And1 NBA Podcast podcast artwork

PODCAST · sports

And1 NBA Podcast

Imádjuk az NBA-t, és szívesen dumálunk róla. Témáinkkal néha mi előzzük be a nagyokat, máskor meg az élet minket - de tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy kiadjuk magunkból, ami bennünk feszül. Jokic? Steph? Luka Magic? Megvannak. S bár nekünk Scottie még nem Barnes, hanem Pippen (aztán majd meglátjuk), és Birdman alatt sem Ian Eagle-t értjük, de azért a ma éppúgy érdekel minket, mint a régmúlt, meg az NBA jövője. Akit amúgy úgy hívnak, hogy... De ne lőjünk le mindent, hallgassátok inkább a szubjektum határán száguldó vesszőparipáink dobogását.

  1. 201

    And1 NBA Podcast #200 // Világok bajnokai: ki bújhat Mbappé mezébe?

    A bajnokságot megnyerték, a draftot lefutották, a játékoscseréket megkezdték - s mindeközben a futball (helyi értékén: soccer) vette át az uralmat Ámerikában. Mi persze nem adjuk át a stafétát, inkább csak keresztezzük a kosár és a foci hírességeit, aztán megvizsgáljuk, a palánkok világának legjobbjai közül ki lenne képes helytállni a zöld gyepen is? Laza koktélunkban éppúgy feltűnik OG, az anti-Guttmann, mint Neymar nagy haverja és Charles Oakley, aki szinte egy egyenest rajzol már az égre, hogy a legnagyobb sztárokat ne is említsük külön. (De említjük.) Mindez időhúzás nélkül, mindössze egy hidratációs szünettel megtoldott két negyednyi, pardon!, egy félidőnyi intervallumban.

  2. 200

    And1 NBA Podcast #199 // Legendák földjén: Ki kicsoda a Knicksnél?

    Emlékeztek Phil Jacksonra, Xavier McDanielre, Carmelo Anthonyra, vagy akár Jeremy Linre? Na, ők azok, akikről nem esik szó a mai adásban. (Bizony, még minden idők legjobb edzőjéről sem!) Annál inkább Jalen Brunsonról és barátairól, akarom mondani: "szobatársairól". És persze az előképeikről. Az apropót az adja, hogy a New York Knicks 27 év után újra nagydöntőt játszhat (méghozzá az 1999-ben első bajnoki trófeáját éppen ellenük megszerző Spurs ellenfeleként), ráadásul ez az iteráció igazi szerethető, a csapat ideáját minden fölé helyező gárda - valami olyan konglomerátum, amilyen az imádott '70-es és '73-as bajnokcsapat volt. (Már, ha hinni lehet a szakértők elemzéseinek.) Úgyhogy mi most részeire szedtük az idei csapatot és megnéztük, melyik játékosnak ki lehet az előképe a Knickerbocker-legendáriumban. Történelmi párhuzamok és aktuális statisztikák - és a végén talán az is kiderül, hogy mit tartogat az élet a mesébe illő menetelés után a Nova Knicks számára.

  3. 199

    And1 NBA Podcast #198 // Nagy NBA szakácskönyv: Főzzünk bajnokot!

    "Végy egy Mitch-et!" - kezdődhetne az NBA idei legnépszerűbb receptje, már persze azok számára, akiknek a minimális cél a konferencia döntő. Mitchell Robinson, Donovan Mitchell, Mitch Johnson és Ajay Mitchell jelenléte legalábbis ezt sugallhatja az egyszeri megfigyelő számára. Persze a kérdés azért nem ennyire egyszerű, ezért ezúttal azt vizsgáljuk, mi kell még a sikerhez a modern NBA-ben? A draft és a különféle egyéb stratégiák mellett azért szó esik a Prestiánus-egyház presztízséről és a (nem is annyira) híres 60-40-es aránypárról is, a lemaradók meg integetnek a távolból, ahogy azt illik Butáéknál.

  4. 198

    And1 NBA Podcast #197 // Temetni veszélyes: kereszt(eződésb)en a Nuggets

    „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni” - mondá vala Marcus Antonius és kik vagyunk mi, hogy felülbíráljuk őt? (Az persze más kérdés, hogy ki játssza Brutus szerepét az előadásban, Rudy, Ayo, Shannon, vagy netán Bones, a tékozló fiú, de ez itt most másodlagos is). A lényeg: a Denver Nuggets idei szezonja újra csak a kukában landolt, a világ (számunkra még mindig biztosan) legjobb kosarasa továbbra sem húzhat mindkét kezére bajnoki gyűrűt és a jövő sem feltétlenül tűnik túl rózsásnak, már csak a vágtázó halottkémek, vagyis a Thunder és a Spurs jelenléte okán sem. Merülés a mélybe, Adelman, Gordon, sőt, maga a Joker is a boncasztalon - és vajon gyógyít(hat)-e még Coloradóban a jó Watson doktor?

  5. 197

    And1 NBA Podcast #196 // Őrségváltás?

    Hiszitek vagy sem, a XXI.században még egyszer sem fordult elő, hogy két egymást követő évben ugyanaz a 16 csapat jusson be a rájátszásba. Igaz, az sem, hogy 6 olyan gárda léphessen parkettre az "Igazi Szezonban", akik az előző évben csak a tévében követhették az idény legfontosabb szakaszát. Szóval, a 2026-os rájátszás egyfajta történelmi jelentőséggel bír - ennek kapcsán beszélgetünk a Blazersről, a Spursről, a Sunsról, a Hawksról, a Raptorsról és a Sixersről, no meg a korszakos játékosokról, a csapatépítés modelljeiről, a piszkos trükkök bajnokairól. És még a "magasságot nem lehet tanítani" örök igazsága is előkerül.

