Valahol Európában és virtuális valóság Nagy Balázzsal episode artwork

EPISODE · Jan 29, 2024 · 27 MIN

Valahol Európában és virtuális valóság Nagy Balázzsal

from Kisalföld.hu · host Kisalföld.hu

Nagy Balázst, a Győri Nemzeti Színház színészét az idei évadban számos izgalmas projekt találta meg. Több mint 27 éve játszik a győri közönség előtt, azonban tavaly ősszel először vett részt a népszerű Dráma a szalonban versenyén. Podcastunkban mesélt csapatkapitányként szerzett élményeiről, illetve Móczár Bence rendező által színpadra állított Mona című előadásról, aminek reményei szerint lesz folytatása. Az évad első felének vége igencsak sűrű volt a teátrum életében, bemutatták a Valahol Európában című musicalt, melyben húsz évvel ezelőtt Hosszú szerepét kapta Nagy Balázs, most pedig Simon Péterként láthatjuk. Bede-Fazekas Csaba tavaly decemberben ünnepelte életének 90. évfordulóját, az operaénekesnek szervezett gálán úgy fogalmazott a művész: Előttem az utódom. Erről és szoros kapcsolatáról is faggattuk Nagy Balázst, aki bizony évek óta egy öltözőn osztozik a Kossuth-díjas, halhatatlan, érdemes és kiváló művésszel. A műsorban kitértünk arra is, hogy elkezdődtek a győri színház legújabb ifjúsági előadásának próbái, melyet EternalGames - A végtelen játékai címmel tűznek műsorra február 10-től. Hedry Mária Virtuália című mesejátéka alapján írta Móczár Bence, aki rendezi is a darabot. Nagy Balázs az édesapa karaktert formálja meg, így ennek apropóján elmondta milyen szálak fűzik a számítógépes játékokhoz, kütyükhöz és mennyire szabályozza ezek használatát gyermekei mindennapjaiban. #podcast

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jan 29, 2024

Embed this episode

Ready to play

Valahol Európában és virtuális valóság Nagy Balázzsal

0:00 27:52

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Háromharmad - 24.hu 24.hu A mi választásunk - a 24.hu politikai újságíróinak kibeszélő műsora. HU Overtime Huntington Unviersity Weekly show highlighting HU athletics, including news, commentary, and interviews with coaches and players. Hosted by HU student Ross Gosnell. No Hu nohu88uno Nổ Hũ – cung cấp toàn bộ các trò chơi cá cược trực tuyến chất lượng uy tín và phù hợp với toàn bộ các thành viên tham gia. Không chỉ mang đến các sảnh Casino Online, nohu88.uno còn có các sảnh cược Thể Thao, Xổ Số và Bắn Cá trực tuyến đổi tiền thật. Tham gia ngay hôm nay để nhận hàng ngàn phần quà hấp dẫn.Thông tin liên hệ:Website: https://nohu88.uno/Email: [email protected]: 089675812Địa chỉ: 14 P. Nguyễn Ngọc Doãn, Trung Tự, Đống Đa, Hà Nội, Việt NamHashtags: #NổHũ #trangchu_NổHũ City Cast Seattle City Cast Join Jane C. Hu and the City Cast Seattle team every weekday morning as we explore the most interesting stories about our city. It’s an informative daily podcast for all Seattleites, whether you're a local or new to town. We’ll keep you company while you’re walking the dog around Green Lake, riding the bus through SLU, or stuck in traffic on the West Seattle Bridge. City Cast is like eavesdropping on an illuminating conversation at your neighborhood coffee shop. But there’s no Seattle Freeze here; everyone’s welcome to join in. Learn more and subscribe to our daily newsletter at seattle.citycast.fm.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kisalföld.hu?

This episode is 27 minutes long.

When was this Kisalföld.hu episode published?

This episode was published on January 29, 2024.

Can I download this Kisalföld.hu episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!