PODCAST · society
Kőparádé
by Centrum Média
Színessé varázsolják a mindennapokat a jó történetek, érdekes információk, amelyek elgondolkodtatnak, olykor megnevettetnek - általában pedig segítenek helyrerakni magunkat abban a közegben, amelyben élünk, tanulunk, dolgozunk. Ilyen történeteket, információkat kínál a Kőparádé Podcast sorozat.
-
94
Kőparádé #94: X. OHP Rekordfutás
A közösségi futás egyik fontos célja, hogy egy támogató, elfogadó közösséget építsen, ahol a teljesítmény mellett az emberi kapcsolatok legalább annyira fontosak. Kőbányán ez is lényeges eleme volt az immár 10. alkalommal megrendezett OHP 2 órás Rekordkísérletnek az Óhegy parkban.
-
93
Kőparádé #93: Madárgyűrűzés Kőbányán
Magyarország igazi madárparadicsom. Hazánk különleges földrajzi elhelyezkedése, a Kárpát-medence változatos tájai – a szikes pusztáktól a sűrű ártéri erdőkig – olyan élőhelyeket biztosítanak, amelyek Európa-szerte egyedülállóak.Kőbányán is sokfelé vannak otthon a madarak. A közelmúltban tanulmányi villámkirándulásra invitálták a kőbányaiakat az Önkormányzat Környezetvédelmi osztályának munkatársai. A programról Dr. Péter Norbert kerületfejlesztési és környezetvédelmi tanácsnokot is megkérdeztük.
-
92
Kőparádé #92: Kőbánya Sportolója 2025 – díjátadó ünnepség
Kőbánya hagyományosan büszke a sportolóira, az utánpótlás reménységeitől a tapasztalt bajnokokig. Idén is díjátadón köszöntötték azokat a sportembereket, akiknek az Önkormányzat Képviselő-testülete elismerést szavazott. A Kőrösi Kulturális Központ színháztermében rendezett ünnepségen köszöntötték a 125 éves Törekvés Sportegyesületet is.
-
91
Kőparádé #91: Egy kitüntetés margójára – beszélgetés Fülöp Ferenccel
A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a Kőbányához is kötődő Fülöp Ferenc korábbi labdarúgó, a magyar labdarúgó-válogatott volt technikai vezetője, a Fülöp Márton Alapítvány társalapítója; eredményes sportolói és sportvezetői pályafutása, valamint a fiatal labdarúgókapusok képzését és fejlődését támogató tevékenysége elismeréseként. Vele beszélgettünk.
-
90
Kőparádé #90: Dreher Sörgyárak Zrt. – stratégiai együttműködési megállapodás a kormánnyal
A Dreher Sörgyárak Zrt. kőbányai gyártelepén terv szerint halad a hazai söripar eddigi legnagyobb, 100 milliárd forintos technológiai fejlesztése. A hatalmas beruházásról hozott döntés is jelezte a cég hosszútávú elkötelezettségét, és ennek jegyében írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a magyar kormányt képviselő Szijjártó Péter külügyminiszter és Mike James ügyvezető igazgató. Összeállításunk az ünnepélyes rendezvényen készült.
-
89
Kőparádé #89: Kínai Újévi Fesztivál Kőbányán
Ismét nagyszabású rendezvényen köszöntötték Kőbányán a kínai újévet, amely az asztrológiai hagyományok szerint a Ló évének kezdetét jelenti. A sokakat vonzó eseményről készült beszámolónk.
-
88
Kőparádé #88: A Tutta Forza Zenekar Újévi Gálaműsora – 2026
A Tutta Forza Zenekar jóvoltából az idei esztendőt is Újévi Gálaműsor köszöntötte Kőbányán. A nagysikerű eseményről készült a beszámoló:
-
87
Kőparádé #87: Kőrösi Kulturális Központ – 2026-os programok
A 2026-os esztendőben is seregnyi programmal várják a kőbányaiakat a Kőrösi Kulturális Központ intézményrendszerében – erről beszélgettünk Győrffy László igazgatóval.
-
86
Kőparádé #86: Közmeghallgatás – 2025
A közmeghallgatás az önkormányzati demokrácia napi gyakorlatának része, a megválasztott képviselők számára fontos visszajelzés, a polgárok számára pedig a közvetlen véleménynyilvánítás, kérdésfeltevés fóruma. A legutóbbi kőbányai közmeghallgatásról szól a következő összefoglaló.
