PODCAST · religion
Agapé+
by Agape+
A közmédia első vallási podcastműsora.Mindennapi életünk kérdéseiről – keresztény szemmel. Beszélgetések, amelyek szorosan kapcsolódnak a DunaTV-n látható Agapé című műsorhoz. Továbbfűzzük, továbbgondoljuk, más perspektívába helyezzük az ott elhangzottakat. Fő szempontunk pedig nem más: mit mond az adott kérdésről a Biblia?ⓒMTVA Podcast
-
82
Édesanyák a Bibliában | 80. epizód
Az anyaság szerepe időtlen, de vajon mit tanulhatunk azoktól az édesanyáktól, akiknek története több ezer éve íródott. A mai podcastben olyan női alakokat idézünk meg, akik családjukban és hitükben egyaránt példát mutattak.Vendégek:— Lábánné Hollai Katalin pedagógus, könyvszerző — Kodácsy-Simon Eszter evangélikus teológus, Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi tanára
-
81
Meglátni Krisztust a másikban | 79. epizód
Felgyorsult világunkban gyakori, hogy közönyössé válunk egymás iránt. Észrevesszük-e a szükséget szenvedőket a környezetünkben és ha ez sikerül, akkor ki tudunk-e lépni a megszokott világunkból és tudunk-e segíteni a rászorulóknak? Vendégek:- Katona Viktória református lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója- György Alfréd kamilliánus szerzetes
-
80
Jézus tökéletes áldozata | 78. rész
„…húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével.” De mit jelentenek ezek a szavak? Mit jelent, hogy Jézus a húsvéti bárány és hogyan szabadított meg minket?Vendégek:- Győri Tamás József evangélikus lelkész, a Budapesti Kortárs Keresztény Intézet igazgatója- dr. Orosz István Mokiosz görögkatolikus pap, patrisztikusMűsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
79
Hogyan gyógyítanak Jézus sebei? | 77. rész
Hogyan gyógyítanak Jézus sebei? Mit jelentenek a keresztény ember számára Jézus sebei? Hogyan viszonyul hozzájuk a keresztény hagyomány és miként nagy magyar költőink? Milyen próféciák teljesedtek be Krisztus szenvedésével?Vendégek:- Dr. Schranko László katolikus pap, plébániai kormányzó- Bozók Ferenc SchP. piarista szerzetes, pap, író-költőMűsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
78
Megbocsátani Isten kegyelméből (77. rész)
Hogyan jelenik meg Isten irgalma a szentírásban? És ez milyen módon vezethet, segíthet minket a megbocsátás útján?Vendégek:- Sztankó Attila katolikus pap- Dani Eszter református lelkipásztorMűsorvezető: Fekete Dániel
-
77
Mi a szeretet - és mi nem az? | 76. rész
Hogyan ismerhető meg az Isten szeretete és hogyan maradjunk meg benne? Lehetséges egyáltalán Istenben élni? Vendég: — Martos Levente Balázs katolikus püspök, biblikus, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökeMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=hBVZirYC5nsMartos Levente Balázs és Steinbach József az Agapé+-ban:https://www.youtube.com/watch?v=lncPZYULmqY
-
76
Az Isten hűség-csodája | 75. rész
Miben ragadható meg a hűség? Hogyan hűséges hozzánk az Úr és hogyan teljesedhet ki a házastársi hűség?Vendégek:— Somogyiné Ficsor Krisztina református lelkész, családkonzulens— Paróczi Zsolt baptista lelkész, a Baptista Teológiai Akadémia rektorhelyettese.Műsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=-jtcpgxFaFU Agapé+ podcast Isten hűségéről: https://www.youtube.com/watch?v=jhcXc7DYN_U
-
75
Hogyan tudunk szeretettel válaszolni a gyűlöletre? | 74. rész
Miért adja valaki életét Jézusért és mit jelent, hogy a vértanúk vére magvetés? Hogyan reagáljunk, ha minket ér sértés a hitünk miatt? És mit kéne éreznünk az ellenségeinkkel szemben? Vendégek:— Dr. Literáty Zoltán református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár— Dr. Makkai László görögkatolikus pap, pasztorálpszichológus, a Hungary Helps Program lelki vezetője Szerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé:https://www.youtube.com/watch?v=mCcc6C_mj6g A műsorban hivatkozott adás az imádságról:https://www.youtube.com/watch?v=kxowvN73sdY&t=2918s
