Vida Gábor: Isten és a farkasok episode artwork

EPISODE · Oct 27, 2020 · 18 MIN

Vida Gábor: Isten és a farkasok

from Kortárs felbeszélések · host Volvo, Betone Studio

Nyáry Krisztián ajánlója A Székelyföldön játszódó történeteknek már-már kötelező elemei a medve és a farkas, valamint a természettel harmóniában élő, kevés beszédű, bölcs atyafiak. Ám ha csak ennyi van bennük, akkor a végeredmény nem több, mint közhelygyűjtemény.  Vida Gábor azonban nem azért lett az egyik legismertebb, s a kritika által is ünnepelt erdélyi prózaíró, hogy ne fordítson egyet a megszokott kliséken. Írásai egyszerre gyökereznek a Tamási Áron-i hagyományokban, de szakítanak is azokkal.  Prózájának csendes nyugalmát a megszokott fordulatok elkerülése teszi igazán izgalmassá. A kétely meg a hiába című novelláskötetének darabjai a román és a magyar kultúra mindennapos találkozási pontjaihoz kapcsolódnak, a történeteket az erdélyi városokban és falvakban élők nyelvén, szokásain, előítéletein, és persze a külvilág sztereotípiáin keresztül ismeri meg az olvasó. A sztereotípiák határozzák meg az Isten és a farkasok szereplőinek viszonyrendszerét is. A székely falu lakói magától értetődő ellenségnek tekintik a román rendőrt, aki beleszeret a magyar tanítókisasszonyba.  Minden adott egy igazi modern erdélyi balladához, s nem véletlenül jelennek meg a farkasok sem a falu határában.

NOW PLAYING

Vida Gábor: Isten és a farkasok

0:00 18:52

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

százhold - Veiszer Alindával radiocafé Százhold címmel hiánypótló kortárs gyerekirodalmi- és kulturális műsorral jelentkezik Veiszer Alinda, a több évtizedes szakértői múlttal rendelkező Pagony szakmai támogatásával. A Százhold megmutatja, hogyan válhat a gyereknevelés elengedhetetlen részévé a könyv és a kultúra. ProContra Spiczmüller Bence A ProContra egy olyan podcast ami a vitakultúra és kritikus gondolkodás nagykövete kíván lenni. A műsorvezetők hétről-hétre különböző - saját személyes álláspontjukat nem feltétlenül tükröző - ügyeket képviselnek változatos témákban. A műsorvezetők jogász háttere garancia a jogi témákra és a jogászi megközelítésre azzal, hogy szavakon lovaglást - igyekeznek - minimálisra szorítani és a száraz jogi témák helyett közéleti és kortárs kérdéseket boncolgatnak. Az aranyszabály, hogy a podcastban nincs idő a személyeskedésre! Legalább ennyit a magyar kortárs irodalomról Civil Rádió Sorozatunkban a kortárs irodalom értékteremtő szerzőit, s rajtuk keresztül műveiket kívánjuk bemutatni a szélesebb közönség számára. Programunk célja, hogy megismertessük az embereket a hazai (lehetőség szerint határon túli) magyar szépirodalom kortárs gyöngyszemeivel, és minél szélesebb kört inspiráljunk a szépirodalmi művek olvasására, a magyar irodalom megismerésére. Műsorainkban a magyar irodalom képviselői – írók, költők, színházi szakemberek, szerkesztők, irodalmárok fordulnak meg – elismert alkotók, illetve sok esetben olyan fiatalok, akik még csak szárnyaikat bontogatják. A Civil Rádió kiemelt célja, hogy minél szélesebb kört csábítson vissza az olvasás élményéhez, a fiatalabb korosztályokat közelebb hozza az irodalomhoz felkeltve a szépirodalmi művek iránti érdeklődésüket, az olvasást „belecsempészve” mindennapjaikba. Műsorsorozatunkat és a kortárs irodalmi programot a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. Auland - Civil KorTárs Auland A Civil Rádió FM98minden kedden, délelőtt 11 órától

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kortárs felbeszélések?

This episode is 18 minutes long.

When was this Kortárs felbeszélések episode published?

This episode was published on October 27, 2020.

What is this episode about?

Nyáry Krisztián ajánlója A Székelyföldön játszódó történeteknek már-már kötelező elemei a medve és a farkas, valamint a természettel harmóniában élő, kevés beszédű, bölcs atyafiak. Ám ha csak ennyi van bennük, akkor a végeredmény nem több, mint...

Can I download this Kortárs felbeszélések episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!