Szivási Lajos - Kinek a sorsa 1 episode artwork

EPISODE · Jul 12, 2025 · 34 MIN

Szivási Lajos - Kinek a sorsa 1

from Gépész ( hangoskönyv ) · host Gépész

Ez a könyv egy idő utazás, az elmúlt történelem!Aki megélte annak azért, aki később született annak azért!Egy fiatal mérnök életútját ábrázolja a szerző egy kis dunántúli falutól a kisvárosi papi gimnáziumon, majd a maguk teremtette népi kollégiumon át a szovjet egyetemig s onnan haza, épp 1956 viharos októberében. A hazatérés időpontja sejteti, a diploma megszerzése nem elég ahhoz, hogy ezentúl simán hajózhasson az érvényesülés és az egyéni boldogság révébe; most következik az igazi küzdelem tudása elismertetéséért is, de legfőképpen saját, kétségek közt őrlődő gondolkozásának megtisztításáért. Szilvási kezdettől fogva jól érzékelteti hőse sorsában a napi politika áramlását, a társadalmi változásokat, az eredményeket és buktatókat. A fiatal mérnök kommunista, és kommunista meggyőződését oly sok tévelygés, kétkedés és gyötrődés után is szilárdan vallja. Ezért találhatja meg végül a lelki békét is magával hozó, igazán alkotó munkaterületet, s lesz ereje ahhoz is, hogy - saját hibáját belátva - másodszor is megküzdjön a hozzá méltó lány szerelméért.

NOW PLAYING

Szivási Lajos - Kinek a sorsa 1

0:00 34:04

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Gépész ( hangoskönyv )?

This episode is 34 minutes long.

When was this Gépész ( hangoskönyv ) episode published?

This episode was published on July 12, 2025.

What is this episode about?

Ez a könyv egy idő utazás, az elmúlt történelem!Aki megélte annak azért, aki később született annak azért!Egy fiatal mérnök életútját ábrázolja a szerző egy kis dunántúli falutól a kisvárosi papi gimnáziumon, majd a maguk teremtette népi kollégiumon...

Can I download this Gépész ( hangoskönyv ) episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!