EPISODE · Nov 30, 2025 · 8 MIN
Varázsgombák Szilveszterre – nem csak gyerekeknek!
from Tenger Média's Podcast · host Tenger Média
Cseri Hanna egy időre visszavonul, de előtte még fergeteges bulit tart a Bábszínház hivatalos zenekarával.2025 búcsúztatása alkalmából hangszert és mikrofont ragadnak a színészek, sőt a műszak is! Közkedvelt dalok, jelenetek és persze sok-sok báb és fergeteges hangulat uralja majd az év utolsó délutánját, amikor is a Varázsgombák zenekara veszi birtokba a nagyszínpadot.A koncert háziasszonya Cseri Hanna, a Bábszínház zenei vezetője lesz, akit – mivel kisbabát vár – egy ideig nélkülöznie kell a gyerekeknek, és a felnőtt rajongóknak.„De nem megszűnök, csak megszülök!” – mondta interjúnkban az énekesnő. A beszélgetőtárs Kalmár András volt:A Varázsgombák koncertjén többek közt felcsendül majd a legtöbb Kufli sláger, valamint a Hamupipőke, a Holle anyó, A szomjas troll, a Péntek úr csodálatos barátai előadásaink dalai. Az utolsó bárány produkció zenekara is újra összeáll, hogy eljátsszák a közönségkedvenc slágereket, de nem hiányozhat Boribon és Babaróka sem. És készülnek egy vadiúj dallal is, az egész társulat előadásában, amelyet köszönetképpen játszanak el nézőknek.Családi program kicsiknek és nagyoknak – és ha otthon folytatnátok a bulit, a kedvenc albumaitok Spotify-on várnak benneteket!
Embed this episode
What this episode covers
Cseri Hanna egy időre visszavonul, de előtte még fergeteges bulit tart a Bábszínház hivatalos zenekarával. 2025 búcsúztatása alkalmából hangszert és mikrofont ragadnak a színészek, sőt a műszak is! Közkedvelt dalok, jelenetek és persze sok-sok báb és fergeteges hangulat uralja majd az év utolsó délutánját, amikor is a Varázsgombák zenekara veszi birtokba a nagyszínpadot. A koncert háziasszonya Cseri Hanna, a Bábszínház zenei vezetője lesz, akit – mivel kisbabát vár – egy ideig nélkülöznie kel...
NOW PLAYING
Varázsgombák Szilveszterre – nem csak gyerekeknek!
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.
Similar Podcasts
No similar podcasts found.