Sóhajok (Suspiria) 1977, Dario Argento vs. 2018, Luca Guadagnino - vendégünk CyClo episode artwork

EPISODE · Aug 19, 2020 · 2H 26M

Sóhajok (Suspiria) 1977, Dario Argento vs. 2018, Luca Guadagnino - vendégünk CyClo

from Vakfolt podcast

A horror műfajában tobzódó negyedik Vakfolt versus évad összetételében a támogatóink szavazatai alapján igen előkelő helyen végzett a Suspiria, vagyis a Sóhajok című Dario Argento-film 1977-ből, illetve annak 2018-as feldolgozása Luca Guadagnino rendezésében. Az adásunkban ismét vendégünk volt Cyclo, azaz Mikó László. A '77-es Suspiria csupa elsődleges szín volt, a hátborzongató zenét pedig a Goblin nevű prog-rock banda szolgáltatta. A '18-as remake már-már monokróm, a nyugtalanító melódiákat pedig az alternatív rockos Thom Yorke biztosította. Míg Argento ijesztései mesteriek, és a mitológiát a kulisszák mögött hagyja, addig Guadagnino elodázza a kedélyborzolást, és helyette széles történelmi hátteret épít a filmje köré. Ezzel vissza is térünk az évadunk nyitó kérdéséhez: milyen esetben van értelme feldolgozni egy filmet? Melyik mellékszálai működnek jobban a remake-nek? Milyen kérdéseket hagy nyitva az eredeti? Ezzel az adással zárjuk az idei, kurtább Vakfolt versus-évadot, amelyben túlnyomórészt horrorfilmekkel foglalkoztunk. A Vakfolt podcast tizedik évadja szeptemberben veszi kezdetét, bár nagy változás nem lesz: az év hátralevő részében továbbra is horrorfilmeket fogunk nézni. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak CyClotronic a Twitteren: @CyClotroniC_ András a Twitteren: @gaines_ Péter a Twitteren: @freevo Emailen is elértek bennünket: [email protected]

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Aug 19, 2020

Embed this episode

NOW PLAYING

Sóhajok (Suspiria) 1977, Dario Argento vs. 2018, Luca Guadagnino - vendégünk CyClo

0:00 2:26:05

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Vakfolt podcast?

This episode is 2 hours and 26 minutes long.

When was this Vakfolt podcast episode published?

This episode was published on August 19, 2020.

Can I download this Vakfolt podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!