  6. 196

    And1 NBA Podcast #195 // Rájátszás: Jövőre veled ugyanitt?

    Az év elején mindenki attól rettegett, hogy az OKC szépen letarolja a mezőnyt és szemernyi kétséget sem hagy a bajnokság kimenetelét illetően. Aztán jött egy olyan szakasz, amikor úgy tűnt, SGA és társai sebezhetőbbek egy tüskéit vesztett sünnél. Az alapszakasz végére pedig visszatértek a sérültek és újra a bajnokot kiáltották ki favoritnak - mi több, az NBA következő dinasztiájának. De ne áltassuk magunkat: még ha össze is jönne a duplázás a Thundernek, abban biztosak lehetünk, jövőre nem ugyanez a kontingens vág neki a rájátszásnak. Mint ahogy a többi trónkövetelőnél sem. Hol a pénz, hol az ambíció, másutt egyszerűen az indulatok döntik majd el, kik húzhatják fel a klub mezét a következő szezonban. Spekulációkban nem szűkölködő adásunkban az átalakulás (vagy éppen a helyben maradás) mikéntjeit vesszük sorra, a Hardentől Peyton Watsonig terjedő skálán. Vajon tényleg csak egy maradhat?

  7. 195

    And1 NBA Podcast #195 // Rájátszás: Jövőre veled ugyanitt?

    Az év elején mindenki attól rettegett, hogy az OKC szépen letarolja a mezőnyt és szemernyi kétséget sem hagy a bajnokság kimenetelét illetően. Aztán jött egy olyan szakasz, amikor úgy tűnt, SGA és társai sebezhetőbbek egy tüskéit vesztett sünnél. Az alapszakasz végére pedig visszatértek a sérültek és újra a bajnokot kiáltották ki favoritnak - mi több, az NBA következő dinasztiájának. De ne áltassuk magunkat: még ha össze is jönne a duplázás a Thundernek, abban biztosak lehetünk, jövőre nem ugyanez a kontingens vág neki a rájátszásnak. Mint ahogy a többi trónkövetelőnél sem. Hol a pénz, hol az ambíció, másutt egyszerűen az indulatok döntik majd el, kik húzhatják fel a klub mezét a következő szezonban. Spekulációkban nem szűkölködő adásunkban az átalakulás (vagy éppen a helyben maradás) mikéntjeit vesszük sorra, a Hardentől Peyton Watsonig terjedő skálán. Vajon tényleg csak egy maradhat?

  8. 194

    And1 NBA Podcast #194 // Buzzin': A Hornets 17 pillanata

    Legjobb dobójuk pontátlaga huszonnyolcadik a ligában. Legjobb lepattanózójuknál tucatnyi játékos szed többet, gólpassz-királyuk épphogy a tizedik legjobb az idei NBA rangsorban. Sokan mégis a jelen és a jövő (vagy fordítva?) egyik legnagyobb ígéreteként emlegetik Észak-Karolina büszkeségét. Mindezt egy (szokás szerint) katasztrofálisan induló szezonban, amely aztán váratlan fordulatot véve a figyelmünk középpontjába katapultálta a talán az év újonca által vezetett gárdát. Nézzük hát a csapatot, amely a Levegő Urának árnyékából kikerülve lélegzethez jutott és meglehetősen jó tempóban ráállt egy felfelé ívelő ágra.

  9. 193

    And1 NBA Podcast #193 // Legjobb védekezés a...

    Hol vannak már a '90-es évek, amikor még kézrátéttel lehetett gyógyítani (vagy ártani, ki hogy látja)? Az NBA évek óta a minél több pont és a felhőtlen szórakoz(tat)ás felé tolja a produktumot, a puristák meg fanyalogva figyelik, ahogy újabb és újabb csúcsok esnek a rohanás áldozatául. De vajon tényleg a támadás a legjobb védekezés a középszer ellen? Vagy még mindig utóbbi nyeri a bajnokságokat? Az elmélet mellett persze jönnek a számok is, beszélünk Bam Adebayo 83 pontjáról, az idei MVP-ről, sőt, elhangzik egy tételmondat is: Minden nímand félisten. Ugye? Ugyeee?

  10. 192

    And1 NBA Podcast #192 // Loser's All-Stars és a kosárlabda Marylin Monroe-ja

    Egy igazi All-Star nem csupán parádés statisztikákat és örökre a retinánkba vésődő vizuális csúcspontokat produkál, hanem önnön kollektív hajánál fogva kiemeli a mocsárból középszerű csapatát és a rájátszás rivaldafényébe vezeti a nálánál kevésbé kompetens félistenekből álló bandát. Legalábbis, ha hihetünk azon NBA-tudoroknak, akik szerint a februári gálán kizárólag a legjobb csapatok játékosainak kell képviseltetniük magukat. De vajon attól, ha valakinek nem elég Münchausenes a bajusza, már nem is jár neki az egyéni dicsőség? Cáfolunk és ítélkezünk, de pötyögni, azt nem fogunk! Mert mindennek van azért határa.

  11. 191

    And1 NBA Podcast #191 // Tükörcsapatok: Spurs vs Thunder

    Két hónapja még az egész világ azt hitte, az OKC Thunder két vereség alatt megússza az egész idei szezont. Aztán a világverőnek kikiáltott különítmény szembetalálkozott saját magával és villámgyorsan visszatért a felhőkből a földre. Hogy miért és hogyan? Ez éppúgy kiderül az adásból, mint az, hogy amikor megrázod a Spurs-fát, kik esnek le róla, meg, hogy tulajdonképpen ki is a San Antonio Carusója. Megemlítjük még a történelmi párhuzamokat, elhangzik - természetszerűleg - egy óda Tim Duncanhez, és biztos, ami biztos, fildzsexonozunk is egy picit. Mert ez már csak ilyen. (És bocs a hossz produkciós átfutásért.)

