PODCAST · society
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában
by Podcast Kőkert
Kőbánya parkjainak, virágágyásainak, játszótereinek, fáinak, kutyafuttatóinak gazdája a KŐKERT Kft. A városban mindenfelé lehet látni az ott dolgozók munkájának, gondoskodásának jótékony jeleit, ebben a podcast-sorozatban bemutatjuk a munkálatok hátterében dolgozó embereket is.
-
44
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #44: „Önnek is szeretnénk adni virágot!”
A Kőbányai Önkormányzat „Önnek is szeretnénk adni virágot!” elnevezésű virágosztó pályázata keretében ismét több ezer palánta talált gazdára. A kerület négy különböző pontján szervezett átvételi alkalmakon sokan gyűltek össze, hogy átvegyék az előre összeállított csomagokat. A lehetőséggel azok élhettek, akik korábban regisztráltak a programra. A virágosztás lebonyolításában a Kőkert Kft. munkatársai is aktívan részt vettek. D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere a helyszínen engedett bővebb betekintést a pályázat részleteibe.
-
43
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #43: Tavaszi munkálatok
A naptári tavasz beköszöntével országszerte látványos változások indultak el. Bár a reggelek még csípősek, a nappali felmelegedés és a hosszabbodó világosság egyértelműen jelzi: a tél végleg átadta a helyét. A kőbányai kinti tavaszi munkákról beszélgettünk Birtalan Ádámmal, a Kőkert Kft. műszaki ágazatvezetőjével.
-
42
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #42: Zöldfelület-fejlesztések a költségvetésben
A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a 2026. évi költségvetést, amelyben szerepelnek a Kőkert Kft. tervezett tevékenységéről szóló tételek is. A zöldítési program kapcsán Somlyódy Csaba alpolgármester a következőket mondta el a tanácskozáson:
-
41
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #41: Hóeltakarítás és síkosságmentesítés
A januári havazás idén is alaposan próbára tette a főváros közlekedését. Bár a hóesés látványnak szép volt, az utakon több komoly kihívással is szembe kellett nézniük a közlekedőknek. A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének januári ülésén Ács Andrea képviselő kérdéssel fordult D. Kovács Róbert Antal polgármesterhez az év elején lehullott és megmaradt hó eltakarításának ügyében. A Kőkert Kft.-t is érintő kérdés és a polgármesteri válasz következik:
-
40
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #40: Játszótéri rongálás
Gyakorta kisebb rongálás, időnként durva garázdaság károsítja a kőbányai játszótereket, amelyek a Kőkert Kft. kezelésében vannak. Egy legutóbbi kirívó eset kapcsán szólt a helyzetről D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere.
-
39
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #39: Ágdarálás, adventi készülődés
Kőbánya közterületein a Kőkert Kft. munkatársai igen összetett feladatokat végeznek, többnyire saját eszközökkel és hatáskörben, de olykor másokkal együttműködve. A kerületben hirdetett ágdarálás kapcsán erről is szó volt a D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel folytatott beszélgetésben. Kiderült az is, hogy a többnyire a Kőkert gondoskodását élvező Óhegy park idén is otthont ad az ünnepi hetek egyik kőbányai szenzációjának, a tavalyinál jóval nagyobb műjégpályának, amely ezúttal is ingyen látogatható. Először azonban arról beszélt a polgármester, hogy miért is téma Kőbányán az ágdarálás.
-
38
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #38: Új telephely zöldhulladék-gazdálkodás céljából
A városi zöldhulladék-gazdálkodás az önkormányzatok számára több szempontból is kiemelten fontos, így például csökkenti a lerakókba kerülő hulladék mennyiségét, és elősegíti a körforgásos gazdaságot komposztálással, újrahasznosítással, megelőzi a közterek elhanyagoltságát, a kártevők elszaporodását, javítja az életminőséget, támogatja a zöldterületek fenntartását, talajjavítást és a lakossági környezettudatosságot. Összességében a zöldhulladék-gazdálkodás a fenntartható, élhető város kulcsfontosságú eleme. Ennek jegyében fogadta el a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete azt a javaslatot, hogy a Kőkert Kft. számára átadjanak egy kapcsolódó ingatlant a Serpenyő utca 3. szám alatt. D. Kovács Róbert Antal polgármester mutatta be a döntés hátterét.
