PODCAST · education
Édesebb Napokért
by Vastag Emese
Készen állsz, hogy kezedbe vedd az irányítást az életed felett, és kihozd magadból a legjobbat? ✨ Ha igen, jó helyen jársz. Én is keresem az utamat, és megnyugtató tudni, hogy nem vagyunk egyedül a nehézségekkel. Támogassuk egymást, tanuljunk és fejlődjünk együtt, őszintén, lépésről lépésre. Mert megérdemeljük a belső békét, az önszeretetet és a boldogságot. 🫶🏻
-
49
✨Féltékenységből motiváció✨Az önismeret egyik titkos eszköze✨
Ebben az epizódban őszintén mesélek neked arról az érzésről, amit mindannyian ismerünk, mégis titkolunk: a féltékenységről. Megmutatom, hogyan tud ez az elsőre negatívnak tűnő érzés valójában rávezetni arra, mire vágysz igazán, és hogyan fordíthatod a javadra. Beszélünk arról is, miért válhat mérgezővé, ha összehasonlításból építkezel, és hogyan léphetsz ki ebből a körforgásból. A végére egy olyan nézőpontot és eszközt kapsz, ami segít, hogy a féltékenység ne lehúzzon, hanem előre vigyen.
-
48
✨Önfejlesztés könnyedén és tényleg rád szabva✨
Őszintén… nem érzitek azt, hogy az önfejlesztésből már egy kicsit túl sok lett? Meditálj. Kelj 5-kor. Igyál matchát. Írj hálanaplót meg sima naplót. Járj reformer pilatesre. Legyél vegán. És ha mindent jól csinálsz… akkor majd boldog leszel, és tökéletes életed lesz. Én is voltam ebben. Próbáltam minél többet teljesíteni, minél több dolgot „jól csinálni”. De közben egyre nehezebb lett. Nem tudtam mindennek megfelelni, és egy idő után csak azt éreztem: akkor biztos én vagyok a lusta… vagy velem van a baj. Pedig nem erről szól.Az önfejlesztés nem arról szól, hogy trendeket kövess fejvesztve… hanem arról, hogy megtaláld, mi működik neked.Ebben az epizódban megosztom, hogyan találhatod meg a saját utadat könnyedebben, rugalmasabban és őszintébben – anélkül, hogy közben eltávolodnál önmagadtól.✨Személyes fejlődési munkafüzet letöltési link✨ https://edesebbnapokert.hu/ebook/✨Tanuljunk mások tapasztalataiból időhatékonyabban és egyszerűbben a Napi könyv applikációval.✨Ha a linkemen keresztül regisztrálsz, az első hónap kifizetése után a 2. hónapot ajándékba kapod.Napikönyv App link: https://napikonyv.hu/edesebbnapokert
-
47
✨Viszlát kiégés ✨ Burnout, túlterheltség és a Gen Z valósága✨
Érezted már, hogy állandóan fáradt vagy? Hogy nincs energiád, még pihenés után sem? Őszintén, mostanában én is ezt érzem. És akármennyire nehéz volt, be kellett vallanom magamnak. A kiégés sokszor csendben érkezik. Először csak kimerülsz, aztán eltávolodsz érzelmileg, végül már semmi nem adja vissza azt az érzést, hogy „elég vagy”. Üresség, közöny, motivációhiány… és közben hiába csinálod, mégsem érzed sikeresnek. Ebben az epizódban arról beszélek, mit értettem meg a kiégésről. Hogy ez nem lustaság, hanem túlterheltség egy olyan világban, ahol mindig „többnek” kell lennünk. Arról is, hogyan jutunk el idáig Gen Z-ként, és miért érezzük sokszor, hogy folyamatos készenlétben élünk. És megosztok néhány dolgot is, amin szeretnék változtatni. Nem tökéletesen, csak annyira, hogy egy kicsit könnyebb legyen. Ha most te is így érzed magad, nem vagy egyedül. 💛
-
46
✨Manifesztáció: hogyan működik valójában?✨
Tényleg működik a manifesztáció, vagy csak egy túlhypeolt internetes trend? Sokáig én is delulunak tartottam, aztán rájöttem, hogy valójában sokkal egyszerűbb és logikusabb, mint ahogy a közösségi médiában beállítják. Ha szeretnél belekezdeni, vagy még szkeptikus vagy, ez az epizód segít egy reálisabb, kézzelfoghatóbb oldalról megérteni az egészet. Nem varázslatként, hanem valami olyanként, amit te is tudatosan használni tudsz a saját életedben.
-
45
✨5 módszer a stressz csökkentésére✨
Stresszes vagy? „Ne stresszelj.” – hát… köszi. Úgy döntöttem, a kezembe veszem, és utánajárok, hogyan lehet valóban csökkenteni a feszültséget és kezelni a stresszt. Miközben kutatgattam, rengeteg mindenre rájöttem: mi történik ilyenkor az idegrendszerben, hányféle stresszt különböztetünk meg, és mi az igazság a közösségi média által már-már démonizált kortizolról. Összegyűjtöttem a leghatékonyabbnak tűnő, gyakorlatban is használható technikákat, hogy megspóroljam neked a több órányi keresgélést. Tulajdonképpen ez egy mini, útmutató ahhoz, hogyan támogasd az idegrendszeredet egy olyan világban, ahol normalizálva lett az, hogy folyamatosan stresszesek, feszültek és kimerültek vagyunk.
