TÉKA | Egy nap, ha felNŐ – fiatal nők lelki egészségéről episode artwork

EPISODE · Nov 21, 2023 · 41 MIN

TÉKA | Egy nap, ha felNŐ – fiatal nők lelki egészségéről

from MCC Podcast · host MCC.Collegium

A kamaszkor mindig is a hirtelen változások és a nagy kérdések megjelenésének időszaka volt, de a mai, rohamosan változó világban különösképpen hangsúlyossá váltak azok a kihívások, amelyekkel a fiatal lányoknak szembe kell nézniük. Nagyon nem mindegy, hogy az identitásuk keresése közben a körülöttük lévő világ mely tükrébe néznek bele, minthogy az sem, hogy ezt a tükröt a kortársaik tartják-e, vagy pedig a technikai eszközök képernyőjének visszatükröződésében keresik önmaguk arcát. A Téka legújabb adásában Hegyesi Zitával, kommunikációs- és mentálhigiénés szakemberrel, a Pure Program vezetőségi tagjával beszélgettünk többek között arról, hogy a nemi szerepek tanulásában, valamint a pszichoszexuális fejlődésben milyen szerepet játszik az apakép, hogyan lehet minőségi időt egymással tölteni akkor, amikor egyes becslések szerint a kamaszkorban a szülő és gyermek közötti kommunikáció 20-30 percre csökken, valamint miért fontos, hogy a szülők egyfajta mentális bástyákká váljanak. De szó volt még arról is, hogy miért ritka és fontos a jó, építő, egymást támogató barátságok megléte, vagyis azok a kapcsolódások, amelyekben benne van az őrző, védő attitűd, benne van a másikért vállalt felelősség, valamint az önmaguk felvállalása is. Mi lehet a szerepük a példaképeknek a digitális kultúra torzító hatásainak kivédésében, és hogy vajon tényleg alacsonyabb-e a lányok önbecsülése, mint a fiúké? Házigazda: Dr. Kiss-Kozma Georgina, az Ifjúságkutató Intézet kutatásvezetőjeVendég: Hegyesi Zita, kommunikációs- és mentálhigiénés szakemberrel, a Pure Program vezetőségi tagjaAz MCC Podcast adásaiban érdekes emberekkel izgalmas témákról beszélgetünk. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Nov 21, 2023

Embed this episode

A kamaszkor mindig is a hirtelen változások és a nagy kérdések megjelenésének időszaka volt, de a mai, rohamosan változó világban különösképpen hangsúlyossá váltak azok a kihívások, amelyekkel a fiatal lányoknak szembe kell nézniük. Nagyon nem mindegy, hogy az identitásuk keresése közben a körülöttük lévő világ mely tükrébe néznek bele, minthogy az sem, hogy ezt a tükröt a kortársaik tartják-e, vagy pedig a technikai eszközök képernyőjének visszatükröződésében keresik önmaguk arcát. A T...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

TÉKA | Egy nap, ha felNŐ – fiatal nők lelki egészségéről

0:00 41:13

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of MCC Podcast?

This episode is 41 minutes long.

When was this MCC Podcast episode published?

This episode was published on November 21, 2023.

Can I download this MCC Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!