-
85
Kőparádé #85: Centrumban az aktív Magyarország – beszélgetés Révész Máriusz államtitkárral
Az aktív Magyarországért felelős államtitkárság a hazai aktív életmód, szabadidősport és aktív turizmus irányítója, a fejlesztések koordinátora, számos élménysport-rendezvény, életmódjavító kezdeményezés és aktív turisztikai fejlesztés támogatója. Révész Máriusz államtitkárral kőbányai kezdeményezésekről és országos programokról is beszélgettünk.
-
84
Kőparádé #84: A jegyző asztala – beszélgetés Dr. Szabó Krisztiánnal, a Kőbányai Önkormányzat jegyzőjével
A Kőbányai Polgármesteri Hivatal munkatársai a jegyző vezetésével a kerületben élő és dolgozó emberek, az itt működő vállalkozások számára fontos ügyeket intéznek. Részt vesznek olyan kiemelkedő folyamatok előkészítésében is, mint a városban zajló, vagy tervezett beruházások, fejlesztések. Ezekről is szó volt a Kőbánya jegyzőjével, Dr. Szabó Krisztiánnal folytatott beszélgetésben.
-
83
Kőparádé #83: Miyawaki-minierdő telepítés Kőbányán
Kőbánya is csatlakozott a világszerte terjedő, a néhai japán botanikus Akira Miyawakiról elnevezett Miyawaki-minierdő mozgalomhoz, amely természetes, őshonos fajokból álló sűrű kiserdők telepítését és az ökoszisztémák helyreállítását ösztönzi. Az Alkér utcáról nyíló akácos közparkban, ahol 50 négyzetméteres területen a minierdő telepítésére sor került, Kőbányán forgató filmesek fák ültetésével igyekeztek koronát tenni fenntartható filmkészítési munkájukra.
-
82
Kőparádé #82: Komposztünnep Kőbányán
Komposztünnepre invitálta az aktuális komposztálási programjára sikeresen pályázókat a Kőbányai Önkormányzat. A résztvevők – akik a mindennapok során készséggel vesznek részt ebben a környezetvédő tevékenységben, és ehhez szívesen veszik az Önkormányzat támogatását – a KÖSZI színháztermében gyülekeztek.
-
81
Kőparádé #81: A Lechner örökség – díszbemutató
Lechner Ödön a magyar szecesszió kiemelkedő építésze volt, akinek munkássága egyedülállóan ötvözte a nemzeti motívumokat, a keleti és nyugati építészeti hagyományokat, valamint a modern technológiát. A kimagasló egyéniség kőbányai kötődése nyomán elkészült „A Lechner örökség" című film díszbemutatóját a közelmúltban tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
-
80
Kőparádé #80: Új rendőrkapitány Kőbányán
A X. kerületi Rendőrkapitányságnak új vezetője van dr. Jánosik István r. ezredes személyében. A bemutatkozó állománygyűlésről készült összefoglalónk.
-
79
Kőparádé #79: A Pilisi Parkerdő és Kőbánya együttműködése
A Pilisi Parkerdő Zrt. és Kőbánya Önkormányzata közösen, sajtótájékoztató keretében mutatta be a főváros egyik legígéretesebb városierdő-fejlesztési projektjét a Kőbányai Határ-erdőben. A Pilisi Parkerdő az eseményen jelentette be azt is, hogy elindult a városi erdőkkel foglalkozó új közösségi honlap.
-
78
Kőparádé #78: BKIK pályázati fórum – Jedlik Ányos Energetikai Program
Ismét vállalkozói fórum volt Kőbányán. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagjai arról tájékozódhattak, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében a kormány csaknem 470 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások energetikához kapcsolódó fejlesztéseit. A program Magyarország legnagyobb energetikai programja, amelynek kiemelt célja, hogy a magyar vállalkozásokat támogassa az energetikai korszerűsítésükben, fenntarthatóságuk növelésében, valamint segítse a zöld gazdaságra való átállást.
-
77
Kőparádé #77: 10 éves a Kocsis Sándor Sportközpont – Koszorúzás Kocsis Sándor szobránál
A Kocsis Sándor Sportközpont egy modern és sokoldalú sportkomplexum, amely Kőbánya lakosságának aktív részvételére építve kínál sportlehetőségeket kezdőktől egészen versenysportig. A sportközpontot tíz éve adták át, akkoriban a Kőbányai Önkormányzat és a Ferencvárosi Torna Club közös beruházásában készült, mintegy 683 millió forint értékben. A kőbányai sportközpont a néhai legendás magyar labdarúgóról, Kocsis Sándorról kapta a nevét, így az ő szobránál, a Fradi stadionnál (Groupama Aréna) tartották az évfordulós megemlékezést.