-
44
✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨
Hány döntést halogattál már nem azért, mert nem tudtad, mit akarsz, hanem mert jóváhagyásra vártál? Hány verzióját hagytad el magadnak csak azért, mert lehet, hogy félreértették volna? Ebben az epizódban arról beszélek, milyen, amikor a „mit fognak gondolni?” kérdés lassan minden döntés mögé odaköltözik. Ha most, miközben hallgatod, egy picit összerándult a gyomrod, akkor ez az epizód Neked szól. Ez az epizód rólad szól. És rólam is, mert én is sokáig így éltem. Az epizód végére lehet, hogy nem változik meg az, hogy mások mit gondolnak rólad. De talán megváltozik az, hogy Te mennyire hagyod,hogy ez irányítson.
-
43
✨20as éveink érzelmi hullámvasútja✨
Ha a húszas éveidben vagy, és gyakran érzed azt, hogy egyszerre túl sok irányba húz az életed, ha egyik nap magabiztos vagy, másik nap pedig teljesen elveszett, akkor ez az epizód neked szól. Nem fogom megmondani, mit csinálj jobban, és nem kapsz kész válaszokat. Viszont segít megérteni, miért ilyen nehéz ez az időszak, és miért normálisak azok az érzések, amiket most átélsz. Az epizód végére remélhetőleg kevésbé érzed majd úgy, hogy veled van a baj, és jobban el tudod helyezni magad ebben az izgalmas, kaotikus és kérdőjelekkel teli életszakaszban.
-
42
✨Toxikus Diétakultúra & Skinnytok✨
Elegem van abból, hogy nem beszélünk erről. Elegem van abból, hogy számtalan ember életét teszi tönkre a diétakultúra, miközben „motivációnak” és „egészséges életmódnak” álcázzuk. Elegem van abból, hogy a soványságot még mindig erényként kezeljük, a hízást pedig kudarcként, mintha a testünk morális kérdés lenne. Elegem van abból, hogy az emberek azt tanulják meg: az értékük a méretükben mérhető.Nem szeretném, hogy ez továbbra is tabu téma maradjon. Pont ezért osztom meg a véleményemet, és ezért érzem felelősségemnek, hogy beszéljek róla. Ez a téma érzékenyen érint – mert átmentem rajta. És mert pontosan tudom, milyen alattomos módon tud beszivárogni az ember gondolkodásába, és szinte észrevétlenül elvenni az önbizalmat, az örömöt és a szabadságot. Ez az epizód nem tanácsot ad és nem diétát ajánl, hanem megértést és egy új nézőpontot.
-
41
✨ Célkitűzés: 5 lépés, ami sikerhez vezet✨
Ebben az epizódban megmutatom, hogyan tűztem ki célokat úgy, hogy valóban meg is tudjam őket valósítani, és a motivációm ne csak az első hetekben tartson ki. Őszintén beszélek arról, én is hányszor elakadtam a változásban, és mi segített abban, hogy ne az akaraterő hiányát hibáztassam. Megosztom azt a lépésről lépésre felépített rendszert, amivel a 2026-os céljaimat kialakítottam és amit te is bármikor alkalmazhatsz. Akkor is neked szól ez az epizód, ha nem január van, hanem egyszerűen most döntöttél úgy, hogy változtatni szeretnél. Ha szeretnél végigmenni az úton, nem csak elindulni rajta, tarts velem.
-
40
✨A boldogság nem egy cél, hanem egy út✨Podmas 24✨
Sokáig azt hittem, a boldogság egy nagy pillanat, egy elérendő cél, ami majd egyszer „megérkezik” az életembe. Azt gondoltam, hogy ha elérek bizonyos dolgokat, ha teljesülnek a terveim, akkor végre megérkezem oda, ahol könnyebb és nyugodtabb lesz minden. Ebben az epizódban arról mesélek, hogyan értettem meg, hogy a boldogság nem a jövőben vár rám, hanem a mindennapok apró, sokszor észrevétlen pillanataiban van jele azokban, amik mellett korábban túl gyorsan elsétáltam.
-
39
✨Minden nézőpont kérdése✨Podmas 23✨
Ebben az epizódban arról mesélek, miért jöttem rá arra, hogy nem az számít igazán, mit nézek, hanem hogy mit látok meg belőle. Megosztom, hogyan változott meg a gondolkodásom, amikor megértettem, hogyan működik az agyunk szűrőrendszere, és hogy a fókuszom milyen erősen hat arra, mit tapasztalok meg a mindennapokban. Szó esik arról is, hogyan alakult át bennem a „kell” szemlélet lehetőséggé és miért érzem ma azt, hogy a legnagyobb erő abban van, ha tudatosan választom meg, mire figyelek.
-
38
✨A fű ott zöldebb, ahol öntözöd✨Podmas 22✨
Sokáig azt hittem, hogy mások élete könnyebb, rendezettebb, zöldebb, mint az enyém. Gyakran hasonlítottam magam másokhoz, és közben nem vettem észre, mennyi energiát veszítek el ezzel. Ebben az epizódban arról mesélek, hogyan értettem meg, hogy a növekedés nem mindig látványos, és hogy amit másoknál kész eredménynek látok, mögötte ugyanúgy munka, bizonytalanság és idő van. Arról is beszélek, mit jelent számomra ma az, hogy nem mások útját figyelem, hanem elkezdem tudatosan gondozni a sajátomat.