  12. 190

    And1 NBA Podcast #190 // Ocelot és papagáj: Névtelen Hősök 2026

    Steven Adams. Kevon Looney. Kris Dunn. Jaime Jacquez Jr. Andre Nembhard. Payton Pritchard. Deni Avdija. Jalen Johnson. Csak néhány emlékezetes arc a korábbi évek Névtelen Hősei közül. Hogy mennyire fontosak, azt ki-ki döntse el maga. Mi mindenesetre imádjuk őket, ezért regélünk róluk - meg persze az idei inkarnációikról is. És miközben a neveket soroljuk, nyilván újra definiáljuk (vagy újradefiniáljuk?) a Névtelen Hős fogalmát is. Tőlünk, Nektek, szeretettel.

  13. 189

    And1 NBA Podcast #189 // Az első negyed(század) bajnoka

    A hosszabbítás még messze van, de az vitathatatlan: az első negyed már véget ért. Legalábbis a XXI. századból biztosan. És az NBA kétségkívül sokat változott azóta, mióta Shaq és Kobe először vehette kezébe a Larry O'Brien-trófeát. Rögtönzött kis leltárunkban persze nem csak az innovációkról esik szó, hanem PJ Tucker szupererejéről, Sandwich grófjának szelleméről és egy popkulturális fenoménről is. De vajon minek köszönhető, hogy ezen időszak két legeredményesebb klubja mindössze hat edzőt "fogyasztott el" (összesen) huszonöt év alatt? És ki az, akitől ijedezni (vagy talán félni) kell? 

  14. 188

    And1 NBA Podcast #188 // Az 1001. győzelemre várva: Rick Carlisle meséi

    Nem volt könnyű, de kivártuk. Szóval... Sokan, sokszor titulálták már boszorkánymesternek, ami talán túlzás egy kicsit, de hogy nyakkendő nélkül is bármire képes a partvonalon, azt bizony a legjobb barátjának még tévedésből sem nevezhető Rajon Rondo is elismeri. Csak hát elég nehéz fogást találni azon, hogy ki is ő tulajdonképpen? A támadás vagy a védekezés a specialitása? Szigorú apuka, netán az improvizációkra épülő dzsessz elkötelezett rajongója? Rick Carlisle egyszer már csak bekövetkező ezeregyedik, főmuftiként elért győzelme kapcsán felidézünk néhány legendás pillanatot, beszélünk az edzői pálya kacskaringóiról (és Phil Jacksonról is, nyilván), no meg összevetjük Luka Magic és Ty Haliburton főbb személyiségjegyeit.

  15. 187

    And1 NBA Podcast #187 // Rosszkor rossz helyen: hello, lúzerek!

    Adok magamnak egy asszisztot, és ha mégsem megy be, leszedem a pattanót - legalábbis így tartja a népszerű narratíva az NBA történetének egyik legmegosztóbb játékosa, Russell Westbrook esetében. És nem jár jobban néhány aktuális pálya- és csapattársa sem, amikor kategorikus kijelentéseket teszünk, hangpróba gyanánt. De vajon jogos az élc, vagy pusztán jól hangzó frázisokat puffogtatunk, amikor olyan dolgokat kérünk számon egyeseken, amik egyszerűen nem szerepelnek a személyi lapjukon? Ugyanitt Carmelo kontra Sir Charles, másodfokon.

  16. 186

    And1 NBA Podcast #186 // Memento: ki is vagyok én?

    Hogyan felejthet el dobni egyik napról a másikra a liga történetének egyik legjobb hárompontos dobója? Vajon túlteljesíthet-e egy ötszörös MVP? Kilengésekről van szó, vagy faraghatjuk újra kedvenc hőseink márványszobrait? A minket feszítő kérdések megválaszolása közben beszélünk környezetről, játékrendszerről, társakról, szerepekről, befektetett munkáról és IQ-ról éppúgy, mint ahogy megemlítjük a Kyle Kuzma-díjat is. De az csak nem hagy nyugodni  minket: tényleg túlteljesíthet egy ötszörös MVP? (És a kérdés akkor is valid, ha valaki csak háromnak számolja.)

  17. 185

    And1 NBA Podcast #185 // A "jó problémák" tárháza

    Van, ahol a dollárok, van, ahol a percek okozzák a fennakadást - régi igazság, de a túl sok néha akár túl kevés is lehet. Mióta felvettük ezt az adást, az élet volt oly' kedves és plasztikusan szemléltette, hogy lesz "jó problémából" szükségszerűség: Dylan Harper után Wemby és Castle is kidőlt a Spurs feltörekvői közül, ezzel pedig Fox luxusból azonnal esszenciális összetevővé vált. Mi persze nem értük be ennyivel, mélységi merülésünkben Toni Kukoctól Jalen Brunsonig hasítottunk, és megfejtettük azt is, mennyiben különbözik az OKC Thunder mai problémája a 2012-estől? Óvakodjatok a Sustorgóktól, így előre csak annyit mondanánk! 

