Kopf voller Bilder.Florian Illies schreibt, seit er denken und sehen kann, über Kunst. Er gründete nach seinem Kunstgeschichtsstudium das Magazin “Monopol” und war lange Jahre Leiter des Auktionshauses Villa Grisebach. Er ist Autor der Bücher “1913" und “Generation Golf” und Mitglied des Herausgeberrats der ZEIT.Giovanni di Lorenzo ist Chefredakteur der ZEIT und ein leidenschaftlicher Kunstliebhaber.Dieser Podcast wird produziert von Pool Artists. JACOBIN Talks JACOBIN Magazin Matthias Ubl spricht für Jacobin mit Intellektuellen aus verschiedenen Disziplinen über Politik, Wirtschaft und Kultur. Findet uns auch auf Youtube oder lest JACOBIN 4x im Jahr als gedrucktes Magazin: www.jacobin.de/abo

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Könyves Magazin?

This episode is 59 minutes long.

When was this Könyves Magazin episode published?

This episode was published on May 29, 2026.

What is this episode about?

„Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam” – ezzel a baljós hangulatú mondattal kezdődik Daphne du Maurier eredetileg 1938-ban megjelent klasszikusa, amely azonnali sikert aratott, azután plágiumbotrányt kavart, majd adaptációk sorát indította...

Can I download this Könyves Magazin episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!