-
37
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #37: „A Kőkert bemutatja..."
A Kőkert Kft. 2008-ban kezdte meg működését Kőbányán, és immár több mint másfél évtizede felel a kerület zöldterületeiért, amely nem csekély, közel 1 millió négyzetméteres területet jelent. Parkok, játszóterek, közel 50 000 fa, virágok és még sok egyéb tartozik a Kőkert Kft. gondozási körébe. Mivel a munka folyamatos, így a kerület lakói sokszor láthatják a cég dolgozóit feladatvégzés közben. „A Kőkert bemutatja..." elnevezésű program így nem titkoltan azzal a céllal szerveződött idén már második alkalommal, hogy a helyiek közelebbről is megismerhessék a munkafolyamatokat és az ezeket segítő gépeket, eszközöket.
-
36
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #36: Nyári munkák, őszi feladatok
A nyár vége felé már lehet összegezni az elmúlt hónapok tapasztalatait Kőbánya többtucatnyi játszótere, az ivókutak, párásítók és szökőkutak kapcsán – Birtalan Ádámot, a Kőkert Kft. műszaki ágazatvezetőjét kérdeztük minderről.
-
35
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #35: Küzdelem a szárazság ellen, munkálatok aszály idején
Aszályos időket élünk, és országszerte jól látható, hogy csapadékra szomjaznak a termőföldek, gyümölcsösök. A szárazság kihívás a Kőkert Kft. munkatársai számára is – erről beszélgettünk Kovács Zsolt parkfenntartási vezetővel.
-
34
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #34: „Kőbányáért Díj" elismerésben részesült Garamszegi László
Az idei Szent László Napok alkalmából az Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbánya érdekében több mint öt évtizeden át végzett kimagasló szakmai munkája elismeréseként Garamszegi László részére „Kőbányáért Díj" elismerést adományozott. A díjazott az ünnepélyes átadás alkalmából emlékezett vissza a kerületben töltött évtizedekre.
-
33
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #33: „Kutya baja se legyen!" – Komplex prevenciós program a 10. kerületi kutyák védelmére
Kőbányán az Önkormányzat „Kutya baja se legyen!" jeligével egyedülálló, komplex prevenciós programot indított a kerületi kutyák védelmére. A Kőkert Kft. munkatársainak irányításával került sor az akció részeként a kutyafuttatók fertőtlenítésére. Birtalan Ádám műszaki ágazatvezetőt kérdeztük a részletekről.
-
32
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #32: Éves beszámoló
A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a Kőkert Kft. tevékenységéről szóló beszámolókat. A testület ülésén Somlyódy Csaba alpolgármester fűzött kiegészítést a dokumentumokhoz.
-
31
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #31: Játszótéri felújítások, tavaszi munkálatok
Az ún. „aranymosó” kétségkívül a kőbányai Óhegy park játszótéri kedvencei közé tartozik, mely idén tavasszal immár felújítást követően várja a gyerekeket – erről is beszélgettünk Birtalan Ádámmal, a Kőkert Kft. műszaki ágazatvezetőjével.
-
30
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #30: Fejlesztések, feladatok
A természet ugyan még jobbára téli álmát alussza, de a kőbányai parkokért, játszóterekért is felelős Kőkert Kft. munkatársai folyamatosan tevékenykednek. Somlyódy Csaba alpolgármester portfóliójához ez a terület is kapcsolódik, és mint mondta, igen összetettek a feladatok.