-
37
✨A kommunikáció a kapcsolatok alapja✨Podmas 21✨
Sokáig csak egy jól hangzó mondat volt számomra. Tudtam, mit jelent elméletben, de nem használtam a mindennapokban. A saját kapcsolataimban értettem meg, mennyi feszültség és konfliktus fakad abból, amikor nem mondjuk ki időben, mire van szükségünk, hanem feltételezzük, hogy a másik már érti, mi zajlik bennünk.
-
36
✨Az értékem nem a külsőmben rejlik✨Podmas 20 ✨
Ez az epizód egy lassú felismerésről szól: arról a pillanatról, amikor elkezdtem megkérdőjelezni, hogy valóban a külsőm határozza-e meg az értékemet. Arról beszélek, hogyan vált a testem hosszú időn át az önértékelésem mércéjévé, és milyen felszabadító volt rájönni, hogy mindaz, ami igazán számít, nem látszik a tükörben. Egy meghívás arra, hogy kicsit hátrébb lépj a társadalmi elvárásoktól, és emlékeztesd magad: az értéked nem rajtad van, hanem benned él, a jelenlétedben, a kapcsolódásaidban, abban, ahogyan hatással vagy másokra.
-
35
✨A hit és a félelem ugyanazt kéri tőled✨Podmas 19✨
Ebben az epizódban arról beszélek, milyen hasonlóan működik a hit és a félelem: mindkettő arra kér, hogy elhiggy valamit, amit még nem látsz, és amire még nincs bizonyítékod. Megvizsgáljuk, miért olyan könnyű a félelemnek hinni, hogyan álcázza magát „józan óvatosságnak”, és közben mennyi lehetőségtől foszt meg minket. Ez a rész egy csendes meghívás arra, hogy tudatosan válassz: ugyanazzal az energiával, amivel eddig a legrosszabbra készültél, mi lenne, ha egyszer a lehetőségben, magadban és a jó kimenetelben hinnél?
-
34
✨ A változás nem kényelmes✨Podmas 18✨
Akármennyire is nehéz erről beszélni, ez az epizód a változás valódi arcáról szól: arról, hogy a belső átalakulás ritkán szép vagy kényelmes, sokkal inkább fájdalmas, bizonytalan és mindent felforgató. Arról mesélek, milyen érzés szembenézni önmagaddal, elengedni régi mintákat, és elfogadni, hogy miközben te növekszel, nem minden kapcsolat marad veled egy irányban. Egy őszinte emlékeztető azoknak, akik épp úton vannak: a változás nem hiba, hanem szükségszerű, és bár kényelmetlen, mindig közelebb visz ahhoz, aki valójában lenni szeretnél.
-
33
✨Nem lehetetlen, csak még sohasem csináltad ezelőtt✨Podmas 17✨
Ez az epizód egy személyes felismerésről szól: arról, hogy a racionalitás és a „józan ész” nem mindig véd, néha inkább visszatart. Arról, hogyan hisszük el túl könnyen, hogy valamire nem vagyunk képesek, csak azért, mert még nincs mögötte tapasztalatunk vagy bizonyítékunk. A történetek és példák mentén ez a rész arra hív, hogy megkérdőjelezd a saját „lehetetlenjeidet”, és felismerd: a félelem nem tény, az új pedig nem egyenlő a lehetetlennel. Lehet, hogy nem kell még készen lenned, csak elindulnod.
-
32
✨Nem kell rohanni, az életed nem verseny✨Podmas 16✨
Volt idő, amikor a napjaim állandó sietségben teltek, mintha bárhol lemaradhatnék, ha egy pillanatra megállok. Ebben az epizódban arról mesélek, hogyan jöttem rá, hogy a rohanás nem előrevisz, hanem észrevétlenül elszakít a jelentől. Hogy mennyi feszültség oldódik fel akkor, amikor nem gyorsabban akarok élni, hanem tudatosabban. És hogy mi történik akkor, amikor először megengedem magamnak, hogy ne versenyezzek senkivel, még saját magammal sem.
-
31
✨Soha nem fogod azt érezni, hogy készen állsz✨Podmas 15✨
Sokáig azt hittem, hogy majd akkor lépek, amikor végre készen állok, de ez az érzés soha nem érkezett meg. Ez az epizód egy tanulság arról, hogy a „készen állás” nem érzés, hanem döntés, és hogy az erő nem az indulás előtt, hanem útközben születik meg. Arról szól, hogyan tanultam meg félve is elindulni, és mi változott meg bennem, amikor nem vártam tovább a tökéletes pillanatra. Ha most te is bizonytalan vagy, ez a tanulság neked szól.
-
30
✨Ha tovább akarsz lépni, meg kell bocsátanod✨Podmas 14✨
Volt már olyan, hogy egy régi döntésed, egy mondatod vagy egy hibád újra és újra visszaköszönt a fejedben? Hogy bár mindent megtettél, mégsem tudtad elengedni, és valahol mélyen továbbra is magadat hibáztattad? Ebben az epizódban arról beszélek, miért volt számomra sokkal nehezebb megbocsátani önmagamnak, mint bárki másnak, és hogyan jöttem rá arra, hogy a gyógyulás, testi és lelki szinten is, itt kezdődik. Egy őszinte vallomás arról, hogyan lehet letenni az önvád terhét, és miért nincs valódi továbblépés addig, amíg nem adsz magadnak kegyelmet.
