Vámpír az elmegyógyintézetben episode artwork

EPISODE · Jul 19, 2024 · 14 MIN

Vámpír az elmegyógyintézetben

from Tenger Média's Podcast · host Tenger Média

Dr. Lakatos Róbert vezetésével, a Sapientia EMTE filmszakos diákjainak szakmai gyakorlatán készült el a Drakula halála, amely egy elveszett némafilm remake-je, az első Drakula-filmé, amely Murnau legendás Nosferatuját egy évvel előzte meg 1921-es bemutatójával. A Lajthay Károly marosvásárhelyi rendező-forgatókönyvíró-színész nevéhez köthető alkotás nem a Bram Stoker-i történetet követte, hanem egészen másképp meséli el a szépséges Mary és a vérszívó gróf történetét. Egy elmegyógyintézet falai között játszódik a cselekmény, amelyben szerepet kapnak valódi és álorvosok, akik például meg akarják műteni Mary szemét, de természetesen van kastély és esküvő, meg riadt falusiak, és talán nem számít komoly spoilernek, ha eláruljuk, hogy végül győzedelmeskedik a jó, és elbukik a gonosz.A filmet nagy sikerrel mutatták be a TIFF-en, a magyarországi premier pedig augusztus 3-án lesz az Ördögkatlan fesztiválon, méghozzá a kolozsvári premierhez hasonlóan a film legendás zeneszerzője, Montanaro és zenekara szolgáltat élő zenei kíséretet a 16 mm-es nyersanyagra forgatott műhöz.A film egyik rendezőjével, Makkai Zsófiával Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n futó Kapcsolódjunk! c. műsorban. 

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Jul 19, 2024

Embed this episode

Dr. Lakatos Róbert vezetésével, a Sapientia EMTE filmszakos diákjainak szakmai gyakorlatán készült el a Drakula halála, amely egy elveszett némafilm remake-je, az első Drakula-filmé, amely Murnau legendás Nosferatuját egy évvel előzte meg 1921-es bemutatójával. A Lajthay Károly marosvásárhelyi rendező-forgatókönyvíró-színész nevéhez köthető alkotás nem a Bram Stoker-i történetet követte, hanem egészen másképp meséli el a szépséges Mary és a vérszívó gróf történetét. Egy elmegyógyintézet falai...

Distinct summary based on available episode metadata or transcript content.

NOW PLAYING

Vámpír az elmegyógyintézetben

0:00 14:37

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

No similar podcasts found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Tenger Média's Podcast?

This episode is 14 minutes long.

When was this Tenger Média's Podcast episode published?

This episode was published on July 19, 2024.

Can I download this Tenger Média's Podcast episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!