-
29
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #29: Beszélgetés Dr. Péter Norbert önkormányzati képviselővel
A KŐKERT Kőbányai Non-profit Közhasznú Kft. felügyelőbizottsága elnökének Dr. Péter Norbertet választotta meg az Önkormányzat Képviselő-testülete. Az erős szakmai háttérrel rendelkező képviselő egyúttal a testület tanácsnoka is – vele készült a beszélgetés.
-
28
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #28: Sérült platánfák kivágása Kőbánya belvárosában
Kőbányán, a Szent László téren a Kőkert Kft. irányításával megtörtént az elöregedett és a kidőlés veszélyét magukban hordozó fák kivágása – erről és a háttérről szól összeállításunk.
-
27
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #27: Óhegy parki műjégpálya, platánfák, faültetés
Kőbányán búcsút kell vennünk a Szent László tér gyönyörű platánfáitól, mert a fák sem élnek örökké. A sudár törzseket belülről pusztító betegség támadta meg. Helyüket új facsemeték veszik majd át. Nem sokkal távolabb az Óhegy park ad otthont idén az Önkormányzat ünnepi időszakra létesített műjégpályájának. A terület – ahogyan a többi kőbányai közösségi zöldfelület is – a Kőkert Kft. gondozásában áll. Kovács Zsolt parkfenntartási vezetővel beszélgettünk minderről.
-
26
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #26: Autómentes Családi Nap és Kőkert-bemutató
Összevont, kettős rendezvény helyszíne volt nemrégiben a kőbányai Óhegy park, ahol az Európai Mobilitási Hét keretében megtartott Autómentes Családi Nap játékos programjai mellett a kilátogatók a Kőkert Kft. kihelyezett munkagépeit is szemügyre vehették és kipróbálhatták.
-
25
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #25: Önkormányzati percek - Játszóterek, sportprogramok
A Kőkert Kft. munkatársai folyamatosan dolgoznak a kőbányai játszóterek gondozásán, és adott esetben építésén, felújításán is. Radványi Gábor alpolgármester két ilyen projektről is beszélt.
-
24
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #24: Játszótéri rongálások Kőbányán
Akár több százezer forintos kárt is okozhatnak a játszótereket rongáló garázdák. A problémáról Birtalan Ádám, a Kőkert Kft. műszaki ágazatvezetője beszélt.
-
23
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #23: Teendők a nyári hőség idején
A globális klímaváltozás nyomán egyre forrósodó nyarak növekvő kihívást jelentenek a Kőkert Kft. munkatársai számára is. Erről is beszélgettünk Birtalan Ádám műszaki ágazatvezetővel.
-
22
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #22: Befogadó játszótér átadás
A Rottenbiller parkban nemrégiben hivatalosan is átadták azt az új befogadó játszóteret, mely a Szerencsejáték Zrt. finanszírozásában, Kőbánya Önkormányzatával együttműködésben készült el. A projektben a Kőkert Kft. munkatársai is tevékenyen részt vettek. Az átadó ünnepségről készült az összeállítás.
-
21
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #21: Játszótér-fejlesztések Kőbányán
Kőbánya többtucatnyi játszóterének újabb gyöngyszeme a Dér utcai létesítmény együttes, amelynek gondozása a Kőkert Kft. feladatkörébe tartozik. Birtalan Ádám műszaki ágazatvezetővel a fejleményekről és a nyárelő egyéb munkálatairól beszélgettünk.
-
20
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #20: Fásítási program - facsemeték gondozása
Kőbányán, a „zöld városban" az utóbbi hónapokban több száz facsemetét telepítettek a Kőkert Kft. munkatársai. A csemeték gondozásáról Kovács Zsolt parkfenntartási vezetővel beszélgettünk. Szó volt továbbá arról is, hogy mikor lehet majd hűsölni a telepített fák lombjai alatt.
-
19
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #19: Tavaszi munkálatok
A napokban Kőbányán is megünnepelték a víz világnapját, de a város köztereinek vizes blokkjai nem csak ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is fontos feladatot jelentenek a Kőkert Kft. munkatársainak. Birtalan Ádám műszaki ágazatvezetővel erről is beszélgettünk.