-
29
✨Az alvás a legnagyobb szupererőm✨Podmas 13✨
Sokáig azt hittem, hogy az alvás csak elvesztegetett idő. Valami, amit majd bepótolok hétvégén, ha „lesz időm”. Aztán, amikor az egészségem miatt tényleg rá voltam kényszerítve a pihenésre, hirtelen észrevettem, hogy a fáradtság lett az alapállapotom. Ebben az epizódban arról mesélek, hogyan fordult meg bennem minden: hogyan lett az alvás a legnagyobb szupererőm, hogyan tanított meg a testem lassítani, figyelni, és miért tekintem ma már a 8 órát nem luxusnak, hanem az egyik legfontosabb önszeretetnek. Mert néha nem több kávéra, nem több produktivitásra van szükségünk, hanem egy igazán jó éjszakai alvásra.
-
28
✨A gondolataim nem tények✨Podmas 12✨
Észrevetted már, hogy néha egyetlen apróságból a fejedben pillanatok alatt kialakul egy teljesen más valóság? Én rengetegszer jártam így: túlgondoltam, feltételeztem, kombináltam… és közben elhittem, hogy amit gondolok, az biztos igaz. Aztán rájöttem, mennyire nem ugyanaz az, amit érzek, és amit “tényként” futtat az agyam. Ebben a részben arról mesélek, hogyan tanulom meg szétválasztani a valóságot attól, amit a félelmeim próbálnak elhitetni velem és azt, hogy milyen megkönnyebbülés, amikor végre nem dőlök be minden gondolatnak, ami átfut a fejemen.
-
27
✨Egy rossz reggel nem egy rossz nap✨Podmas 11✨
Emlékszel arra az érzésre, amikor egy rossz reggel után már előre „leírod” az egész napot? Sokáig én is így működtem: egy kiöntött kávé, egy rossz szó, egy apró baki, és máris kész volt a fejemben a forgatókönyv, hogy „na, ez is pocsék nap lesz”. Ebben az epizódban mesélek arról, hogyan tanultam meg nem beleragadni egyetlen rossz pillanatba, hogyan vettem észre a negatív spirált, és hogyan kezdtem el tudatosan választani: változtatok rajta, vagy elengedem. Mert végül rájöttem: egy rossz reggel nem egy rossz nap. És nem kell, hogy azzá váljon.
-
26
✨Eső nélkül nem nő virág✨Podmas 10 ✨
A Harry Potterben Sirius Black is megmondta: sötétség nélkül nem létezik a fény. Valahogy ugyanez jutott eszembe akkor, amikor rájöttem, hogy az „esős napjaim” nem gyengeséget jelentenek, hanem azt, hogy ember vagyok. Sokáig elhittem, hogy mindig rendben kell lennem, mosolyogni kell még akkor is, ha belül minden szorít. Aztán megértettem, hogy a nehéz időszakok nem visszahúznak, hanem formálnak és a rosszabb időszakok nélkül nem tudnám értékelni sem a jókat. Ebben a részben arról mesélek, hogyan próbálok meg nem harcolni az érzéseim ellen, hanem hagyni, hogy essen, mert eső nélkül nem nő virág.
-
25
✨Az vagy, amit fogyasztasz✨Podmas 9✨
Te mit fogyasztasz egy átlagos nap? Feltételezem, hogy elsőre arra gondolsz, mit ettél, és már sorolnád is a reggelit, ebédet, vacsorát. Sokáig én is így válaszoltam volna, aztán rájöttem, hogy ez nem ennyire egyszerű. Mert nem csak az számít, mivel táplálod a tested, hanem az is, milyen tartalmakat, képeket, hangokat, energiákat engedsz be egész nap. Ebben a részben arról mesélek, hogyan vettem észre magamon, hogy a sorozatok, hírek, közösségi média és bizonyos emberek ugyanúgy formálják a közérzetemet, mint akár az étel, és hogyan kezdtem el mindkét oldalon tudatosabban választani.
-
24
✨A „nem” is teljes mondat✨Podmas 8✨
Sokáig automatikusan igent mondtam mindenre, mintha csak ez lenne az alapbeállításom. Ha kértek valamire, mentem. Ha hívtak, ott voltam. Ha kellett valami, megcsináltam. Közben meg észre sem vettem, mennyire messzire kerültem saját magamtól. Ebben a részben arról mesélek, hogyan jöttem rá, hogy a „nem” nem bunkóság, nem önzőség, és nem is magyarázkodós félmondatok után járó szó, hanem egy határ. Egy döntés, ami arról szól, hogy végre én is számítok.
