PODCAST · science
Űrkorszak
by Űrkorszak
Nem sci-fi, nem ámítás – avagy magyar szakemberek az univerzum felfedezői között. A hazai űrkutatás eredményei első kézből.A Budapesten fogható FM 92,9 Spirit FM műsora.
-
31
Új űrkutatási eredmények a HUNOR-programban I ŰRKORSZAK
Űrkorszak:A HUNOR-program keretében megvalósuló kutatások egy izgalmas témát boncolgatnak: a mikrobiom és az űrbeli környezet kapcsolatát. Dr. Tombácz Dóra, PhD a GEMINI kutatócsoport munkáját mutatja be, mely az űrhajósok mikrobiomjának változásait vizsgálja az űrben tapasztalt különböző hatások, például stressz, sugárzás és mikrogravitáció alapján. A kutatás célja, hogy jobban megértsük, hogyan befolyásolják a mikrobiom változásai az emberi egészséget és a jövőbeli űrmissziók során az űrben való tartózkodást.A második részben Dr. Bombicz Petra a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont munkatársa mutatja be a Kristályosítás mikrogravitációban című kísérletet, amely az ISS-en zajlik. A kísérlet célja szerves molekulák kristályosítása, mely új lehetőségeket nyithat a gyógyszerfejlesztésben. A kutatás során a magyar kutatócsoport a különleges mikrogravitációs környezetben végzett kristálykémiai kísérletekkel dolgozik, amelyek a jövőben alapvető tudományos áttöréseket eredményezhetnek.Vendégek: Dr. Tombácz Dóra -SZTE, Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Kar, Orvosi Biológia Intézet tanszék; Dr. Bombicz Petra - HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Szerkezetkutató Központ, Kémiai Krisztallográfia Kutatólaboratórium Műsorvezető: Vogyerák AnikóSzerkesztő: Pap ZsófiaProgramigazgató: Somodi-Solymos Eszter2025.04.09.Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbpInstagram: https://www.instagram.com/spiritfmbpE-mail: [email protected]érjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk!ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért AlapítványBankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
30
Űrkutatás új kihívásai – A HUNOR-program tudományos kísérletei | ŰRKORSZAK
Űrkorszak:Vendégek:Horváth Ákos, CFD csoportvezető, Econ Engineering Kft. és Kovács László, K+F csoportvezető, Econ Engineering Kft.Dr. Vincze Miklós - fizikus, a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet munkatársa és az ELTE Kármán Laboratóriumának munkatársaA HUNOR-program tudományos kísérleteiről beszélgetünk. Az adásban két különleges magyar kutatóprojekt kerül bemutatásra, melyek célja a mikrogravitációs környezet és az űrhajósok kényelmének jobb megértése. A program keretében Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomáson végzi el a kísérleteket, amelyek középpontjában a bolygók légkörének áramlásai és az űrhajósok termikus komfortérzete állnak. Vincze Miklós a DIROS projekt kutatója, aki a bolygók légkörének modellezéséről beszél, míg Kovács László és Horváth Ákos az űrben használt ruházatok termikus szimulációs modelljének fejlesztésén dolgoznak. Velük beszélgetünk.Műsorvezető: Vogyerák AnikóSzerkesztő: Pap ZsófiaProgramigazgató: Somodi-Solymos Eszter2025.03.31.Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbpInstagram: https://www.instagram.com/spiritfmbpE-mail: [email protected]érjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk!ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért AlapítványBankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
29
Tudomány, sport és az űrkutatás találkozása | ŰRKORSZAK
Űrkorszak: Dr. Sydó Nóra, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológus szakorvosa és sporttáplálkozás-szakértője, nemcsak az élsportolók terhelésélettanát kutatja, hanem a HUNOR-program vezető orvosaként az űrhajósjelöltek fizikális felkészítéséért is felel. Hogyan készülnek fel az űrhajósok a mikrogravitációs környezetre? Milyen kapcsolat van az élsport és az űrkutatás között? Hogyan mérik az űrhajósok edzettségi szintjét, és miért fontos a stresszkezelés az űrutazás során? Ezekről és még sok más izgalmas témáról hallhatsz az Űrkorszak című műsorban! Ne hagyd ki, ha érdekel, hogyan kapcsolódik össze a tudomány, a sport és az űrkutatás a jövő generációinak inspirálására! #Űrkorszak #HUNORprogram #űrhajósok #élsport #űrkutatás #tudomány #inspiráció Műsorvezető: Vogyerák Anikó Szerkesztő: Pap Zsófia Vendég: Dr. Sydó Nóra, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológus szakorvosa és sporttáplálkozás-szakértője Programigazgató: Korvin Tibor 2025.01.29. Facebook: / spiritfmbp Instagram: / spiritfmbp E-mail: [email protected] Kérjük támogasson bennünket adója 1 százalékával, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! Név: ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Adószám: 18121221-1-42 Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
