Trump MAGA-elnöksége - Beszélgetés Sebők Miklóssal episode artwork

EPISODE · Oct 16, 2025 · 1H 1M

Trump MAGA-elnöksége - Beszélgetés Sebők Miklóssal

from Régen minden jobb volt · host Régen minden jobb volt

Emlékezetes pillanata volt a műsorunknak, amikor 2022 őszén elnémult a mindig hangos stúdiónk, mert Sebők Miklós, visszatérő USA-szakértőnk bejelentette: arra van a legnagyobb esély, hogy a következő amerikai elnököt Donald Trumpnak hívják majd. Ezt Miki akkor jósolta meg nekünk, amikor a legtöbben már a 2020-ban megbukó Trump elítélését és börtönbe zárását vizionálták az ellene indított perek miatt (és többen is bejelentkeztek a republikánus elnökjelöltségre). Sebők Miklós realista elemző volt akkor is, amikor ugyan minket magával ragadott a Kamala Harris-kampány látszólagos lendülete és a mellette kiálló sztárok serege, 2024 októberében arra figyelmeztette nálunk a demokratáknak szurkolókat, hogy szerinte ebből óriási lebőgés lesz. Most Miki megint visszatért a stúdiónkba, hogy a második Trump-elnökség eddigi fejleményeit és politikáját értékelje, és értelmezze annak a rendeletcunamit hozó elnöknek a tetteit, aki oly sokszor racionálisan értelmezhetetlen. A beszélgetés résztvevői:Balázsy IstvánCsunderlik PéterLaska PálSebők MiklósA Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

NOW PLAYING

Trump MAGA-elnöksége - Beszélgetés Sebők Miklóssal

0:00 1:01:31

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Régen minden jobb volt?

This episode is 1 hour and 1 minute long.

When was this Régen minden jobb volt episode published?

This episode was published on October 16, 2025.

What is this episode about?

Emlékezetes pillanata volt a műsorunknak, amikor 2022 őszén elnémult a mindig hangos stúdiónk, mert Sebők Miklós, visszatérő USA-szakértőnk bejelentette: arra van a legnagyobb esély, hogy a következő amerikai elnököt Donald Trumpnak hívják majd. Ezt...

Can I download this Régen minden jobb volt episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!