-
23
✨Nyerd meg a holnapot már este✨Podmas 7✨
Feltételezem, hogy, nem én vagyok az egyetlen, akinek a reggele sokszor a káosszal indul… és onnantól az egész nap kicsit szétesik. Aztán rájöttem, hogy mennyit számít, ha már este gondoskodom arról a verziómról, aki reggel még fáradt, rohan és mindent egyszerre akar csinálni. Ebben a részben elmesélem, hogyan tanultam meg előre készülni, milyen apró esti szokások változtatták meg teljesen a reggeleimet, és miért érzem úgy, hogy a holnapot tényleg már este lehet megnyerni. ✨
-
22
✨Az értékem nem a produktivitásomtól függ✨Podmas 6✨
Nagyon sokáig azt hittem, hogy az értékem attól függ, mennyit mindent tudok kipipálni a teendőim listáján egy nap. Aztán egy ponton rájöttem, hogy miközben folyamatosan rohantam és bizonyítani akartam, lassan teljesen elveszítettem önmagam. A testem szólt először: fáradtsággal, kiégéssel, ürességgel. Ma már tudom, hogy az értékem nem a produktivitásomban van, hanem abban, aki vagyok, és abban, ahogy kapcsolódom magamhoz és másokhoz. ✨
-
21
✨Mások problémáját megoldani néha többet árt, mint amennyit segít✨Podmas 5✨
Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy sokáig azt hittem: akkor vagyok jó, ha mindenkinek segítek, mindent megoldok, és minden terhet leveszek mások válláról. Csak később jöttem rá, hogy ezzel nem mindig jót teszek, sőt, néha pont ártok, mert elveszem a másik lehetőségét arra, hogy erősödjön, tapasztaljon, fejlődjön. Nehéz felismerni, hogy a szeretet nem mindig a megmentésről szól, hanem arról, hogy bízol abban, hogy a másik képes megoldani a saját életét. Ez az epizód arról szól, hogyan tanultam meg hátrébb lépni, és hogy néha a kevesebb segítség az, ami igazán felszabadítja a másikat. ✨
-
20
✨ Én vagyok a felelős a boldogságomért ✨Podmas 4 ✨
Sokáig abban a tévhitben éltem, hogy majd valami külső dolog fog boldoggá tenni. Hogy elég várni, és egyszer csak megérkezik az a pillanat, az az ember vagy az a lehetőség, ami rendbe rakja az életem. Hittem, hogy ha türelmes vagyok, majd magától kisimul minden. Addig pedig csak panaszkodtam, hibáztattam a világot, és közben észre sem vettem, hogy valójában semmit sem teszek. Csak vártam… vártam valamire, ami soha nem történt meg.Aztán egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy senki nem fog megmenteni, és hogy amit eddig kívül kerestem, azt végig magamban kellett volna megtalálnom. Furcsa mód ez először ijesztő volt, aztán egyre inkább felszabadító. Mert ha én vagyok a felelős, akkor azt is jelenti: én tudok változtatni. Ez a rész arról szól, hogyan váltottam át áldozatszerepből felelősségvállalásba, és milyen sokat változott minden attól, hogy végre én vettem vissza a saját történetem fölött az irányítást. ✨
-
19
✨A gyógyulás nem lineáris✨Podmas 3✨
A gyógyulás ritkán egyenes út, és ezt a saját bőrömön tanultam meg: évek munkája, hullámokkal, visszaesésekkel, majd újra felállással. Sokáig azt hittem, ha megtörök, akkor elölről kezdem, de ma már tudom, hogy ilyenkor csak újra kell hangolnom magam. Ha te is épp úton vagy, remélem ez a rész emlékeztet rá, hogy nem a tökéletesség számít, hanem az, hogy minden egyes nap tovább mész. 🌿✨
-
18
✨Amire nincs ráhatásom, azt el kell engednem✨Podmas 2✨
Ismered azt az érzést, amikor görcsösen próbálsz irányítani valamit, ami egyszerűen nem rajtad múlik? Amikor mindent megteszel, mégis kicsúszik a kezedből, és csak a fáradtság, a szorongás és a tehetetlenség marad? Én sokáig így éltem, míg rá nem jöttem: amire nincs ráhatásom, azt el kell engednem....különben magamat veszítem el. A béke akkor érkezett meg, amikor megtanultam különbséget tenni aközött, amit én alakítok, és aközött, amit el kell engednem. Ha te is túl gyakran harcolsz olyan dolgokért, amiket nem tudsz befolyásolni, ez a gondolat talán neked is ad egy kis könnyebbséget. ✨
-
17
✨A legtöbb ember saját magával van elfoglalva✨Podmas 1 ✨
Nagyon sokáig attól féltem, hogy mások mit gondolnak rólam, és ez szinte mindent befolyásolt, amit tettem vagy épp nem mertem megtenni. Aztán egy ponton rájöttem: az emberek nagy része annyira a saját gondolataival, félelmeivel és bizonytalanságaival van elfoglalva, hogy alig figyel másokra. Ez a felismerés teljesen felszabadított. Nem kell mindenkinek megfelelnem, csak önmagamnak. Ha te is gyakran ütközöl akadályba, amiatt, hogy félsz mások véleményétől, akkor talán ez a rész neked is ad egy kis megnyugvást. 🌿✨