  18. 184

    And1 NBA Podcast #184 // Folk herók: Brucie B, Bobby és Bobi (mega többiek)

    Vannak azok a játékosok, akik a liga 29 csapatánál csak egy lennének a sok névtelen (hős?) közül. Na de otthon, a saját csarnokban? Ott ők a legnagyobb királyok, még akkor is, ha objektíven nézve van náluk szebb, nagyobb, okosabb, jobb. Ezek a srácok legendák a maguk nemében, a közönség az ő nevüket süvölti és az ő egyetlen intésükre válik jólnevelt kóristából habzó szájú vademberré. De vajon mi ezen figurák szuperereje? Nem kell félni: megfejtjük! És közben regélünk irracionális szerelemről, válltömésről, meg egy kedves nagynéniről, aki mindig teával vár és pont úgy néz ki, mint Lu. Mármint Cypher.

  19. 183

    And1 NBA Podcast #183 // Csillagos hármas: mennybe megy a Texas Trió?

    Ha államok szintjén nézzük, az elmúlt harminc évben csupán Kalifornia tudott Texas elé férkőzni az NBA eredményességi listáján, hiszen a Lone Star State mindhárom csapata felülhetett legalább egyszer a liga trónjára. S ha az aranykor el is múlt annak rendje s módja szerint, az elmúlt években újra felcsillant a remény: Tim Duncan után a Spurs második nagy tankolása is eredményt hozott, Luka Magic döntőbe vitte a Dallast, és az OKC első Nagy Hármasának egyetlen bajnoki gyűrűvel bíró tagja is követte korábbi bajtársai példáját és magára öltötte a Houston Rockets mezét. Az szinte már csak hab a tortán, hogy az idei draft első két pozíciójában a Mavs és a Spurs képviselői oszthatták ki a logós cuccokat az újoncoknak. Szóval, mi a helyzet odalenn délen? Lesz édes éden? (És ha már Texas, akkor nyilván ejtünk pár szót Austinról is, meg az ő titkos kapcsolatáról Kerepestarcsával.)

  20. 182

    Különkiadás: And1 NBA Podcast #182,5 // Van-e esélye a Keletnek a döntőben? Vol.2.

    Beharangozónk első részében szó esett a Kelet trónkövetelőiről és a meglepetéscsapatokról is, úgyhogy a startpisztoly eldördülése előtt nem marad más hátra, mint a Nyugat legjobbjainak számbavétele. Meg persze a fátyol fellebbentése, a Nagy Titok vonatkozásában.

  21. 181

    And1 NBA Podcast #182 // Van-e esélye a Keletnek a döntőben? Vol.1.

    Ismeritek a régi viccet? Mennyi az esélye annak, hogy az Északi-sarkon egy rózsaszín elefánt berepül az ablakon? Nos, kábé ugyanannyi, mint 2026 keleti bajnokának a nagydöntőben a... ki ellen is? És mennyi is az az esély pontosan? Mindezekre és sok egyébre is választ kínál kis kaleidoszkópunk, amelyben szó esik még egy(-két) setét ménesről, Franz Wagner hosszúlépéséről, az öt évvel ezelőtti amerikai válogatottról, valamint Christian Laettnerről is, akin még mindig nem tettük túl magunkat a jelek szerint.

  22. 180

    And1 NBA Podcast #181 // Szép új (NBA-)világ

    Mindannyian imádjuk az NBA-t, pedig megállapíthatjuk: az 'I love this game" reklámoktól a second apronig vezető út egyáltalán nem volt mentes a kátyúktól - mi több, a liga ma egészen más hely már, mint akár csak tíz éve is volt. De mi nem rettenünk Jack Haley és Cam Reddish árnyékától, elhúzzuk a függönyt és - a bajnoki ablakon át - bepillantunk a kulisszák mögé, felmérve, milyen is ez a szép új világ? Némiképp a jövőbe is kikacsintó hatástanulmányunk jó pár szereplőt léptet reflektorfénybe, a keret tizenötödik játékosától Brad Stevensen át minden idők legjobb edzőjéig, és a végén még az inga mozgásával kapcsolatban is teszünk egy bátor kijelentést. Hiszen a kotnyelesség lételemünk, nem?

  23. 179

    And1 NBA Podcast #180 // Steph Comeback Special, Bostonban?

    Mi a közös Jordan Poole-ban és Jordan Walsh-ban? Talán több, mint elsőre hinnénk. De annyira azért mi sem vagyunk okostojások, hogy ennek kiderítését állítsuk adásunk középpontjába. Inkább Curry és Tatum környékén keresgélünk, azt vizsgálva, tanult-e valamit az öt meghatározó játékosát elvesztő Celtics 2022-es legyőzőjétől, a legjobbja nélkül lejátszandó szezonja előtt. S bár Timmy egyszer már beintett, és Willis Reed sem ölt zöldet, de az talán kiderül, hogy Anfernee Simons profilja Derrick White-éra, vagy D'Angelo Russelléra hasonlít jobban.

  24. 178

    And1 NBA Podcast #179 // Keménykalap és Stikliorr: Kawhi aspirációi

    Aktuális adásunkban egy olyan helyre látogatunk el, ahol az orrfacsaró bűz csúnyán elnyomja a mama főztjének illatát. Egyik főszereplőnk a mélyen tisztelt Aspiration Géemká, a másik pedig az univerzálisan nagyrabecsült Néma Bob (akinél legutóbbi randijuk óta még a legendásan sérülékeny Joel Embiid is több playoff meccset abszolvált). Az Ügy bonyolultságát jól példázza, hogy az amerikai nagybácsi mellett Winnetou és Old Shatterhand is belekeveredik, de mi persze nem rettenünk semmitől: győzzön az igazság! Szó esik majd a Manchester City és a Barcelona futballcsapatáról, alvó ügynökökről, no meg a világ legmélyebb zsebéről is, és megsüvegeljük Adam Silvert, mert... Western, krimi, romantika. Mi kell még?

