EPISODE · Jul 1, 2021 · 2H 2M
S02EP40 – A 2021-es szezon hősei és antihősei
from Formula Podcast (2020–2025) · host Formula.hu
Eltelt a szezon harmada, ideje értékelni: kik nyújtották idén a legjobb teljesítményt, és kiknek kell a körmére nézni? A sorrendhez a nyolc hétvége pontozása mellett hallgatóink segítségét is kértük.A Formula Podcast futamértékelő adásaiban minden hétvége után 1 és 10 közötti skálán pontozzuk a pilóták teljesítményét, harmadéves értékelőnkben pedig ezeket a pontszámokat összesítettük, hogy kialakuljon a nagy ranglista: hogyan szerepeltek eddig a pilóták 2021-ben. A pontozás során a végeredmény mellett az időmérős teljesítményt, a körülményeket, az esetleges műszaki nehézségeket, a pilóták által bemutatott manővereket és az autójuk által biztosított lehetőségeket is figyelembe vesszük.Nem csak a mi ranglistánkat ismertetjük azonban, hanem a Formula Podcast Facebook-csoport tagjai által kiosztott pontok alapján is felállítottunk egy listát. Különösebb spoilerek nélkül annyit megemlítenénk, hogy nagy különbség volt például Ricciardo és Bottas megítélésében, akiket hallgatóink jóval gyengébbnek találtak, mint mi, míg Latifit például több pozícióval magasabbra helyezték nálunk, a legkisebb különbséget pedig Alonso, Hamilton és Verstappen esetében fedezhettük fel a hallgatói szavazatok és a mi ranglistánk között.*A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. * FORMULA PODCASTAz Autósport és Formula Magazin műsoraHírek, vélemények, és minden, ami autósportKészítették:Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztőjeMészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzőjeBethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztőjeHilbert Péter, technikusSupport the showA Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
What this episode covers

NOW PLAYING
S02EP40 – A 2021-es szezon hősei és antihősei
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Dec 5, 2025 ·50m
Oct 9, 2025 ·33m
Oct 3, 2025 ·40m
Sep 11, 2025 ·31m
Aug 27, 2025 ·39m
Aug 18, 2025 ·54m