-
16
✨ 24 tanulság az elmúlt 24 évemből✨2025 Podmas ✨
Ebben az évben úgy döntöttem, hogy szeretném egy Podmas-sorozattal egy kicsit édesebbé tenni a mindennapjaitokat és az egész adventi időszakot.24 nap, 24 gondolat, 24 tanulság, amit az elmúlt 24 évemben tanultam.Remélem, találtok bennük olyan felismerést, ami nektek is ad valamit, akár erőt, akár megnyugvást, akár egy apró gondolatmorzsát a saját utatokhoz. ✨
-
15
✨ 10 tipp, hogyan szerezd vissza a motivációd ✨
Néha egyszerűen csak elfogy a motiváció. Már nem ébreszt fel az a belső tűz, ami régen vitt előre, és minden nap kicsit nehezebb rávenni magad arra, hogy újra belevágj. Én is voltam így. Volt időszak, amikor csak sodródtam a napokkal, és azon kaptam magam, hogy nem is tudom, ki vagyok, vagy miért csinálom, amit csinálok.Ebben az epizódban arról beszélek, hogyan találtam vissza a lendületemet és megosztom veled azt a 10 tippet, ami nekem mindig segít, amikor úgy érzem, hogy kicsit elvesztettem a fókuszt. Szó lesz arról, hogyan kapcsolódhatsz újra önmagaddal, miért fontos néha megállni és pihenni, és hogyan tudsz újra felépíteni magad apró lépésekből. 💛
-
14
✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨
Volt már olyan érzésed, hogy mindenki más előrébb tart, csak te toporogsz egy helyben? Hogy mások sorra érik el a mérföldköveket, haladnak az útjukon, miközben te még azt sem tudod pontosan, merre szeretnél menni?Szerintem sokan vagyunk így.Én mai napig nem tudom pontosan merre is vezet az utam, de most már tudom, hogy nem kell mindent tudnom ahhoz, hogy jó helyen legyek.Nem kell látnom az egész térképet, elég, ha a következő lépést ismerem.Mert attól, hogy mások előrébb tartanak, az én utam nem kevésbé értékes.Lehet, hogy lassabban haladok, lehet, hogy más irányba, de haladok. És talán pont ez a lényeg.Ebben az epizódban megpróbálom bebizonyítani neked, hogy Te sem vagy lemaradva és hogy milyen gondolatmenettel tanulhatsz meg bízni az ismeretlenben. 🫶🏻
-
13
✨Ha ma nem érzed jól magad a testedben, akkor ez az epizód Neked szól ✨
Cáfolj meg, ha nem így van, de úgy érzem, nem vagyok egyedül azzal, hogy vannak napok, amikor egyszerűen nem érzem jól magam a bőrömben. Amikor a tükör közel sem a legjobb barátom, és bármit teszek, csak azt látom, mi nem tökéletes. Legyen az a bőröm, az alakom, a testem, bármi.Régen ezek nem csak napok voltak. A rossz gondolatok uralták az életem, a napokból hetek lettek, a hetekből hónapok, és lassan önutálatba fordult minden.Szerencsére ez már a múlt része, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek pillanatok, amikor megpróbálnak újra feltörni ezek az érzések. Ebben az epizódban arról mesélek, hogyan tanultam meg elfogadni a testem változásait, és mit teszek akkor, amikor újra előbújnak a régi, önkritikus gondolatok. Megosztom azokat az apró, mégis sokat jelentő kapaszkodókat, amik segítenek túlélni ezeket a napokat, amikor nem akarok tökéletes lenni, csak egy kicsit békében lenni önmagammal.Mert szerintem nem arról van szó, hogy mindig szeretnünk kell, amit a tükör mutat. Hanem arról, hogy megtanulhatjuk elfogadni, hogy lesznek ilyen napok is, és attól még ugyanolyan értékesek maradunk. 💛
-
12
✨Túlgondolás starter pack ✨ Hogyan vedd vissza az irányítást a gondolataid felett?
Volt már olyan érzésed, hogy a gondolataid teljesen átvették az irányítást? Amikor hirtelen, teljesen random és valótlan forgatókönyvek pörögnek a fejedben, és ettől egyre csak nő a szorongásod és az aggodalmad?Igen, velem is sokszor előfordul...amikor a gondolataim teljesen átveszik az irányítást, és hirtelen olyan forgatókönyvek pörögnek a fejemben, amiknek semmi közük a valósághoz. Ilyenkor a szorongás és az aggódás csak nő és teljesen a hatalma alá vesz. Őszintén szólva, én sem vagyok még a mester ebben, sőt...De épp tanulom én is, hogyan lehet ebből kiszállni, és hogyan lehet lelassítani a gondolataim, amikor túl gyorsan pörög benne minden. Ebben az epizódban szeretném veled megosztani azokat a módszereket és trükköket, amiket eddig megismertem és kipróbáltam. Ezek nem csodaszerek, de apró kapaszkodók, amik segítenek visszavenni az irányítást, kicsit elcsendesíteni a gondolatkavalkádot, és közelebb kerülni ahhoz a belső békéhez, amit mindannyian keresünk.