  25. 177

    And1 NBA Podcast #178 // Kawhi-Light és Osiris: a páternoszter útja

    Ezerszer láttuk már, hogy egy éppen csak ígéretesen induló pályafutásból miként lesz csillogó karrier, mint ahogy orbitális bukásokat is figyelhettünk már elszörnyedve, amikor kiderült, hogy valakire túl nagy az eladó (értsd: a sajtó és a közvélemény) által ráakasztott kabát. De vajon kudarc-e, ha valakiből végül nem lesz prímás, vagy a csapatsiker gyógyír mindenre? Vizsgálatunk sztárjelöltekre és szürke eminenciásokra egyaránt kiterjed, oldalágon pedig szó esik a Celtics nyári kiárusításáról, valamint Thunder Danről és az OKC Thunder bajnoki címének jogosságáról is.

  26. 176

    And1 NBA Podcast #177 // Idegenek szállták meg...

    Bár mi az NBA-t istenítjük, ha komolyan vennénk magunkat, már régóta az IBA-ről beszélnénk. Hiszen az International Basketball Association elnevezés százszor jobban leírja a ligát, mint bármilyen más becézés. Az ex-jugók zseniálisak, a kanadaiak félelmetesek - és már úton a következő eresztés: az idei draft révén (újabb) hat francia és négy ausztrál ifjonc készül a parkett meghódítására. Aranygenerációk, Bogut kontra Longley, no meg a jó öreg FIBA-szorzó. De mi köze mindennek a kilencvenes évek afrikai focijához?

  27. 175

    And1 NBA Podcast #176 // Csodabogarak és a hárompontos: az ABA tündöklése és bukása

    Jövőre lesz ötven éve az NBA-ABA összeolvadásnak - menjünk most elébe a fanfároknak és emlékezzünk meg az NBA messze legnagyobb hatású társligájáról, amely, ha igazából semmilyen téren nem is tudta felvenni a versenyt a nagytestvérrel, mégis komoly hatást gyakorolt arra, hogy hogyan, mivé vált a liga az 1976 után következő évtizedekben. Időutazás, beválthatatlan csekkek, töltött pisztolyok... Ez mind-mind az ABA. Akit bővebben is érdekel, az csapjon bele!

  28. 174

    And1 NBA Podcast #175 // Sterling, Cuban, Balmer: Tulajok klubja

    Amikor azon merengünk, hogy kerültek évi 60 millió dollár főlé a legjobban kereső játékosok fizetései az NBA-ben, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a fickókat sem, akik a cechet állják. A teljes kép átlátásához tartunk egy kis pénzügyi háttérelemzést, áttekintjük a valaha élt legjobb és legrosszabb tulajok listáját, és beszélünk arról is, hogy miben különböznek az új főnökök a régiektől? Jerry Buss Forum Clubjától a Joe Lacob "tiszteletére" rendezett jótékonysági füttykoncertig, avagy "Virítsd a lóvét" - ahogy Rasheed Wallace mondotta volt.

  29. 173

    And1 NBA Podcast #174 // Volt egyszer egy Thunder...

    2025-ben története első bajnoki címét szerezte az OKC Thunder csapata. (Nem, a Sonics bajnoki gyűrűje egy másik város, másik franchise dicsősége. De tényleg.) Pedig közel másfél évtizede szinte mindenki azt várta, hogy mostanra jó pár bajnoki zászló csüng majd alá a Thunder arénájának plafonjáról: a Kevin Durant, Russell Westbrook és James Harden vezette csapat félelmet plántált az ellenfelek szívébe. Aztán néhány rongyos dolláron minden elcsúszott és a liga történetének egyetlen együtt cseperedő MVP-triásza szétszéledt, másra hagyva a koronázást. Okok, kapcsolatok, narratívák és annak vizsgálata, kit illet (és mennyit ér) a "jövő csapata" titulusa.

  30. 172

    And1 NBA Podcast #173 // Egyszer volt egy nagydöntő...

    Tyrese Haliburton sérülése csúnyán rányomta a bélyegét az utóbbi évek legszínvonalasabb döntőjének hetedik meccsére (és persze mindenre, ami ezután történt). Aktuális adásunkban a "most, vagy mindörökké" témaköréről elmélkedünk, bizonyos ablakok nyitvatartását vizsgálva. Sikerül-e Haliburtonnek (és a Pacersnek) az, amire Penny Hardaway, Shawn Kemp és Russell Westbrook hiába áhítozott annyi éven át? És kapott-e bármire garanciát az OKC frissen fényezett koronája mellé? Pató Pálok, vigyázat! Az ajtók záródnak!

  31. 171

    And1 NBA Podcast #172 // Otthon, édes otthon

    Köztudomású, hogy Reggie Miller idegenben szeretett jobban játszani, olyan arénákban, ahol az ellenfél szurkolótábora az ő inzultálásában próbált vigaszt találni a pályán történt eseményekre. Csakhogy Reggie egy igazi sztár volt. A legendás mondás szerint viszont a kiegészítő emberek idegenben gyakrabban jönnek zavarba, a hazai környezet pedig szárnyakat adhat nekik. Ma erről, valamint felelősségi szintekről, eladott labdákról, Lu Dort sztorijának különleges fordulatáról, és persze az egész haccacáré végkimeneteléről elmélkedünk lelkesen.