-
74
Örüljünk, hogy Isten mennyire szeret! | 73. rész
Miért emlegeti az Egyház még mindig a bűnbánatot? Miben áll a böjt jelentősége? És hogyan építsük fel nagyböjtünket, hogy teljes lehessen majd bennünk húsvét öröme? Vendég:— Fábry Kornél katolikus püspök, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökeSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=8aOLKJ95E6M
-
73
Hogyan ajándékozzuk meg egymást a házasságban? | 72. rész
Házasság mint Istentől rendelt szövetség. Hogyan tudunk hűségesek lenni egymáshoz egy életen át? Miért fontos a közös imádság a házasságban és mi az, ami a hétköznapok mókuskerekében táplálhatja ezt a szeretetkapcsolatot? Vendégek:— Illés-Tóth Anna családterapeuta— Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkészSzerkesztő-műsorvezető: Fekete Dániel
-
72
Imádkozni, azaz találkozni Istennel | 71. rész
Várjunk-e nagy dolgokat, ha rendszeresen imádkozunk? Hogyan is működik a kapcsolódás Istenhez? És mi segíthet minket eltávolodni a világ zajától? Vendégek:— Gájer László katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar tanszékvezető tanára— Simon Dávid katolikus pap, iskolalelkészSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Az első adás az imáról:https://www.youtube.com/watch?v=0kIYDTtasPM
-
71
Legyetek olyanok, mint a gyermekek! | 70. rész
Élet, öröm, játék. Mit tudhatunk Jézus gyermekkoráról, milyen gyermekekre vonatkozó idézetek vannak a bibliában és mi az amit tanulhatunk felnőttként tőlük? Vendégek:— Uzonyi Barnabás baptista lelkipásztor— Horváth-Csitári Boglárka evangélikus lelkipásztor, mentálhigiénés szakember Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Dániel Az Agapé kapcsolódó adása:https://www.youtube.com/watch?v=2fVAmk_Zc1Y
-
70
Kitartani a hit útján | 69. rész
Rendszeres ima, gyakoribb templomba, közösségbe járás, bibliaolvasás egy év alatt. Év elején gyakran teszünk komoly elhatározásokat, hogy megújítsuk lelki életünket. De hogyan tudunk kitartani ezekben a döntésekben és ha esetleg nem sikerül akkor hogyan találhatunk vissza minél hamarabb az Istenhez. Vendég:- Dani Eszter református lelkipásztor- Beran Ferenc római katolikus papSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi GergelyAz Agapé kapcsolódó adása: https://youtu.be/C0z_ZQDDBdc
-
69
Isten megváltoztatta az életemet! | 68. rész
Hogyan változhat meg az életünk, ha Istenre bízzuk? Miként lehet ezt a lehetőséget felajánlani másoknak és mik a változás kézzelfogható eredményei?Vendég:- Simon Dávid katolikus pap, iskolalelkészSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=ZLGTAcDFenI Kapcsolódó Agapé+ a megtérésről:https://www.youtube.com/watch?v=ZKiNILMUj0g
-
68
Hogyan lehet jobb az életed? | 67. rész
Mi is az a megtérés? Isten ajándéka, vagy kellünk hozzá mi is? És hogyan hívott megtérésre Jézus?Vendég:- Steiner József baptista lelkész, missziológus- Riesz Domonkos katolikus papSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=SShHM9mKxjMA műsorban idézett Agapé+ podcast Steiner Józsefgyógyulástörténetével: https://www.youtube.com/watch?v=jhcXc7DYN_U
-
67
Karácsony titka: megajándékozottnak lenni | 66. rész
Hogyan készüljünk az ünnepre advent utolsó napjaiban? Hogyan ragadjuk meg karácsony ünnepét, hogy teljes lehessen az ünnepünk és mi is karácsony középpontja?Vendég:- Kiss Menyhért OFM, ferences szerzetes, iskolalelkész- Győri Tamás József, evangélikus lelkész, a Budapesti Kortárs Keresztény Intézet igazgatójaSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
66
Készítsd a szíved! | 65. rész
Miben rejlik a várakozás öröme advent idején?Vendég:- Szemők-Csatáry Bíborka református lelkipásztor- Makláry Ákos görögkatolikus papSzerkesztő-műsorvezető: Fekete Dániel
-
65
Hogyan prófétált Jézus - és tényleg vannak még próféták? | 64. rész