-
11
✨ Miért akarja a világ, hogy ne legyünk megelégedve önmagunkkal? ✨
Mindig úgy érzed, hogy nem vagy elég jó? Ebben a részben megosztom veled, hogyan kelt bennünk hiányérzetet a reklámok és a social média világa és megtudhatod, hogyan szabadulhatsz ki ebből az ördögi körből.Sokszor azt hisszük, hogy ha még több dolgot veszünk, ha jobban nézünk ki, ha elérjük a következő mérföldkövet, akkor végre teljesnek fogjuk érezni magunkat. A valóság viszont az, hogy a világ tudatosan épít a hiányérzetünkre, és újra meg újra elhiteti velünk: nem vagyunk elég jók. Ebben az epizódban beszélek arról, hogyan manipulálnak a reklámok, miért veszélyes a social média filtervilága, és hogyan működik a dopamin-vezérelt vásárlási kör. De ami ennél fontosabb: megosztok veled egyszerű, gyakorlatias lépéseket is, amelyek segítenek erősíteni az önértékelésed, szűrni a felesleges zajt, és megtalálni a saját mércédet. Szó lesz arról is, miért jó néha offline lenni, hogyan alakítsd át a céljaidat belső motivációvá, és miért számít annyira, hogy kedvesebben beszélj magadhoz. A végére szeretném, ha elhinnéd: pontosan elég vagy úgy, ahogy vagy és nem a világ mondja meg, mennyit érsz. 💛
-
10
✨ 3+2 tipp, ha rossz napod van ✨
Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy vannak napok, amikor egyszerűen semmi sem sikerül. Egy apróság félremegy: kiöntöm a kávém, lekésem a buszt, vagy csak bal lábbal kelek fel, és azon kapom magam, hogy már az egész napomat elkönyveltem rossznak. Mintha egy apró porszem az egész gépezetet megakasztaná.Ebben az epizódban arról mesélek, hogyan tanultam meg nem beleragadni ezekbe a kis kudarcokba. Megmutatom azokat a tippeket és apró trükköket, amelyek nekem segítenek átbillenni egy jobb hangulatba, legyen szó a gondolataim átformálásáról, a környezetem rendezéséről, vagy éppen egy gyerekkori dal meghallgatásáról.Ha neked is volt már olyan napod, amikor egyetlen rossz pillanat határozta meg az egészet, akkor ez a rész neked szól. ✨
-
9
✨Hogyan szereztem vissza a ciklusom 7 év után? ✨
Nincs is rosszabb érzés annál, mint amikor úgy érzed, hogy a saját tested ellened fordult...Majd idővel ráébredni,, hogy valójában pont az ellenkezője történt: a tested végig csak segíteni próbált. Jelezni. Védeni.Csak épp te nem voltál még kész meghallani.Ebben az epizódban elmesélem, hogyan veszítettem el a ciklusom hosszú évekre, és milyen testi-lelki folyamaton kellett keresztülmennem ahhoz, hogy végül természetes úton visszanyerjem a ciklusomat. Őszintén beszélek arról, hogyan borult fel a hormonháztartásom, milyen hatással volt az evészavar az egészségemre, és hogyan tanultam meg újra biztonságot adni a testemnek.Megosztom azokat az életmódbeli, táplálkozási és mentális változtatásokat, amelyek végül segítettek abban, hogy újra összhangba kerüljek önmagammal.Mert erről beszélnünk kell. Hihetetlenül sokan küzdünk hormonális problémákkal, cikluszavarokkal, de még mindig tabutéma. Pedig a testünk nem az ellenségünk csak gyakran segítségre, figyelemre és megértésre van szüksége. Ez az epizód azoknak szól, akik keresik az utat vissza önmagukhoz. És szeretnének végre békében élni a testükkel. ❤️
-
8
✨ Evészavar és Gyógyulás ✨ Story Time ✨
Ebben az epizódban megosztom veled az étkezési zavarom történetét. Azt, hogyan sodródtam bele, miként vált ez a pusztító betegség a mindennapjaim részévé, és hogyan indultam el, sok év küzdelem után, a gyógyulás útján. Őszintén mesélek a mélypontokról, a testképzavarról, a kontrollról, a szégyenről, és arról, hogy mekkora hatása van a közösségi médiának a mentális egészségre.Ez nem egy tökéletes, szépívű sikertörténet. Ez egy valóságos, fájdalmas, de gyógyulni akaró görbe, tele visszaeséssel, felismerésekkel, mélypontokkal, áttörésekkel és olyan pillanatokkal, amikor azt hittem, nincs tovább. De mindig volt. Ha te is ismered ezt az érzést, vagy csak szeretnéd jobban megérteni, min megy keresztül valaki, aki ezzel küzd, ez az epizód neked szól.Mert túl sokáig hallgattunk. Mert túl sokan érzik magukat egyedül ezekkel a gondolatokkal. És mert hiszem: van kiút. És senki sincs egyedül.
-
7
✨Hogyan szabadulj meg a megfelelési kényszertől és kezdd el végre a saját életed élni?✨
Volt már olyan, hogy igent mondtál, miközben legszívesebben nemet mondtál volna? Vagy hogy úgy érezted, mások elvárásai szerint éled az életed, miközben magad mögött hagytad a saját vágyaidat? Ebben az epizódban a megfelelési kényszerről mesélek – őszintén, személyesen, és mindenféle tabuk nélkül. Megosztom, hogy én hogyan próbálok kilépni ebből a mintából, és megosztok néhány egyszerű, de hatásos technikát is, ami nekem segített. Ha eleged van abból, hogy mindig mindenkinek meg akarsz felelni, itt az ideje, hogy végre magadat válaszd. Mert nemet mondani nem önzőség, hanem az első lépés afelé, hogy végre a saját életedet éld. ❤️
-
6
✨ Az önfejlesztés 4 alappillére ✨
Szeretnél fejlődni, de nem tudod hogyan vágj bele?Ebben az epizódban az önfejlesztés négy olyan alappilléréről mesélek, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek, ha szeretnél tudatosabban, kiegyensúlyozottabban és boldogabban élni. Az epizód nemcsak elméleti útmutatás, hanem gyakorlati eszközöket, feladatokat és gondolatébresztő kérdéseket is ad ahhoz, hogy elindulj a legjobb önmagad felé vezető úton. A négy alappillér, amiről szó lesz:✨ Önismeret – Ismerd meg, ki vagy valójában✨ Öngondoskodás – Prioritásként tekints a saját jólétedre✨ Személyes fejlődés – Tűzz ki reális, motiváló célokat✨Önreflexió – Tanulj a saját tapasztalataidból🎁 AJÁNDÉK: Iránytű az Édesebb Napokhoz – 28 napos önfejlesztő kihívás https://edesebbnapokert.hu/ebook/Töltsd le ingyenesen az epizódban említett gyakorlati útmutatót, ami napi feladatokkal, pozitív megerősítésekkel és önreflexiós kérdésekkel segít elindulni az önfejlesztés útján. 💛
-
5
✨ Mit tegyek, ha azt érzem, hogy nem vagyok elég jó? ✨
Volt már, hogy bármit tettél, mégis úgy érezted, nem vagy elég jó? s amikor hibáztál, akár csak egy apróságban, napokig újrajátszottad fejben, marcangoltad magad, és ahelyett, hogy tovább tudtál volna lépni, csak még mélyebbre taszítottad magad? Velem hihetetlenül sokszor… Bármennyit tanultam, dolgoztam, próbáltam megfelelni, valamiért mindig maradt egy belső hang, ami azt súgta: nem vagyok elég. Nem vagyok elég produktív. Nem vagyok elég erős. Nem vagyok elég jó. Ebben az epizódban megosztom veletek, hogyan váltam a saját legnagyobb kritikusomból a legjobb szövetségesemmé. Elmesélem, hogyan működik a „reality check” nevű technika, és hogyan lehet vele fokozatosan újraírni azt a belső narratívát, ami évek óta visszahúz.gondolataid nem mindig tények. De azzá válhatnak – mert a te valóságodat ezek alakítják. Ez lehet az egyik legnagyobb erősséged, de lehet a legnagyobb korlátod is. Hogy melyik lesz belőle, az csak rajtad múlik.
