EPISODE · Jul 22, 2020 · 33 MIN
Sepsiszéki Nagy Balázs tanúságtétele
from Mária Rádió Magyarország · host Mária Rádió
Megvan mindenem, amire e földi létben egy embernek szüksége lehet: hajlék, táplálék, tiszta víz, egészség, szerető társ, nevető gyermekek, életcél... Úgy érzem, hogy mindezek egy isteni kegyelem részeként vannak jelen az életemben, és a legnagyobb ajándék, amit odafentről kaptam, maga a HIT. Látom, hogy hányan botorkálnak, keresgélnek, pedig úgy tűnik mindenük megvan. Mégis nyughatatlanok, boldogtalanok, betegek, örökösen keresők. Mert még nem kapták meg a legnagyobb ajándékot. Megtapasztaltam azt, hogy odafentről figyelnek rám és segítenek abban, hogy teljesíthessem a küldetésemet. Ezt már nemcsak hiszem, hanem az átéltek után tudatosan vallom is. Megtapasztaltam azt is, hogy mekkora ereje van a szeretetnek és a valakiért elmondott imának. Amikor erőtlenül és emlékezőképesség nélkül egy kórházi ágyon feküdtem, s még az igazi nevemet sem tudtam, akkor sokan elkezdtek imádkozni értem. Én erről akkor nem tudtam, de ez a szeretetből és hitből fogant cselekvés eredményezte a csodálatos felépülésemet. Feleségemmel együtt úgy érezzük, hogy a velem/velünk történteket sokakkal meg kell osztanunk. Tesszük ezt azzal a céllal, hogy erőt adjunk a bajban lévőknek, reményt az elbizonytalanodottaknak és visszajelzést mindazoknak, akik képesek alázattal imádkozni másokért.
Embed this episode
Ready to play
Sepsiszéki Nagy Balázs tanúságtétele
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.