  32. 170

    And1 NBA Podcast #171 // Shai, Hali és a két lottóötös esete

    "Not one, not two, not three..." - az elmúlt 25 év talán leghíresebb idézete NBA-körökben. És tényleg nem: egy a hatszázötvenmillióhoz. Mármint annak az esélye, hogy az Indy négy meccset is megfordítson olyan hátrányból, mint amilyenből eddig megtette az idei rájátszásban. És még nincs vége, ahogy Dani felhívja rá a figyelmet. De vajon tényleg nincs? Vagy innen már jön az (eredeti) AI, és a 2001-es Sixers szomorú történetének újrajátszása? Mit láttunk, mit várunk, mi lesz? És mit keres BJ Armstrong, Dale Ellis, valamint Jeremy lin egy 2025-ös nagydöntőt vesézgető adásban? Tessék meghallgatni és kiderül!

  33. 169

    And1 NBA Podcast #170 // NBA Finals: Időutazás

    2007-ben egy indianai srác keresztezte Kevin Pritchard és Sam Presti pályáját. Négy évre rá egy ambiciózus, okos fiatal edző mérte meg magát élete első nagydöntőjében Rick Carlisle ellen. Aztán kezdetét vette a Paul George Gyűrűt Szeretne-turné...Minden mindennel összefügg, avagy furcsaságok és egybeesések a Finals kapcsán. És hogy kinek tett szívességet a Nuggets? Ez is kiderül az adásból.

  34. 168

    And1 NBA Podcast #169 // Hölgyeim és uraim, az NBA arca...

    A marketing kicsit olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. (Mondjuk igaz, hogy mi most kosárlabdáról beszélünk, de sebaj!) A "Liga arca" pedig egy egyértelmű reklámszlogen, még ha a jobbik/tartalmasabbik fajtából is. Szóval, most mi is megcsillantjuk ezirányú kvalitásainkat, és elmondjuk, mi a különbség Anthony Edwards és SGA között. Ezen kívül felemlegetjük a hetvenes évek fantomképeit, a Stacey King által Magic Johnsonhoz hasonlított Tyrese Haliburtont, továbbá elmeséljük, kinek a mezébe rajzolják magukat legszívesebben az amerikai gyerekek. Az NBA arca pedig...

  35. 167

    And1 NBA Podcast #168 // 8 pont, 9 másodperc: Knicks vs Pacers

    Kicsit közelebb lennétek a valósághoz, ha Spike Lee és Reggie Miller ülne most az And1 mikrofonjai előtt, és ők mesélnék el Nektek, mit is kell pontosan tudni a Knicks-Pacers rivalizálásról. De azért mi is mindent megteszünk annak érdekében, hogy átlássátok, mit jelentett harminc éve, és mit jelent ma, amikor a "Hicks és a Dicks" összecsap. A négypontos dobás, a lefejelés, és a 67 százalék története, meg persze David Stern és Adam Silver boldogságáé. De vajon ki az igazi Mr.Clutch: Reggie vagy Jalen?

  36. 166

    And1 NBA Podcast #167 // Kérem a következőt: rájátszás rogyásig

    Harminc év statisztikája állítja, hogy a meccsek végén a Denver Nuggets igazi atipikus csapat. S ha ez nem lenne elég, nézzünk csak rá az idei rájátszásra! De ne szaladjunk ennyire előre, a Jokic Művek mellett jó pár egyéb anomália is felfedezhető az "igazi szezon" 2025-ös változatában. Márpedig mi pontosan erre, a felfedezésre (vagy az abnormálisra?) specializálódtunk: repkedő irányítók, finom kezű centerek, a Twin Towers újbóli aranykora. Helyzetjelentés egy olyan korból, amiért C-Webb és Divac a fél karját adta volna. (Bár akkor...)

  37. 165

    And1 NBA Podcast #166 // Bízz a sztárban!

    Ha van egy sztárod, kezdhetsz remegni. A modernkori NBA legnagyobb paradoxona, hogy minden klubvezető attól retteg leginkább: legjobb játékosa esetleg elégedetlen lesz a körépakolt társakkal, és mérgét egy új lakcímkártya  erőteljes igénylésével tölti ki szerencsétlen GM-en. Alapos és alaptalan félelmeket reflektorfénybe állító adásunkban szó esik majd Kris Middleton és Jonathan Kuminga varázserejéről, valamint arról is, mi köze a tizenegyes hárításának a kosárlabdához?

  38. 164

    And1 NBA Podcast #165 // Fiúk a Hős utcából

    A kocsibejárón pattogtatva minden kölyök arról álmodik, hogy a nagydöntő hetedik meccsének utolsó másodpercében ő dobja a mindent eldöntő kosarat. Aztán van, akinek sikerül, van, akinek nem. Min múlik a dolog? - kérdezzük, visszanyúlva egészen az 1982-es NCAA-döntőig, Toni Kukoc és Russell Westbrook hősiességét méregetve. Megemlítjük még Dikembe Mutombót, megkeressük a kapcsolatot Csapó Dudi és az egykori Iverson-imitátor között, és elmélázunk a hősi mivolt esetlegességén is. No, meg beszélünk egy ötszörös MVP-ről is, és punktum!

  39. 163

    And1 NBA Podcast #164 // Fura párok

    A Hamptons Five hagyatékától az NBA purgatóriumáig, avagy mely párosok gyakorolhatják a legnagyobb hatást az idei bajnokság végkimenetelére? Hangyányi gazdaságföldrajzzal fűszerezett adásunkban más megvilágításba helyezzük a denveri edzőváltást, feltárjuk, mi a közös Draymond Greenben és Pat Riley-ban, tükör elé visszük a liga (ál)arcát, továbbá megmutatjuk, hogy a hintaló is orra eshet, ha túl nagy neki a kab..., vagyis az akadály. Ki az, aki ellen fogadni mernél, kérdezzük, és a végén kiderül, hogy...