-
18
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #18: Fatelepítés Kőbányán
A tavasz közeledtével nagy sebességre kapcsoltak a Kőkert Kft. munkatársai, akik Kőbánya zöld arculatának fejlesztéséhez fatelepítéssel járulnak hozzá ez idő tájt. Kovács Zsolt parkfenntartási vezetővel beszélgettünk a részletekről.
-
17
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #17: Nyilvános illemhelyek
A Kőbányán telepített nyilvános illemhelyek fontos közösségi feladatot látnak el, sajnos gyakori azonban, hogy megrongálják a létesítményeket. Erről is beszélt a podcastben Birtalan Ádám, a Kőkert Kft. műszaki ágazatvezetője.
-
16
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #16: 2024-es tervek - faültetés
Facsemeték százainak telepítésére készült fel a Kőkert Kft. A munkálatok - az időjárástól is függően - 2024 első negyedévében kezdődnek. Kovács Zsolt, a Kőkert Kft. parkfenntartási vezetője beszélt a faültetésekről.
-
15
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #15: Lombeltakarítás
Tonnaszámra gyűjtik és szállítják el a kőbányai közterületekről a lehulló őszi lombot a Kőkert Kft. munkatársai. Kovács Zsolt parkfenntartási vezetővel beszélgettünk a munkálatokról.
-
14
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #14: Vízhálózatok téliesítése
A késő őszi és téli hónapokra Kőbányán is téliesíteni kell a szabadban működő vizes hálózatokat. A Kőkert Kft. kezelésében 183 ilyen egység van, a téliesítés folyamata egy hónapon át tart. Birtalan Ádám, a Kőkert Kft. műszaki ágazatvezetője beszélt a munkálatok részleteiről.
-
13
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #13: Igényelhető tűzifa
Kőbányán az Önkormányzat hagyományosan nagy figyelmet fordít arra, hogy ne maradjanak tűzifa nélkül a rászorulók. A téma előkerült a Képviselő-testület legutóbbi, szeptemberi ülésén is. Elhangzottak azok a fejlemények, amelyek arra utalnak, hogy a nagy nyári viharok után a Kőkert Kft.-nél bőven van igényelhető tűzifa.
-
12
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #12: Vihar okozta károk
A Kőkert Kft. munkatársainak is fel kell készülniük arra, hogy a klímaváltozás nyomán bármikor előfordulhatnak pusztító erejű viharok - erről is beszélgettünk Kovács Zsolt parkfenntartási vezetővel.
-
11
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #11: Zöld karbantartás
Kőbányán a Sportliget az egyik olyan kiemelkedően fontos terület, amely akár gyerekeknek, akár felnőtteknek egész évben használható, és élvezhető szabadidős lehetőségeket kínál. A Sportliget élővilágának gondozása a Kőkert Kft. sokrétű feladatai közé tartozik - erről beszélgettünk Kovács Zsolt parkfenntartási vezetővel.
-
10
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #10: Nyári feladatok
A nyári időszakban Kőbányán rengetegen használják a játszótereket, kutyafuttatókat, és nyilván igen fontos feladat a közterületeken lévő növényzet öntözése is. A Kőkert Kft.-nél ennek a területnek a vezetője Birtalan Ádám, vele készült interjú a szezonális munkáikról.
-
9
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #9: Zöldterület-gondozás
Kőbánya „Zöld kerület", és ez azzal (is) jár, hogy hatalmas zöldfelületet gondoznak a Kőkert Kft. munkatársai. Kovács Zsolt parkfenntartási vezető mesélt arról, hogyan kezelik a kőbányai gyepes részeket. A jelige sokfelé: „Fűre lépni szabad!".
-
8
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #8: Munkabeszámolók
Kőbánya zöld város, és a büszke cím elérése mögötti kemény munkáról szóló beszámolók is helyet kaptak a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének legutóbbi ülésén. A Kőkert Kft.-hez kapcsolódó dokumentumokhoz Somlyódy Csaba alpolgármester adott szóbeli kiegészítést.