-
76
Kőparádé #76: Kőbányai Zenei Stúdió – Évzáró Gála
A magyar könnyűzenei élet meghatározó iskolája a Kőbányai Zenei Stúdió. A tanévzáró gálakoncerten a diákok ismét számot adtak arról, hogy mit tanultak mestereiktől.
-
75
Kőparádé #75: Ünnepi szentmise a Szent László-templom felszentelésének 125. évfordulója alkalmából
Kőbányán ünnepi szentmisével emlékeztek meg a Szent László-templom felszentelésének 125. évfordulójáról. A Szent László Napok keretében tartott szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrálta. A Kőbányai Szent László-templom nem csupán építészeti remekmű, hanem a helyi közösség identitásának egyik jelképe is.
-
74
Kőparádé #74: 125 éves a Szent László-templom – Beszélgetés Repcsik Gyula plébánossal
Idén 125 éves a Szent László-templom. A jeles évforduló kapcsán készült a következő beszélgetés Repcsik Gyula plébános úrral.
-
73
Kőparádé #73: Polgármesteri fogadóóra – Közösségi költségvetés, zárszámadás, óvodák
Kőbányán is beindul a közösségi költségvetés, amelynek célja, hogy az itt élők minél közvetlenebbül bekapcsolódhassanak a város életét befolyásoló egyes fejlesztések döntési folyamatába. A részletekről D. Kovács Róbert Antal polgármester beszélt.
-
72
Kőparádé #72: Helytörténeti kiskonferencia – A II. világháború végének 80. évfordulója alkalmából
A szörnyű pusztítások után nyolc évtizede értek véget a II. világháború európai hadműveletei – ebből az alkalomból rendeztek időszaki kiállítást és emlékező konferenciát a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményben.
-
71
Kőparádé #71: 15. kőbányai Halmajális
Ismét Halmajálissal köszöntötték a májust a kőbányaiak! Az Óhegy parkban a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének támogatásával szervezték az egész napos programot, amelyről most részletesen beszámolunk.
-
70
Kőparádé #70: Centrumban a kapitányság
A X. kerületi Rendőrkapitányság is nagy figyelemmel segíti a polgárokat abban, hogy megelőzzék az egyre gyakrabban előforduló online csalásokat. Baricska Norbert Tamás r. alezredes, kapitányságvezető a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete előtt tartott beszámolójában elmondta azt is, hogy az esetek túlnyomó részében külföldi bűnözők okoznak károkat.
-
69
Kőparádé #69: „Kőbánya Sportolója 2024" | Díjátadó gála
A „Kőbánya Sportolója 2024" díjak átadási ünnepsége kedves meglepetéssel szolgált az egybegyűlteknek, ugyanis Kovács „Kokó" István olimpiai bajnok ökölvívó volt a rendezvény házigazdája, műsorvezetője.
-
68
Kőparádé #68: Polgármesteri fogadóóra – „Egyesített Óvodák", óvodai étkeztetés, illegális szemétlerakás, lomtalanítás
Kőbányán is megvalósítják az „Egyesített Óvodák" megoldást, amelyről a X. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete alapos egyeztetés után döntött – erről is szó volt a D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel folytatott beszélgetésben.
-
67
Kőparádé #67: Jelzőrendszeri tanácskozás
A gyermekvédelmi jelzőrendszer nem csupán egy intézményrendszer, hanem egy igen felelősségteljes közösségi együttműködés is. Szereplői – legyen szó pedagógusokról, egészségügyi dolgozókról, szociális munkásokról, rendvédelmi szervekről vagy akár a gyermek közvetlen környezetében élőkről – mind-mind kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy időben felismerjék a veszélyeztetettség jeleit. Ugyanez vonatkozik veszélyeztetett felnőtt embertársainkra is.A Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata évente tart értékelő jelzőrendszeri tanácskozást, melynek egyik fő célja, hogy tájékoztasson a szakterület változásairól. Az idei eseményről szól a beszámoló.
-
66
Kőparádé #66: Lakossági fórum a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út fejlesztéséről
Lakossági fórumot szervezett Kőbánya Önkormányzata a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út fejlesztéséről, amely tervezési és engedélyezési szakaszban van. A fórumon a tervezők, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium képviselői ismertették a projekt főbb elemeit, amelyek közül több a 10. kerületet is érinti.
