EPISODE · Nov 2, 2020 · 12 MIN
Tóth Krisztina: Egyszer már nyertem
from Kortárs felbeszélések · host Volvo, Betone Studio
Tóth Krisztina novellájában minden benne van, amit a tankönyvekben a balladákról írnak: tömörítés, elhallgatás, belső monológ, balladai homály. Ez nem is csoda – ha az egyik legnagyobb hatású kortárs költő ír prózát, akkor könnyen találhatunk a szövegben költészetből ismerős megoldásokat. A szerző Pillanatragasztó című novelláskötete az ezredforduló utáni Magyarország hol riasztó, hol szívbe markoló mindennapjairól szól; a huszonöt novella egy-egy töredezett emberi kapcsolatba enged betekintést. A szereplők élethelyzete nagyon eltérő, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. Az Egyszer már nyertem című elbeszélés is balladai erejű monológ: egy születésnapját ünneplő, gyermekotthonban nevelődött fiú barátnőjével felül a külvárosi villamosra, majd hazamennek minden kényelemmel felszerelt, tágas lakásukba, ahol valaki mással is osztozniuk kell a nappalin, sőt, a hálószobán is. Elég szokatlan történet. Miért tűnik az olvasó számára mégis olyan ismerősnek a helyszín? A reménytelen nyomor vagy a pillanatnyi boldogság története? Talán mindkettőé.
What this episode covers

NOW PLAYING
Tóth Krisztina: Egyszer már nyertem
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Jun 26, 2026 ·36m
Jun 19, 2026 ·66m
Jun 12, 2026 ·42m
Jun 5, 2026 ·52m
May 29, 2026 ·38m
May 25, 2026 ·63m