-
7
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #7: Vízellátás a kerületben
Kőbánya büszke arra, hogy a főváros egyik legzöldebb kerülete - és ehhez sok egyéb mellett jól működő közterületi vízellátás is szükségeltetik. Birtalan Ádám, a Kőkert Kft. felelőseként taglalta, hogy mi minden történik ebből a szempontból tavasszal a város parkjaiban, játszóterein és egyebütt. A riporter Martin-Kovács Miklós.
-
6
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #6: Tavaszi előkészületek
Kőbányán a tavasz közeledtével sokfelé lesznek láthatóak az utóbbi hónapokban ültetett facsemeték első hajtásai. Kovács Zsolt, a Kőkert Kft. parkfenntartási vezetője részletesen is beavatott bennünket a fa kiválasztásának, telepítésének és gondozásának műhelytitkaiba.
-
5
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #5: „Zöld Kőbánya"
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában podcast legújabb epizódja ezúttal arról szól, milyen jelentős feladatnak tartja a városvezetés, hogy valós tartalma legyen a „Zöld Kőbánya” elnevezésnek. Ebben kulcsszerepet töltenek be a Kőkert Kft. munkatársai. A beszélgetésben Somlyódy Csaba alpolgármester foglalta össze a terület néhány fontos fejleményét.
-
4
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #4: Újdonságok a kerület parkjaiban, közterein
Kőbánya parkjaiban, közterein folyamatosan vandálbiztos szeméttárolókkal váltják fel a régieket a Kőkert Kft. munkatársai. Az akció hátteréről Birtalan Ádám műszaki vezetővel beszélgettünk.
-
3
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #3: Zöldterületek gondozása a kerületben
Alighanem Kőbányán is kisebbségben vannak azok, akik tudják, hogy pl. az örökzöld fáknak rosszat tesz, ha a kutyusok megtisztelik a tövüket. A kőbányai parkok, zöldterületek gondozása közben rengeteg részletre lehet és kell is figyelni. A Kőkert Kft.-nél a terület vezetője Kovács Zsolt, vele beszélgettünk.
-
2
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #2: Kőbányai játszóterek, fitneszparkok
Kőbányán játszóterek és szabadtéri fitneszparkok tucatjai állnak a városlakók rendelkezésére. A létesítmények gondozása a Kőkert Kft. sokrétű feladatai közé tartozik. Erről beszélgettünk Birtalan Ádám műszaki vezetővel.
-
1
A KŐKERT Kőbánya szolgálatában #1: Zöld intézkedések
Kőbánya “zöld város” - hallani, olvasni sokfelé, és ha valaki járja az utcákat, parkokat, játszótereket, láthatja egyrészt, hogy a minősítés igaz, másrészt érzékelheti, hogy egyre zöldebb - már, ami a növényzetet, virágágyásokat illeti. A Kőkert Kft. munkatársai végzik mindazt a munkát, amelyet a Kőbányai Önkormányzat meghatározott és amely része annak, hogy a város immár a Hild-díjas települések közé tartozik. Kovács Zsolttal, a Kőkert Kft. parkfenntartási vezetőjével beszélgettünk arról, hogy mi mindennel foglalkozik a csapat.
We're indexing this podcast's transcripts for the first time — this can take a minute or two. We'll show results as soon as they're ready.
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
ABOUT THIS SHOW
Kőbánya parkjainak, virágágyásainak, játszótereinek, fáinak, kutyafuttatóinak gazdája a KŐKERT Kft. A városban mindenfelé lehet látni az ott dolgozók munkájának, gondoskodásának jótékony jeleit, ebben a podcast-sorozatban bemutatjuk a munkálatok hátterében dolgozó embereket is.
HOSTED BY
Podcast Kőkert
CATEGORIES
Loading similar podcasts...