-
65
Kőparádé #65: Polgármesteri fogadóóra – Költségvetés elfogadva
Kőbánya Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a város 2025-ös költségvetését, amely hozzávetőlegesen 40 milliárd forint. Erről, és a Budapest főpolgármesterével, Karácsony Gergellyel folytatott többórás megbeszélésről is szó volt a D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel készült interjúban.
-
64
Kőparádé #64: Aktív Magyarország, aktív Kőbánya – Beszélgetés Révész Máriusszal
Kőbánya több ízben is értékes modell volt az aktív Magyarországért felelős államtitkárság számára. Révész Máriusz államtitkárral készült a beszélgetés, amelyben erről is szó esik.
-
63
Kőparádé #63: A Tutta Forza Zenekar Újévi Gálaműsora | 2025
Kőbányán már bevett szokás, hogy a Tutta Forza Zenekar hagyományos Újévi Gálaműsora köszönti az új esztendőt. A 2025-ös rendezvényről szól a részletes beszámoló, melynek riportere Szalai Laura.
-
62
Kőparádé #62: Kőbánya rejtett öröksége – A Sörgyár kincsei
A kőbányai rozsdaövezeti megújulás egyik kiemelkedően fontos terepe lehet az S1 néven emlegetett Sörgyári terület. A Kőbányai Önkormányzat a BME Urbanisztika Tanszékével együttműködve mutatott be lehetséges megoldásokat a Helytörténeti Gyűjteményben.
-
61
Kőparádé #61: BKIK „Budapest Kerületeiért Emlékérem" – díjátadó ünnepség
„Budapest Kerületeiért Emlékérem" díjban részesült a közelmúltban D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége által odaítélt elismerést a BKIK elnöke, Nagy Elek adta át.
-
60
Kőparádé #60: A 75-ös trolibusz új útvonala
Kőbányán nagy közérdeklődés kíséri, hogy kísérlet zajlik a 75-ös trolibusz vonalának meghosszabbításáról – erről szól az összeállítás, amelyben megszólal Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szóvivője.
-
59
Kőparádé #59: Polgármesteri fogadóóra – Építészeti Díj, pályázatok, adók, Hős utca
Rekordokot döntögetett az érdeklődés a Kőbányai Önkormányzat lakóépületek és lakóközösségek fejlesztésére kiírt pályázata iránt – erről is szó volt abban a beszélgetésben, amelynek vendége D. Kovács Róbert Antal polgármester volt.
-
58
Kőparádé #58: Az orvosi ügyeleti rendszer változásai
Október 1-jével Budapesten is egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt orvosi ügyeleti rendszer indult. Az ügyelet felnőttek és gyermekek esetében is a 1830-as hívószámon érhető el, ahol az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szakemberei fogadják a hívásokat. Kőbányán a Bajcsy Kórházban működik ügyeleti ellátóhely. Az új rendszerről részletekbe menően Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője beszélt.
-
57
Kőparádé #57: Polgármesteri fogadóóra – Alpolgármesterek, Digitális Állampolgárság Program
A hivatali eskü letételét követően megkezdte munkáját Kőbánya 2024. június 9-én megválasztott Képviselő-testülete. Az alpolgármesterekhez tartozó szakmai területek elosztásáról is szó volt a D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel készült beszélgetésben. Az interjú egy másik témája a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás volt.
-
56
Kőparádé #56: Polgármesteri fogadóóra - Távlati fejlesztési tervek Kőbányán
A kőbányai rozsdaövezetek és a már létező intézmények térségének távlatos fejlesztési lehetőségeiről is szó volt a D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel készült interjúban.
-
55
Kőparádé #55: Köszöntés a testületi ülésen
Kőbánya Önkormányzatának Képviselő-testülete nyári szünet utáni első ülésén napirend előtt köszöntötte a Kőbányai Egyesített Bölcsődék Korai Fejlesztő Központjának Akócsi Ágnes-díjjal kitüntetett gyógypedagógusát, Zárai-Dinka Gabriellát. A szakterület életműdíjának számító elismerésben részesült gyógypedagógusról nagy büszkeséggel nyilatkozott a kerület polgármestere, D. Kovács Róbert Antal, és a Kőbányai Egyesített Bölcsődék vezetője, Göncziné Sárvári Gabriella is.
-
54
Kőparádé #54: Varnus Xavér-délután a KÖSZI-ben
Kőbánya szülötte, Varnus Xavér gyakran utazik ugyan külföldre, de mint mondja, igazán jól érzi magát akkor is, amikor megpihenhet a felújított szülői házban. Emlékei között rengeteg kőbányai helytörténeti érdekesség is van - ezekről mesélt a KÖSZI-ben. A házigazda Juhász Bori volt.
