EPISODE · Feb 19, 2025 · 1H 44M
Wanted podcast #168 // Urbán Dániel // Bermuda, Szerb Antal-rajongó, zenész, producer, menedzser
from Wanted Podcast · host Wanted Podcast
Nemrégiben telt házas lett a Müpában a Bermuda zenekar legújabb vállalkozása, a regényzene albumként definiált, a Szerb Antal: Utas és holdvilág című könyvén alapuló lemezbemutató, amely az író halálának nyolcvanadik évfordulójára készült. A Bermuda (Mórocz Tamás, Urbán Dániel) furcsa karrierje a 2010-es évek egyik legjátszottabb magyar produkcióját jelenti, annak ellenére, hogy leginkább a rádiós-tévés-online térben volt jelen (Monte-Carlo, London stb.), élőben viszonylag ritkán jelentek meg. A társalapító Urbán Dani a Wanted podcast 2025-ös évadának első vendége, aki már a Bermudát megelőző időszakban is az indie színtér ismert figurája volt, hiszen a kilencvenes évek kezdeti zenekari próbálkozásaitól kezdve az ezredforduló táján egyszer csak belecsöppent a magyar elektronikus zenei világba és Marcel menedzsere lett, majd a kétezres évek közepén a Puzzle zenekar brit karrierjét próbálta beindítani.- Beszélünk a kezdetekről, hol találkozott először Bérczesi Robival és a BlaBlával,- Marcel mellett ismét feltűnik Yonderboi, Zságer Balázs és Széll László és a nemzetközi befutás lehetősége,- milyen tanulságai vannak annak, ha kelet-európaiként asztalt kapsz Alan McGee irodájában, de mégsem fut be az általad menedzselt zenekar,- hogyan voltak olyan bevételei a Bermudának a 2010-es években, mint egy jól működő, turnézó sikeres produkciónak, - hogyan engedték el Mórocz Tomival a jelenre reflektáló slágereket és váltottak a Szerb Antal-i attitűdre a Platán sörözőben- hogyan zajlott a Szerb Antal-emléktábla avatás,- milyen a munkakapcsolata a Carson Comával és Pogány Indulóval.Műsorvezető: Bihari Balázs, Németh Róbert Amennyiben hozzá tudsz járulni a podcast jövőbeni működéséhez, a Donably felületén itt megteheted: https://www.donably.com/wanted-podcastA Wanted podcast az NKA Hangfoglaló program támogatásával készült.
Embed this episode
Ready to play
Wanted podcast #168 // Urbán Dániel // Bermuda, Szerb Antal-rajongó, zenész, producer, menedzser
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.
Similar Podcasts
No similar podcasts found.