Kik voltak a próféták és milyen volt Jézus prófétai szolgálata? Mitől lesz hiteles egy prófécia? Vajon ma is szól hozzánk így az Isten és vannak ma is próféták? Vendég:- Kunszabóné Pataki Anna, az Új Jeruzsálem Közösség tagja, a Csak Egyet Szolgálat vezetője,- Ferenczy István, a Cor et Lumen Christi Közösség magyarországi vezetőségének tagjaSzerkesztő-műsorvezető:Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=r2Nju1OMAW0 Agapé+ podcast a karizmákról: https://www.youtube.com/watch?v=CKsTqwDpG20&list=PLX2he62v51ubl5VKDaT7qNm_-t199ujQz&index=10
-
64
Gyógyító Istenünk van - Hogyan gyógyított Jézus? | 63. rész
Igaz, hogy imádság hatására ma is meggyógyulnak súlyos betegek? Mi a helyzet a lelki sebeinkkel? És hogyan gyógyított Jézus?Vendég:- Thománé Szikora Anita református lelkész, pasztorálpszichológus- Balázs András katolikus pap, szakápoló Szerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=37i6Eh2qLb4
-
63
Hogyan éljünk értékes életet? | 62. rész
Miért fontos a helyes értékrend? Igaz, hogy Jézus teljesen újat hozott e téren is? Mit adnak a keretek és hogyan közeledik felénk Isten?Vendég: Nagy Bálint SJ (jezsuita, templomigazgató, a rend hivatásgondozója)Szerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=ysLCqWiAYO4A beszélgetés során hivatkozott Agapé+ Papp Miklóssal: https://www.youtube.com/watch?v=6Quaot8Ch7Y&t=668s
-
62
Adjunk teret a reménynek! | 61. rész
Remény egyfajta jövőbe nézés? Vagy várakozás? Mit jelen pontosan, milyen utalások vannak rá a bibliában és hogyan lehetünk a remény apostolai a XXI. században?Vendégek:- Révay Edit OCV szociológus, a Megszentelt Szüzek Rendjének tagja; - Steiner József missziológus, baptista lelkészSzerkesztő-műsorvezető: Fekete Dániel
-
61
Így tanított Jézus a halálról - hogyan gyászoljunk jól? A Z-generáció titkai: mire vágynak a fiatalok? | 60. rész
Ellenségünk-e a halál? Kell-e félnünk tőle, hogyan gondolkozzunk róla? Hogyan gyászolt Jézus és mit tanított ezzel követőinek? Hogyan gyászoljunk jól?Vendégek:- Thománé Szikora Anita református lelkész- Beran Ferenc katolikus papSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=U5yDDcHODo4 A műsorban idézett Agapé+ podcast (Jézus az élet): https://www.youtube.com/watch?v=fqcoWNM9osA&t=29s
-
60
A Z-generáció titkai: mire vágynak a fiatalok? | 59. rész
Milyen egyházképe van a fiataloknak? Hogyan lehet őketmegszólítani? És mire van leginkább szükségük a mai kor kihívásai közepette? Vendégek: - Csomós József református lelkipásztor - Kovács Zsolt római katolikus papSzerkesztő-műsorvezető: Fekete DánielKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=D9J_iAOtcAU&t=21s
-
59
Mit tegyünk, ha jól akarunk élni? | 58. rész
Hogyan térhetünk meg bűneinkből? Egyáltalán: mit jelent a bűn, mi a baj vele és miért hajlamos napjaink embere arra, hogy relativizálja?Vendégek:- Dani Eszter református lelkész- Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológusSzerkesztő-műsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=FqxD41abRQ8
-
58
Hogyan szeret az Isten? | 57. rész
Mit jelent Isten gyermekének lenni? Kell-e tennünk azért, hogy értékeljen vagy még jobban szeressen minket? Hogyan szeret és milyen választ ad teljesítménykényszereinkre?Vendégek:- Monostori László római katolikus pap- Paróczi Zsolt baptista lelkipásztorSzerkesztő-műsorvezető: Fekete DánielKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=kOyw1oOxJRo&t=2s
-
57
Jézus az élet | 56. rész
Mit jelent az, hogy Jézus az élet? Miért így nyilatkoztatja ki magát az Úr? És milyen lesz az örök élet?Vendégek:- Molnár Ambrus református lelkész- Kocsis Tamás görögkatolikus papMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=w__jDbVEYfg&t=2s A műsor elején idézett podcast a Mennyei Atyáról: https://www.youtube.com/watch?v=hCeyziBcFYs&list=PLX2he62v51ubl5VKDaT7qNm_-t199ujQz&index=19
-
56
