S3E12 - regeneratív élet és egyéb filozófiai bölcsességek episode artwork

EPISODE · Jun 3, 2026 · 1H 22M

S3E12 - regeneratív élet és egyéb filozófiai bölcsességek

from Nyitvatartás - beszélgetések Fabrikon innen és túl · host Buru Évi

Send us Fan MailIsmét egy madárcsicsergős, békakuruttyolós beszélgetést hallgatsz itt kedves hallgató. Az epizódot Budajenőn rögzítettük, Tkacsik Márta Patikakert nevet viselő csodálatos regeneratív kisgazdaságában. Regeneratív élet a kiindulópontunk a beszélgetésben, amelyben Márti mellé  Kónya Máté az ELTE elsőéves biológia szakos hallgatója, Remete Tibor a Társadalmi Szövetség alapítója is csatlakozott. Nagyon érdekelt engem, hogyha más kontextusban olyen sokszor halljuk azt a szót, hogy regeneratív, akkor mit is jelenthet ez a hétköznapi ember számára és hogyan segíthet bennünket egy ilyenfajta élethez való hozzáállás, felfogás a modern társadalom technokrata berendezkedésével szemben. Vagy annak mentén. Olyan fontos dolgokról is beszélgetünk, mint az ember helykeresése a bioszférában, túlzott adatközpontúság egy algoritmikus világban, vagy az elidegenedett városi lét. Természetesen itt is, mint mindig, hangsúlyozzuk a közösségi lét, közösségi kapcsolódás fontosságát, mint túlélésünk zálogát, de nagyjából ezzel egyenértékű a kétkezi munkavégzés, mint közvetlen tapasztalás is és a természetes mintázatokhoz való visszatérés. Elmélkedj velünk vagy magadban az adás után, mert mit sem ér az élet vallásos/spirituális félórák és mélyebb filozófiai bölcselkedés nélkül. Hallgasd szeretettel a beszélgetést és boldog hétköznapokat. Folytassuk a beszélgetést személyesen a Fabrikban vagy valamelyik social csatornánkon. InstagramFacebook Csatlakozz az #olvasslipót könyvklubunkhoz és olvassunk együtt!Iratkozz fel a hírlevelünkre! Nézz szét a honlapunkon! 

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jun 3, 2026

Embed this episode

Send us Fan Mail Ismét egy madárcsicsergős, békakuruttyolós beszélgetést hallgatsz itt kedves hallgató. Az epizódot Budajenőn rögzítettük, Tkacsik Márta Patikakert nevet viselő csodálatos regeneratív kisgazdaságában. Regeneratív élet a kiindulópontunk a beszélgetésben, amelyben Márti mellé Kónya Máté az ELTE elsőéves biológia szakos hallgatója, Remete Tibor a Társadalmi Szövetség alapítója is csatlakozott. Nagyon érdekelt engem, hogyha más kontextusban olyen sokszor halljuk azt ...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

S3E12 - regeneratív élet és egyéb filozófiai bölcsességek

0:00 1:22:24

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Nyitvatartás - beszélgetések Fabrikon innen és túl?

This episode is 1 hour and 22 minutes long.

When was this Nyitvatartás - beszélgetések Fabrikon innen és túl episode published?

This episode was published on June 3, 2026.

Can I download this Nyitvatartás - beszélgetések Fabrikon innen és túl episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!