-
53
Kőparádé #53: 15 éves a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat
Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte meg a közelmúltban fennállásának 15. évfordulóját a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat, mely munkájával a 10. kerület életében is fontos szerepet tölt be. A házigazda az őrszolgálat vezetője, Oláh Csaba volt.
-
52
Kőparádé #52: Kőbánya Díszpolgára
Az idei évben Szabó Tamás virtuóz szájharmonika-művész lett „Kőbánya Díszpolgára". A kitüntetett kőbányai kötődéséről és művészi hitvallásáról is beszélt abban az interjúban, melynek riportere Martin-Kovács Miklós volt.
-
51
Kőparádé #51: Galó Tomika hazaérkezett Dubajból
Kőbányai hősök érkeztek vissza Dubajból! A gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő Galó Tomika és szülei az életmentő génterápia hónapjai után a további sikerekben bízva folytatják a küzdelmet a kór ellen. Hazatérésükkor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren találkoztunk velük. A felvételt Martin-Kovács Miklós és Szőke János készítették.
-
50
Kőparádé #50: Balkán-est | 2024
A Balkán térségből származó, Kőbányán élő nemzetiségek hetedszer rendezték meg a Balkán-estet Újhegyen. A Mély-tó színpadán ismét remekbe szabott produkciókkal léptek fel a bolgár, a görög és a szerb kultúra követei. A Kőbányai Önkormányzat támogatásával szervezett rendezvény hagyományos színfoltja a balkáni ízeket kínáló mozgókonyha-sor volt.
-
49
Kőparádé #49: Szivárvány évforduló
A Kőbányai Önkormányzat Szivárvány Idősek Otthona működésének 20., az intézményhez kapcsolódó Idősek Klubja fennállásának 35. évfordulóját ünnepli idén. A dupla jubileum alkalmából Weeber Tibor alpolgármestert, az idősotthon nemrégiben újraválasztott intézményvezetőjét, Lajtai Ferencné Erzsikét, valamint az idősklubot vezető Király Gyöngyi Boglárkát is megszólaltattuk.
-
48
Kőparádé #48: Magas vérnyomás elleni világnap
Csaknem két évtizede nemzetközi mozgalom keretében tartják meg a magas vérnyomás világnapját, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezése nyomán hívja fel az emberek figyelmét a hipertónia veszélyeire. Kőbányán a felújított újhegyi orvosi rendelőben és az Újhegyi Közösségi Házban került sor az idei rendezvényre.
-
47
Kőparádé #47: Varnus Xavér 60 éves lett
„Kőbányán ébredni semmihez sem fogható" - vallja a világot bejárt, rendkívüli sikereket magáénak tudó orgonaművész, Varnus Xavér, aki a kőbányai KÖSZI Kő-Caféban ünnepelte 60. születésnapját.
-
46
Kőparádé #46: Kőbánya Építészeti Díja
Kőbánya vonzerejének, márkaértékének javításához nagyon fontos hozzájárulás az épített környezet megújítása, a minőségi környezetalakítás, amelynek a felmutatásában, annak kommunikációjában kulcsfontosságú lehet a Kőbányai Önkormányzat által idén első alkalommal meghirdetett „Kőbánya Építészeti Díja" pályázat. Az elismerést az adott épület létrehozásában, felújításában közreműködő építtető, tulajdonos, tervező, illetve kivitelező részére adományozták. A 24 pályaműből nyolc dicséretben, négy pedig „Kőbánya Építészeti Díja 2024" elismerésben részesült.
-
45
Kőparádé #45: A jegyző asztala
Önkormányzati- és európai parlamenti választásokra készül az ország. A Kőbányai Választási Irodát vezető Dr. Szabó Krisztiánnal, az Önkormányzat jegyzőjével beszélgettünk a választási előkészületekről.
We're indexing this podcast's transcripts for the first time — this can take a minute or two. We'll show results as soon as they're ready.
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
ABOUT THIS SHOW
Színessé varázsolják a mindennapokat a jó történetek, érdekes információk, amelyek elgondolkodtatnak, olykor megnevettetnek - általában pedig segítenek helyrerakni magunkat abban a közegben, amelyben élünk, tanulunk, dolgozunk. Ilyen történeteket, információkat kínál a Kőparádé Podcast sorozat.
HOSTED BY
Centrum Média
CATEGORIES
Loading similar podcasts...