Tóth Krisztina: A nyak története episode artwork

EPISODE · Oct 17, 2020 · 11 MIN

Tóth Krisztina: A nyak története

from Kortárs felbeszélések · host Volvo, Betone Studio

Nyáry Krisztián ajánlója Megoldásra váró rejtélyeket kell detektív módjára felgöngyölíteni az olvasónak Tóth Krisztina Pixel című elbeszélésfüzérében. A szerző egymást váltogatva jelenteti meg prózai és lírai köteteit, a játékos gyerekkönyvektől a brutálisan őszinte felnőtt irodalomig.  A Pixel önálló novellaként is olvasható fejezetekre tagolódik, a fényképszerűen kimerevített történetek pixelkockáiból egy különös csoportkép is kirajzolódik. A szereplők néha véletlenszerűen, néha jó okkal találkoznak egymással, szövevényes viszonyaik csak a könyv végigolvasása után válnak kitapinthatóvá.  Mindegyik elbeszélés középpontjában egy emberi testrész és egy hozzá kapcsolódó tárgy áll. A nyak történetében például fontos szerepet kap egy selyemkendő, amellyel a főszereplő orvosnő egy házastársi hűtlenség nyomait kívánja eltüntetni.  A novella mindössze néhány perc alatt játszódik egy áruházi próbafülkében, mégis 29 év, az asszony szerelmi életének teljes korábbi története is kibomlik ennyi idő alatt. Hogy lesz a gáláns szerelmi emlékből a női szorongás és a kelet-európai szégyen jelképe? Ennek felderítése már a nyomozásban résztvevő olvasó feladata. Annyi biztos, hogy nem minden ruha rejti el a meztelenséget.

NOW PLAYING

Tóth Krisztina: A nyak története

0:00 11:19

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

százhold - Veiszer Alindával radiocafé Százhold címmel hiánypótló kortárs gyerekirodalmi- és kulturális műsorral jelentkezik Veiszer Alinda, a több évtizedes szakértői múlttal rendelkező Pagony szakmai támogatásával. A Százhold megmutatja, hogyan válhat a gyereknevelés elengedhetetlen részévé a könyv és a kultúra. ProContra Spiczmüller Bence A ProContra egy olyan podcast ami a vitakultúra és kritikus gondolkodás nagykövete kíván lenni. A műsorvezetők hétről-hétre különböző - saját személyes álláspontjukat nem feltétlenül tükröző - ügyeket képviselnek változatos témákban. A műsorvezetők jogász háttere garancia a jogi témákra és a jogászi megközelítésre azzal, hogy szavakon lovaglást - igyekeznek - minimálisra szorítani és a száraz jogi témák helyett közéleti és kortárs kérdéseket boncolgatnak. Az aranyszabály, hogy a podcastban nincs idő a személyeskedésre! Legalább ennyit a magyar kortárs irodalomról Civil Rádió Sorozatunkban a kortárs irodalom értékteremtő szerzőit, s rajtuk keresztül műveiket kívánjuk bemutatni a szélesebb közönség számára. Programunk célja, hogy megismertessük az embereket a hazai (lehetőség szerint határon túli) magyar szépirodalom kortárs gyöngyszemeivel, és minél szélesebb kört inspiráljunk a szépirodalmi művek olvasására, a magyar irodalom megismerésére. Műsorainkban a magyar irodalom képviselői – írók, költők, színházi szakemberek, szerkesztők, irodalmárok fordulnak meg – elismert alkotók, illetve sok esetben olyan fiatalok, akik még csak szárnyaikat bontogatják. A Civil Rádió kiemelt célja, hogy minél szélesebb kört csábítson vissza az olvasás élményéhez, a fiatalabb korosztályokat közelebb hozza az irodalomhoz felkeltve a szépirodalmi művek iránti érdeklődésüket, az olvasást „belecsempészve” mindennapjaikba. Műsorsorozatunkat és a kortárs irodalmi programot a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. Auland - Civil KorTárs Auland A Civil Rádió FM98minden kedden, délelőtt 11 órától

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kortárs felbeszélések?

This episode is 11 minutes long.

When was this Kortárs felbeszélések episode published?

This episode was published on October 17, 2020.

What is this episode about?

Nyáry Krisztián ajánlója Megoldásra váró rejtélyeket kell detektív módjára felgöngyölíteni az olvasónak Tóth Krisztina Pixel című elbeszélésfüzérében. A szerző egymást váltogatva jelenteti meg prózai és lírai köteteit, a játékos gyerekkönyvektől a...

Can I download this Kortárs felbeszélések episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!