-
4
✨ Jogod van nehéznek érezni valamit, amit más könnyűnek lát ✨
Ebben a mini epizódban megosztom a gondolataim arról, hogy miért nem szabad rangsorolni a problémákat – sem másokét, sem a sajátunkat. Nem tudhatjuk, ki milyen csendes harcokat vív. Mindenki más háttérrel, tapasztalattal, élettörténettel és személyiséggel érkezik egy helyzetbe. Ami valakinek könnyű, az neked lehet hatalmas kihívás – és ugyanez fordítva is igaz. Amit te most nehéznek élsz meg, az számodra valóban nehéz, és ez önmagában elég. Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb és ez rendben van. 🫶🏻
-
3
✨ Az önbizalom titka: Mi zajlik a magabiztos emberek fejében? ✨
Mi a titka a valódi magabiztosságnak, és hogyan építhető fel lépésről lépésre? Ebben az epizódban két gyerekkori barátommal beszélgetünk az önbizalom, a motiváció és a kitartás valódi hátteréről, őszintén, személyes példákon keresztül. Megtudhatod, mi a különbség a határozottság és a beképzeltség között, és hogyan tud segíteni a „fake it till you make it” mindset a legnehezebb helyzetekben is. Őszintén mesélnek arról, hogyan élték meg a sikereket és a kudarcokat, milyen szerepe van az önismeretnek a fejlődésükben, és hogyan segítette őket a „fake it till you make it” mindset a legnagyobb kihívások közepette is. Szóba kerül a különbség a határozottság és a beképzeltség között, valamint az is, miért fontos az önismeret és az önreflexió. Ha úgy érzed, hogy jól jönne egy kis lendület, vagy kíváncsi vagy, hogyan gondolkodnak azok, akikből sugárzik a magabiztosság – ez az epizód neked szól. Hallgasd meg, inspirálódj, és kezdd el építeni a saját önbizalmadat még ma!
-
2
✨ Hogyan programozhatod újra az agyadat a pozitív gondolkodásra? ✨
Ebben az epizódban megtanulhatod, hogyan működik az agyad figyelem-szűrője, és hogyan tudod tudatosan átállítani pozitív gondolkodásra. Megosztok veled tudományosan alátámasztott technikákat, amelyek segítenek kilépni a negatív spirálból. A hallgatás végére biztos vagyok benne, hogy tisztábban fogod látni, miért érzed magad néha megrekedve a negatív gondolatokba és mit tehetsz ellene akár már ma.
-
1
✨Édesebb Napok kezdete✨
Egy dolgot biztosan tudok: nem vagyok egyedül azzal a vággyal, hogy boldogabb, teljesebb életet éljek. Mindenkinek megvan a maga története, de hiszem, hogy egymás tapasztalataiból rengeteget tanulhatunk. Ez a podcast erről szól – őszinteségről, fejlődésről, lelki és testi egészségről, önismeretről, és arról, hogyan találhatjuk meg a saját utunkat a világban.Ebben az első epizódban elmesélem, mire számíthatsz a jövőben, és dióhéjban megosztom a saját történetemet is. Ez még csak a kezdet – alig várom, hogy együtt fedezzük fel az édesebb napokhoz vezető utat! 🫶🏻
We're indexing this podcast's transcripts for the first time — this can take a minute or two. We'll show results as soon as they're ready.
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
ABOUT THIS SHOW
Készen állsz, hogy kezedbe vedd az irányítást az életed felett, és kihozd magadból a legjobbat? ✨ Ha igen, jó helyen jársz. Én is keresem az utamat, és megnyugtató tudni, hogy nem vagyunk egyedül a nehézségekkel. Támogassuk egymást, tanuljunk és fejlődjünk együtt, őszintén, lépésről lépésre. Mert megérdemeljük a belső békét, az önszeretetet és a boldogságot. 🫶🏻
HOSTED BY
Vastag Emese
CATEGORIES
Loading similar podcasts...