Vers-estek a Müpában: Faludy György episode artwork

EPISODE · Nov 24, 2022 · 1H 33M

Vers-estek a Müpában: Faludy György

from Müpa Podcast · host Müpa Budapest

Faludy György a 20. század egyik, ha nem a legkalandosabb életű magyar költője. Élete átnyúlik szinte az egész múlt századon a 21. század első évtizedének közepéig. A négy esztendő híján száz év (1910-2006) alatt költőként, íróként sajátos filmjét adja ennek a színes, elképesztően mozgalmas, háborúkkal, forradalmakkal, a kommunizmussal, majd az „új világ” ígéretével tarkított évszázadnak. Még hamincéves sincs, amikor 1938-ban - már ismert költőként - a hitleri Németország (esetleges) győzelme elől zsidó származása és politikai nézetei miatt elhagyja Magyarországot. (Hogy alaptalan volt-e a félelme? Itthon maradt húgát a Dunába lövik, a nagy sikerű Villon-balladákat könyvmáglyán égetik el a nyilasok.) Első állomásként Franciaországba megy, de hamarosan onnan is futnia kell az ország német megszállása miatt. Viszontagságos körülmények között Marokkóba hajózik, majd - kis „paradicsomi”, ezeregyéjszakai sivatagi kitérővel - az Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként, majd lapszerkesztőjeként tevékenykedik. 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgál. 1946-ban hazaérkezik, 1947-ben még megjelenhet az Őszi harmat után című verseskötete, de a kommunista hatalom nem nézi jó szemmel működését. Pár év múlva hamis vádak alapján letartóztatják, Kistarcsára, majd a recski kényszermunkatáborba internálják. Az ÁVH börtöneiben töltött évek, majd szabadulása után 1956-ban újból emigrál. Londonban telepedik le, majd Firenzében, aztán Máltán, Torontóban él, hogy 1988-ban - élete utolsó, majd két évtizedére - végleg hazatérjen Budapestre. A kiváló erdélyi költő, Fekete Vince érzékeny válogatása a pálya minden korszakát Faludy legfontosabb művein keresztül mutatja be. Közreműködők színművészek: Alberti Zsófi, Fekete Ernő, Nagy Zsolt Resti Kornél 'Eredetimegjelöléssel ellátott' Zenekar koboz, ének, melodika, tambura: Apró Anna cselló, vokál, torokének, szájharmonika: Lázár Miklós gitár, ének, sámándob, tangóharmonika, mese: Papp Máté szólógitár, mandolin, fuvola, cajón, vokál, hangszínek: Szabó Bence  Alkotók a műsort összeállította és bevezeti: Fekete Vince rendező: Harsányi Sulyom László

NOW PLAYING

Vers-estek a Müpában: Faludy György

0:00 1:33:06

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

That Hoarder: Overcome Compulsive Hoarding That Hoarder Hoarding disorder is stigmatised and people who hoard feel vast amounts of shame. This podcast began life as an audio diary, an anonymous outlet for somebody with this weird condition. That Hoarder speaks about her experiences living with compulsive hoarding, she interviews therapists, academics, researchers, children of hoarders, professional organisers and influencers, and she shares insight and tips for others with the problem. Listened to by people who hoard as well as those who love them and those who work with them, Overcome Compulsive Hoarding with That Hoarder aims to shatter the stigma, share the truth and speak openly and honestly to improve lives. The Small Business Startup School – Business Notes | Financial Literacy | Retail Psychology – For Professionals & Entrepreneurs The Small Business Startup School Inc. Starting or buying a small business? While personal circumstances may vary, business patterns remain timeless. On The Small Business Startup School, we explore strategies, insights, and practical solutions to help entrepreneurs confidently navigate their journey.Hosted by Ola Williams—a retail entrepreneur, fintech founder, and financial coach with over two decades of experience—this podcast marries financial awareness and retail psychology with optimism to deliver actionable takeaways.Join us to learn, grow, and connect as we uncover the keys to business success.Let’s continue to learn together and be encouraged to keep on connecting! DIOSA. Carolina Sanper This podcast is a sacred space created by Carolina Sanper where you connect with your inner wisdom and embody your magnetic feminine power.It is the realization that the mystical realm is where you plant the seeds of your desired reality.It is a portal to your true essence: awareness, presence, and receiving with ease. Welcome home, DIOSA. 🖤 XXX Tech by SOVRYN Dr. Brian Sovryn The crossroads between technology, sensuality, and metaphysics - and the longest running anarchist podcast in the world! Brought to you by Dr. Brian Sovryn.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Müpa Podcast?

This episode is 1 hour and 33 minutes long.

When was this Müpa Podcast episode published?

This episode was published on November 24, 2022.

What is this episode about?

Faludy György a 20. század egyik, ha nem a legkalandosabb életű magyar költője. Élete átnyúlik szinte az egész múlt századon a 21. század első évtizedének közepéig. A négy esztendő híján száz év (1910-2006) alatt költőként, íróként sajátos filmjét...

Can I download this Müpa Podcast episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!