  40. 162

    And1 NBA Podcast #163 // Hattyúk dala

    Tisztes, őszes halánték, jó csapatnak ajándék? Aktuális adásunkban azt vizsgáljuk, hogy múlik el a világ dicsősége, vagyis miképpen "lovagolnak el a naplementébe" a liga meghatározó játékosai. Vajon LeBron, Curry, KD ugyanolyan anomáliák lesznek az utolsó pillanatban is, mint most? És mi van a többiekkel, akiknél évek óta azt várjuk, kikopnak, aztán meg mégsem (hajlandóak erre). Szóba kerül Shaq és Hakeem, megemlékezünk az egyszeri 37 pontos negyedről és Deron Williams egykori állandó párjáról, összemérjük Horryt Horforddal, PJ Tuckertől pedig kérjük a jutalékot. De tényleg!

  41. 161

    And1 NBA Podcast #162 // Luka, haza!

    Ha bepillantást nyerhetnénk Luka Doncic határidőnaplójába, minden bizonnyal azt látnánk, hogy az április 9-i dátum vastagon, pirossal van bekarikázva. Ezen a napon ugyanis Dallasba látogat az LA Lakers, mi pedig mi mást tehetnénk, mint azt latolgatjuk, hogyan fogadják majd a helyiek a "hazatérő" szlovén fiút. A "bosszúmeccseken" túl beszélgetünk kicsit a vállalati értékekről, a vendettáról, Bradley Beal és Kevin Garnett kényes viszonyáról, valamint arról is, hogy ugyanazon kutya kölyke-e Mark Cuban és Luka Magic?

  42. 160

    And1 NBA Podcast #161 // A Lakers-paradoxon

    A mérleg egyik serpenyőjében Kareem, Shaq, LeBron és Luka, a másikban Caruso, Hart, Clarkson, Zubac, Nance, Lonzo és megannyi barátjuk. Azt mindenki érti, hogy hol a hangsúly, de akkor mi az a lázas keresgélés, ami minden évben csatakossá áztatja a Lakers alkalmazottak inghátait? Aktuális beszélgetésünkből nem csak az derül ki, milyenek a Redick-fiúk esélyei a rájátszásban, de az is, hogy mi a közös (a Lakers előtti) Dennis Rodmanben és Austin Reevesben.

  43. 159

    And1 NBA Podcast #160 // Év edzője: családban marad?

    Egy hónappal az alapszakasz vége előtt nagy bátran azt taglaljuk, ki lesz az év edzője 2025-ben. Hogy ez okos dolog-e egy ennyire narratíva-vezette díj esetében, vagy sem, mindenki döntse el maga, mi mindenesetre megvitatjuk, mi nehezebb: egy kilátástalan csapatnak megmutatni a felfelé vezető utat, vagy egy második körös klubból bajnokesélyest faragni? Szó esik még Joey Crawford mosolyáról, a player empowerment szépségeiről, Phil Jackson értékrendjéről, valamint az NBA első női főedzőjének kilátásairól is. És közben azért imádkozunk, hogy a leendő győztes megtörje az átkot és megtarthassa az állását. Mert ennél a díjnál talán ez a legnagyobb fegyvertény...

  44. 158

    And1 NBA Podcast #159 // Valentin-napi rózsák (Csalódásválogatott 2025)

    Van, akit a sérülések tesznek tönkre, van, akit a kor. Van, aki elfelejti és van, aki nem tanulja meg. És olyan is létezik, akinek egyszerűen csak nincs kedve hozzá. Ami közös bennük, az az, hogy csalódást okoznak. De vajon mindannyian ugyanolyan mértékben tehetnek róla? Beszélgetünk az edzők felelősségéről, Murray és Haliburton részvételi lehetőségeiről, a játékoscserék csodatévő gyógyhatásáról - és persze a Toxixersről is.

  45. 157

    And1 NBA Podcast #158 // Névtelen hősök 2025 (A&A)

    Ha február, akkor itt a félévi bizonyítványosztás ideje. Úgyhogy ismét számba vesszük a liga legjobb ismeretleneit, és az osztás-szorzás végén kiderül, kiket szeretünk mi úgy istenigazából. Az okosokat. Az odaadókat. A magukat az egésznek alárendelőket. És azokat, akikben mindezek mellett van valami pláne. (Vagy mondjam rövidebben: az olyanokat, mint - az ezen félmondattal azonnal kizárásra kerülő - TJ McConnell?) Ezek a játékosok (szinte) sosem lesznek sztárok, de mi azért évről évre a pódiumra csaljuk azokat, akiket a legjobbnak tartunk közülük. Mint például most a jövő Jrue Holiday-ét...

  46. 156

    And1 NBA Podcast #157 // Porcelán Wigs és Lukafánt

    Ér-e annyit egy nagy durranás, mint egy szép csöndes kis csereügylet? Öt esztendeje a Warriors egy ügyes húzással tett egy próbát az egykori tinisztárral. két évre rá pedig patakokban folyt a pezsgő a Chase Centerben. Vajon a Doncic-féle szeizmológiai hullámnak is ilyen sikeres lesz a lecsengése? (Vagy inkább újra Wiggins nevéhez kötődik majd az igaz siker? Netán a ravasz Foxéhoz, kérdjük halkan.) Átértékelendő hitek és igazságok, vadiúj összeesküvés Dallasban, továbbá LeBron James Joe Pescinek maszkírozva. Bansai!

  47. 155

    And1 NBA Podcast #156 // Bye-bye, Hubie!

