EPISODE · Jul 25, 2022 · 1H 21M
Szerethető hősöknek tudunk drukkolni - Tóth Barnabás
from Sztori Podcast · host Sztori Podcast
Mennyi muníció van egy történetben? Melyik sztori alkalmas rövidfilmnek, és melyikből lehet nagyjátékfilmet készíteni? Miért tűnt jó ötletnek Újratervezésből nagyjátékfilmet készíteni? Hogyan nem lett a Susotázsból végül tévésorozat? Miért nem írtak az "Akik maradtak"-hoz '56-os folytatás-filmet? Tóth Barnabás filmrendező, forgatókönyvíró, színész és filmproducer, a Momentán Társulat alapító tagja. Susotázs című kisjátékfilmjét 2019-ben beválogatták az Oscar-díj 10 kisfilmet tartalmazó rövidlistájára, rá egy évre pedig az Akik maradtak című játékfilmje került fel a 2020-as Oscar-díj szűkített listájára. Barnával élő közönség előtt beszélgettem az Etyeki Pikniken, miközben teljes kisfilmeket és filmrészleteket is néztünk a munkásságából. Bemelegítésnek mesélt egy kicsit a "Bereményi kalapja" című filmről, ami ősztől lesz a mozikban, és ezután kibeszéljük a gyerekkori sztori-élményeket. Francia képregények: az Asterix & Obelix, a Lucky Luke és TinTin. Ottlik Géza: Iskola a Határon. Michel Tournier: A Rémkirály. Melyik legendás filmrendező nevét írta fel már 5 évesen a szekrényre - amúgy hibásan? Mi fogta meg már gyerekszínész korától a filmkészítésben? Hogyan formálták a szemléletét az alkotó folyamatokról? Hogyan tekint a korai filmkritikusi tevékenységére? Milyen filmklubot üzemeltetett 10 éven át? Aztán a történetek fogyasztása a filmekről hogyan vándorolt át a regényekre? És most miért hord magával mindenhova egyszerre 3 könyvet is? Ezután sokat beszéltünk 3 különböző filmjéről (Újratervezés, Susotázs, Akik maradtak), miközben beszélgetések egyesével is felérnek egy ingyen filmes kurzussal! Végül, levezetésnek nyomtunk kreatív játékot. Eljátszottunk a gondolattal, hogyan lehetne az "Idétlen Időkig"-ből és a "40 éves szűzből drámát vagy thrillert csinálni. Aztán megpróbáltuk a "Titanic" és a "Csernobil" sztoriján olyan fogást találni, hogyan lehetne komédiaként találni. Spoiler: nem volt könnyű! :) Az epizód videóanyaga innen érheti el: https://youtu.be/qvBYlkW1bMM Támogasd az epizódok felvételét egy jelképes összeggel: patreon.com/SztoriPodcast -- A filmeket innen nézhetitek meg: Újratervezés: https://www.youtube.com/watch?v=NnKGdYM94bQ Susotázs: https://vimeo.com/249062838 Akik maradtak: https://www.netflix.com/hu/title/81193946 -- Az epizódot a ReZeda Teraszon rögzítettük, Etyeken: https://rezeda-terasz.hu/ -- Hang: Éberl Szilárd -- Köszönjük a zenéket: Mary Popkids, Martin Grand és Saverne. -- Facebook: facebook.com/sztori.podcast Zárt csoport: facebook.com/groups/sztori.klub/ Instagram: instagram.com/sztori.podcast -- Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.showcast.tech
What this episode covers

NOW PLAYING
Szerethető hősöknek tudunk drukkolni - Tóth Barnabás
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Mar 26, 2026 ·1m
Jan 2, 2026 ·47m
Dec 21, 2025 ·46m