28
Magyar űrhajósok a csillagok felé - HUNOR-program és az űrhajósokkihívásai | ŰRKORSZAK
Űrkorszak: Témakörök: Jelenleg Houstonban, az Axiom Space és a NASA által koordinált kiképzési programban vesznek részt. Hogyan érzik magukat az űrhajósok között, és mit jelent, hogy részesei lehetnek a HUNOR-programnak? Milyen szerepet játszik a HUNOR-program a nemzetközi űrkutatásban, és hogyan látják Magyarországot az űrkutatás globálisfejlődésében? Milyen a kiképzési folyamat az Axiom Space-nél, és mi volt a legnagyobb kihívás eddig? Miket tanultak? Milyen élményekkel gazdagodtak az eddigi együttműködés során az Ax-4 küldetés nemzetközi személyzetével? Hogyan küzdenek meg a kiképzés fizikai és mentális kihívásaival, például az extrémerőhatások vagy az izolációs tréning során? Mit mondhatnak el a kísérletekről, hogy áll most az előkészítési folyamat? Mi motiválta anno őket arra, hogy űrhajósjelöltek legyenek, a valóság miben változtatta meg a motivációt, és hogyan változtatja meg életüket ez a kihívásokkal teli felkészülési folyamat? Vendégek: Kapu Tibor kijelölt kutatóűrhajós; Cserényi Gyula kijelölt kutatóűrhajós tartalékos Műsorvezető: Vogyerák Anikó Szerkesztő: Pap Zsófia Programigazgató: Korvin Tibor 2025.01.15. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: [email protected] Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
27
Maratontól az űrig | Űrkorszak
Űrkorszak: Vendég: Kapu Tibor űrhajósjelölt Műsorvezető: L. Dézsi Zoltán Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.05.27. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: [email protected] Kérjük támogasson bennünket adója 1 százalékával, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! Név: ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Adószám: 18121221-1-42 Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285 Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
26
Akadályfutó, aki az űrbe készül | ŰRKORSZAK
Űrkorszak: A műsor vendége Cserényi Gyula űrhajósjelölt Önéletrajz: Villamosmérnöki alap és mesterszakos képesítését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg 2014-ben. Mesterképzésének szakiránya az elektromos gépek és hajtásrendszerek voltak. A Budapesti Gazdasági Egyetem Engineer Economist képzésére 2020-ban iratkozott be. Angolul felsőfokon, míg németül középfokon beszél. Karrierjét villamosmérnökként az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. alkalmazásában kezdte, később dolgozott projektmérnöki, majd vezető-villamosmérnöki pozícióban is a vállalatnál. 2018-tól öt éven át a Robert Bosch Kft. hatvani ipartelepének elektromos hálózatának biztonsági és üzemeltetési csoportvezetői pozícióját töltötte be. Cserényi Gyula akadályfutó, kilencszer teljesítette a Spartan Race-t, mindemellett vívó és falmászó is. 1989-ben született Kecskeméten, nős, két gyermek édesapja. Műsorvezető: L. Dézsi Zoltán Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.05.25. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: [email protected] Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
25
Mit kereshet egy orvos az űrben? | ŰRKORSZAK
Űrkorszak: A műsor vendége Dr. Schlégl Ádám Tibor űrhajósjelölt Orvosi diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen szereztemeg 2013-ban, angolul és németül középfokon beszél. Ph.D. fokozatát 2016-bankapta meg, az ortopédia-traumatológia szakképzését pedig 2021-ben fejezte be.Orvosi hivatása mellett oktatói tevékenységet is folytatott a pécsi egyetemenés számos külföldi konferencián és tanulmányúton vett részt. 2015-től kezdőden az egyetem Ortopédiai Klinikájánmint klinikai szakorvos és tanársegéd dolgozott. Dr. Schlégl Ádám Tibor szabadidejében karatézik, 2.dan fokozattal rendelkezik és bírói képesítést is szerzett. 1989-ben született Kaposvárott. Műsorvezető: L. Dézsi Zoltán Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.05.08. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: [email protected] Kérjük támogasson bennünket adója 1 százalékával, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! Név: ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Adószám: 18121221-1-42 Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
24
Magyar mérnök, aki az űrbe készül | Űrkorszak
