Újabb lépést tett a kormány a tudományos autonómia felszámolására episode artwork

EPISODE · Jun 27, 2025 · 1H 23M

Újabb lépést tett a kormány a tudományos autonómia felszámolására

from Partizán

A korábbi MTA, most már HUN-REN kutatóhálózat vezetése eddig folyamatosan az egységes szervezet megtartása mellett kommunikált, június 17-én azonban az ELTE vezetése közleményben jelezte, hogy igényt tartanának a négy bölcsészet- és humántudományi kutatóközpontra. Az azóta eltelt 9 nap leforgása alatt pedig már a kormányhatározat is megjelent, amit maga Orbán Viktor írt alá. Most a HUN-REN kutatói és az érdekszervezetek mondják el a hátteret.A Partizán közössége bebizonyította azt, amiben sokan kételkedtek: a cselekvésnek van értelme, az összefogás meghozza az eredményét. A törvény elnapolásában elévülhetetlen érdemei vannak ennek a közösségnek.De ne feledd: bár ez egy fontos siker, egyelőre csak időt nyertünk!Folytatjuk közös történetünk!https://2026.partizan.huMaradjunk kapcsolatban!—A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:Iratkozz fel!Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatbanLegyél önkéntes!Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihezTematikus hírleveleink—Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevélhttps://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyPéntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele: https://pentekreggel.huSzombaton Vétó hírlevél:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelereFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

NOW PLAYING

Újabb lépést tett a kormány a tudományos autonómia felszámolására

0:00 1:23:04

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Partizán?

This episode is 1 hour and 23 minutes long.

When was this Partizán episode published?

This episode was published on June 27, 2025.

What is this episode about?

A korábbi MTA, most már HUN-REN kutatóhálózat vezetése eddig folyamatosan az egységes szervezet megtartása mellett kommunikált, június 17-én azonban az ELTE vezetése közleményben jelezte, hogy igényt tartanának a négy bölcsészet- és humántudományi...

Can I download this Partizán episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!