Misszióba Krisztusért! | 55. rész
Mit jelent a missziós elhívás? Mit csinál egy keresztény, amikor misszionál? És vajon ez csak néhányak feladata, vagy mindannyiunké?Vendégek:- Dr. Mikola Borbála református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi lelkésze- Rónaszéki János katolikus pap, a Cafe Francesco társalapítójaMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé+ podcast: Gájer Lászlóval és Simon Dáviddal: https://www.youtube.com/watch?v=0kIYDTtasPM&t=1704s
-
55
Hogyan fedezzük fel saját karizmáinkat? | 54. rész
Mivel gazdagíthatja lelki életünket, ha mélységeiben értjük és így ünnepeljük pünkösdöt? Mik azok a karizmák, hogyan használhatjuk őket, és miként gazdagodhat általuk az Egyház?Vendégek:- Gájer László katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanára és- Nyuli Gábor, a Cor et Lumen Christi Közösség egyik magyarországi vezetőségi tagjaMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé+ podcast az imáról Gájer Lászlóval és Simon Dáviddal: https://www.youtube.com/watch?v=0kIYDTtasPM&t=1704s
-
54
Mit tesz az Egyház a gyermekek védelmében? | 53. rész
Mit tesz a katolikus egyház a mindennapokban, hogy a rá bízott gyerekek biztonságban legyenek? Milyen rendszerek működnek az egyházi fenntartású oktatási intézményekben és mik azok a jó módszerek, amelyek példaként állhatnak a társadalom előtt?Vendégek:- Bíró Délia, pszichológus, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága gyermekjóléti igazgatója- Puskás Balázs, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága főigazgatójaMűsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
53
Nem kitalálni, hanem megtalálni önmagam | 52. rész
Milyen volt Jézus és az Atya kapcsolata? Mit tanulhatunk abból az apa-gyermek kapcsolatra vetítve és hogyan mondjunk áldást gyermekeink fölött? Egyáltalán: hogyan legyünk jó apák?Vendégek:- Bolyki László zenész, igehirdető, lelkigondozó- Uzonyi Barnabás baptista lelkészMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=qSp5_sS4LXM
-
52
Húsvét után (is) a feltámadás örömével | 51. rész
Hogyan éljünk a hétköznapokban is a feltámadás örömében? Miként lehetünk a remény zarándokai és hogyan közvetítsük a világnak Krisztus örömhírét?Vendégek:- Michels Antal római katolikus pap- Hulitka Róbert római katolikus papMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=yIOcNBVWxG4 A beszélgetés során említett Agapé+ podcast a gyónásról: https://www.youtube.com/watch?v=cddDxCEQaPw&list=PLX2he62v51ubl5VKDaT7qNm_-t199ujQz&index=3
-
51
Húsvét szent titka | 50. rész
Miért volt szükség Jézus keresztáldozatára? Miértmondjuk rá, hogy ő lett az áldozati bárány? És valóban feltámadt a halálból? Az Agapé+ podcast ünnepi adása. Vendégek:- Literáty Zoltán református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja- Horváth Zoltán katolikus pap, plébános, esperesMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=90BrJxUnaSw
-
50
Remény csillan a szükségben | 49. rész
Hogyan közeledjünk szükséget szenvedő testvéreink felé? Miként ragyoghat fel a reménytelenségben Krisztus keresztje és hogyan közvetítsük a feltámadás üzenetét?Vendégek:- Kunszabóné Pataki Anna, a Csak Egyet Szolgálat alapítója és vezetője- Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány szolgálatfejlesztési igazgatójaMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=4PIVVA-JH3Y&t=1785s
-
49
Szabadulásunk kulcsa: a gyónás | 48. rész
Miért kéri az Anyaszentegyház a gyónás rendszeres elvégzését? Miért hívjuk kiengesztelődés szentségének, és mit is suttog a pap, mielőtt elnyerjük a feloldozást?Vendégek:- Szilágyi Szabolcs katolikus pap, erkölcsteológus- Kunszabó Zoltán állandó diakónus, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség alapítójaMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=uO6TaPHXyqoAgapé+ podcast a böjt jelentőségéről: https://www.youtube.com/watch?v=4_gF6ODowmA&list=PLX2he62v51ubl5VKDaT7qNm_-t199ujQz