Űrkorszak: Vendég: Szakály András űrhajósjelölt Műsorvezető: L. Dézsi Zoltán Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.04.03. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: [email protected] Kérjük támogasson bennünket adója 1 százalékával, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! Név: ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Adószám: 18121221-1-42 Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
-
23
Így képzik a magyar űrhajósokat | ŰRKORSZAK
Önkényes Mérvadó: A Spirit FM Űrkorszak című műsorának vendége Juhos Norbert, a HUNOR Magyar Űrhajós Program repülésüzemi és kiképzési igazgatója Témakörök: Jelenlegifeladatkörébe tartozik a magyar űrhajósjelöltek átfogó és ütemterv szerintifelkészítésének és kiképzési programjának folyamatos fejlesztése, illetve irányítása, amelyet az űripari sztenderdeket és alapelveket követve állítanak össze a program szakértői segítségével. A kiképzés részeinek összehangolása, az előírások betartatása, az oktatásitematika kialakítása és a minőségi oktatók és tudományos munkatársak bevonása is az ő felelőssége. Feladata az egész tréningcsapat összefogása, folyamatos irányítása az edzőktől és rehabilitációs szakemberektől az orvosi csapaton át a pszichológusokig és elméleti-gyakorlati oktatókig. Emellett a HUNOR-program űripari partnereivel történő közös munkát és együttműködést is koordinálja. Repülő-és űripari szakemberként gyakran saját szakmai tapasztalatait is megosztja a jelöltekkel, egyfajta instruktorként is tevékenykedik. Műsorvezető: L. Dézsi Zoltán Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.03.06. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: [email protected]
-
22
Célegyenesben a magyar űrhajós program | ŰRKORSZAK
Önkényes Mérvadó: A Spirit FMŰrkorszak című műsorának vendége dr. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági ésKülügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, űrkutató volt. Témakörök: A Kutatóűrhajós Program,a Hungarian To Orbit, azaz HUNOR program, melynek keretében a közeljövőben 30 naposküldetésre indul „egy magyar ember” a világűrbe Miként született meg azötlet, hogy újra magyart küldjünk az űrbe? Milyen múltra tekintvissza a magyar űrkutatás? Mit jelent a magyar egyetemekneka HUNOR program? Mi köze vanMagyarországnak a világűr határához, avagy a Kármán-vonal „titka”? Milyen munkát fog végeznia magyar űrhajós a nemzetközi űrállomáson? Globális űrversenyszereplői Milyen képességekkellenek ahhoz, hogy valaki kutató űrhajós lehessen? Műsorvezető: L. Dézsi Zoltán Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.01.31. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: [email protected]
-
21
Űrkorszak - 2022.07.29.
Űrkorszak - 2022.07.29.
-
20
Űrkorszak - 2022.07.22.
Űrkorszak - 2022.07.22.
-
19
Űrkorszak - 2022.07.15.
Űrkorszak - 2022.07.15.
-
18
Űrkorszak - 2022.07.08.
Űrkorszak - 2022.07.08.
-
17
Űrkorszak - 2022.06.24.
Űrkorszak - 2022.06.24.
-
16
Űrkorszak - 2022.06.17.
Űrkorszak - 2022.06.17.
-
15
Űrkorszak - 2022.06.03.
Űrkorszak - 2022.06.03.
-
14
Űrkorszak - 2022.05.27.
Űrkorszak - 2022.05.27.
-
13
Űrkorszak - 2022.05.20.
Űrkorszak - 2022.05.20.
-
12
Űrkorszak - 2022.05.13.
Űrkorszak - 2022.05.13.
-
11
Űrkorszak - 2022.05.06.
Űrkorszak - 2022.05.06.
-
10
Űrkorszak - 2022.04.29.
Űrkorszak - 2022.04.29.
-
9
Űrkorszak - 2022.04.22.
Űrkorszak - 2022.04.22.
-
8
Űrkorszak - 2022.04.08.
Űrkorszak - 2022.04.08.
-
7
Űrkorszak - 2022.04.01.
Űrkorszak - 2022.04.01.
-
6
Űrkorszak - 2022.03.25.
Űrkorszak - 2022.03.25.
-
5
Űrkorszak - 2022.03.11.
Űrkorszak - 2022.03.11.
-
4
Űrkorszak - 2022.03.04.
Űrkorszak - 2022.03.04.
-
3
Űrkorszak - 2022.02.25.
Űrkorszak - 2022.02.25.
-
2
Űrkorszak - 2022.02.18.
Űrkorszak - 2022.02.18.
-
1
Űrkorszak - 2022.02.11.
Űrkorszak - 2022.02.11.
-
0
Űrkorszak - 2022.02.04.
Űrkorszak - 2022.02.04.
-
-1
Űrkorszak - 2022.01.28.
Űrkorszak - 2022.01.28.
-
-2
Űrkorszak - 2022.01.21.
Űrkorszak - 2022.01.21.
-
-3
Űrkorszak - 2022.01.14.
Űrkorszak - 2022.01.14.
-
-4
Űrkorszak - 2022.01.07.
Űrkorszak - 2022.01.07.
-
-5
Űrkorszak - 2021.12.24.
Űrkorszak - 2021.12.24.
-
-6
Űrkorszak - 2021.12.17.
Űrkorszak - 2021.12.17.
-
-7
Űrkorszak - 2021.12.10.
Űrkorszak - 2021.12.10.
-
-8
Űrkorszak - 2021.12.03.
Űrkorszak - 2021.12.03.
-
-9
Űrkorszak - Magyarország űrstratégiája - 2021.11.26.
Űrkorszak - Magyarország űrstratégiája - 2021.11.26.
We're indexing this podcast's transcripts for the first time — this can take a minute or two. We'll show results as soon as they're ready.
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
Loading similar podcasts...