    Február 9-én egy igazi nagy tanártól búcsúzik az NBA: a 2005-ben "közreműködőként" a Hall of Fame-be választott Hubie Brown ezen a napon akasztja szögre végleg a mikrofont és a fülest. Elhivatott, aprólékos és szórakoztató: ezek a szavak tényleg megférnek egy mondatban? (Mi megpróbáljuk összerakni őket, az tuti.) Bár manapság inkább a Hard Day's Night nagypapája jut eszünkbe róla, az ABA-t is megjárt Hubie nem keverte, hanem rázta, s ha igazán belelendült, ott kő kövön nem maradt. Mégis éppoly jóban volt Shane Battier-vel, mint a White Chocolate-tel, s karrierje kapcsán simán elővehetjük Jerry West és Pat Riley nevét is. (Hogy Jimmy Butlert és Gordon Gekkót ne is említsem külön.) És hogy hogy jönnek Hubie Brownhoz a '90-es évek mezei? Ez is kiderül az adásból!

  48. 154

    And1 NBA Podcast #155 // Bad Boys: harmadik eljövetelre várva

    Tizenhat hosszú év tonnányi keserűsége után mintha valami végre felfénylene Detroit fékolaj-foltos egén. Egyelőre (?) még nincs szó a bajnoki címről, de annyi hamis remény után becsüljük meg, ami szembejön. Ha Cade vezeti is a ligát az eladott labdákban, mi nézzük a gólpasszait (meg a rettenthetetlenségét) inkább. Ha Ivey kidőlése ránk ijesztett, bíztasson az, hogy a Pistons nem tévesztett lépést második legjobb játékosa sérülése után sem. Ha Duren még nem is játszik okosan, de lássuk, hogy robbanni, na, azt azért tud. Így megy ez, ha az ember a szerelőakna mélyéről vág neki...

  49. 153

    And1 NBA Podcast #154 // Zimankós napok Friscóban (is)

    Az megvan, hogy Steph Curry fajlagos számai idén jobbak, mint 2022-ben, a Golden State utolsó bajnoki évében voltak? Akkor meg mi a baj a Warriors környékén? És vajon az NBA Kupa megnyerése Giannis LBJ-szintű éhségét, vagy a Bucks erejét demonstrálja? A szezon első hónapjában vitézkedők visszaesése és a gyengén kezdők feltámadása vajon jelez valamit előre a bajnoki cím tekintetében? Ilyen és ehhez hasonló dilemmákkal küzdünk meg ezúttal, miközben Shaq kilóiról, a Suns legjobb játékosáról, no meg a floridai almák kukac-kvócienséről csacsogunk. (Vigyázat, csak erős idegzetűeknek: az adásban elhangzik az "Irving-szelidítés" kifejezés!)

  50. 152

    And1 NBA Podcast #153 // Ürgelyuk: szabadítsuk ki JC-t!

    Az NBA egyik legkellemetlenebb szituációja, amikor egy jobb sorsra érdemes játékos beszorul egy olyan helyzetbe, ahol munkaadójának minden más az érdekében áll, csak az nem, hogy a csapat szárnyalni kezdjen, netalán éppen az említett kosaras akaratteli közreműködésével. Persze beszorulás és beszorulás között is van különbség, mindenesetre mi most Batum és Barbosa nyomában járva keressük az igazság pillanatát ebben a kérdésben. Egyúttal beszélünk pár szót a homokvárépítés fortélyairól, felfedjük a Washington és Washington közötti különbség ismérveit, és arra is megpróbálunk választ találni, vajon rejtőzik-e egy Jrue Holiday vagy egy Aaron Gordon a sorok között?

Type above to search every episode's transcript for a word or phrase. Matches are scoped to this podcast.

Searching…

We're indexing this podcast's transcripts for the first time — this can take a minute or two. We'll show results as soon as they're ready.

No matches for "" in this podcast's transcripts.

Showing of matches

No topics indexed yet for this podcast.

Loading reviews...

ABOUT THIS SHOW

Imádjuk az NBA-t, és szívesen dumálunk róla. Témáinkkal néha mi előzzük be a nagyokat, máskor meg az élet minket - de tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy kiadjuk magunkból, ami bennünk feszül. Jokic? Steph? Luka Magic? Megvannak. S bár nekünk Scottie még nem Barnes, hanem Pippen (aztán majd meglátjuk), és Birdman alatt sem Ian Eagle-t értjük, de azért a ma éppúgy érdekel minket, mint a régmúlt, meg az NBA jövője. Akit amúgy úgy hívnak, hogy... De ne lőjünk le mindent, hallgassátok inkább a szubjektum határán száguldó vesszőparipáink dobogását.

HOSTED BY

And1 Podcast

CATEGORIES

Frequently Asked Questions

How many episodes does And1 NBA Podcast have?

And1 NBA Podcast currently has 50 episodes available on PodParley. New episodes are automatically indexed when they're published to the podcast feed.

What is And1 NBA Podcast about?

Imádjuk az NBA-t, és szívesen dumálunk róla. Témáinkkal néha mi előzzük be a nagyokat, máskor meg az élet minket - de tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy kiadjuk magunkból, ami bennünk feszül. Jokic? Steph? Luka Magic? Megvannak. S bár nekünk Scottie még nem Barnes, hanem Pippen (aztán majd...

How often does And1 NBA Podcast release new episodes?

And1 NBA Podcast has 50 episodes. Check the episode list to see recent publication dates and frequency.

Where can I listen to And1 NBA Podcast?

You can listen to And1 NBA Podcast on PodParley by clicking any episode. We provide an embedded audio player for direct listening, and you can also subscribe via your preferred podcast app using the RSS feed.

Who hosts And1 NBA Podcast?

And1 NBA Podcast is created and hosted by And1 Podcast.
URL copied to clipboard!