-
48
A böjt ajándéka, avagy amikor felemeljük szívünket | 47. rész
Mit jelent valójában böjtölni? Hogyan és mivel gazdagítja hitéletünket? Nem “lejárt lemez” ez? Miben bontakozik ki a böjtölés lelki mélysége?Vendégek:- Györfi B. Szabolcs OSPPE, pálos szerzetes- Zámbó András református lelkész Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=dWHpD0IaW_AKapcsolódó Agapé+ Podcast: https://www.youtube.com/watch?v=I_OMt9P_gkM&list=PLX2he62v51ubl5VKDaT7qNm_-t199ujQz&index=4
-
47
Hogyan erősítsük meg a házasságunkat? | 46. rész
Mi tartja meg a házasságot? Mik segítik át a nehéz időszakokon és hogyan teljesedhet ki a házastársi hűség? Vendégek: Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke és Révész Lajos baptista lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat intézményi lelkésze.Műsorvezető: Vágvölgyi Gergelyhttps://www.youtube.com/watch?v=jhcXc7DYN_U&t=19s
-
46
Isten hűsége | 45. rész
Miben ragadható meg Isten hűsége? Hogyan válaszolhatunk rá? És hogyan hangoljuk újra a belső iránytűnket?Vendégek:- Révay Edit OCV szociológus, a Megszentelt Szüzek Rendjének tagja- Steiner József missziológus, baptista lelkészMűsorvezető: Vágvölgyi GergelyKapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=113vS4nyvSk
-
45
Exodus, avagy kivonulni a világból | 44. rész
Hogyan vonulhat ki egy keresztény a világból - és szükség van-e erre egyáltalán? Mit ad lelki életünkhöz az aszkézis és miben áll a közösségben végzett lelkigyakorlat ereje? Mi is pontosan az Exodus90? Vendégek: - Böjte Csaba ferences szerzetes - Benkovics Péter lelkigyakorlatozó Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely A beszélgetés során hivatkozott korábbi podcastunk: https://www.youtube.com/watch?v=7VyfmqIQIkM&t=1s
-
44
Hogyan váljak új emberré? | 43. rész
Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény. Új év, új ember? De mit jelent pontosan az apostoli felhívás, hogy öltsük magunkra az új embert? És hogyan váltsuk ezt tettekre a hétköznapokban? Vendégek: - Maksó Péter katolikus pap - Paróczi Zsolt baptista lelkipásztor - Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé: https://www.youtube.com/watch?v=MRzOM9RxJ-4 A beszélgetés során hivatkozott korábbi podcastunk: https://www.youtube.com/watch?v=0kIYDTtasPM&list=PLX2he62v51ubl5VKDaT7qNm_-t199ujQz&index=3
-
43
Karácsony hatalmas ajándéka | 42. rész
Mit hordoznak magukban az előttünk álló ünnepi napok? Hogyan ragadható meg a megtestesülés misztériuma és hogyan ünnepeljük jól karácsonyt? Vendégek: - Fábry Kornél katolikus püspök - Kondor Péter evangélikus püspök Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
42
A teljesség felé, avagy várni arra, aki már eljött | 41. rész
Mi adja meg advent mélységét és magasságát? Hogyan várjunk az Istenre és kell-e várakoznunk még karácsony után is? Lehet, hogy az egész életünk egy advent? Hogyan halljuk meg Isten hangját a zaj ellenére? Vendégek: - Győri Virág, újságíró-szerkesztő - Győri Tamás evangélikus lelkész, a Budapesti Kortárs Keresztény Intézet igazgatója Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé adás: https://www.youtube.com/watch?v=ulCxenqCAg4
-
41
Az ima ereje: Hogyan változhat meg az életünk? | 40. rész
Mit jelent valójában imádkozni, és mit tehetünk annak érdekében, hogy az imaéletünk elmélyüljön? Hogyan találhatjuk meg a személyes imaformánkat és miként változtatta meg az imádság két pap életét? No és mi a helyzet a "meg nem hallgatott" imákkal? Az Agapé+ podcast adásában az imáról beszélgetünk. Vendégek: Gájer László római katolikus pap Simon Dávid római katolikus pap Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
40
Miatyánk – Hogyan imádkozzuk? | 39. rész
Milyen mélységek tárulnak fel az Úr imádságában? Mit üzen nekünk ma és hogyan imádkozzuk? Vendégek: - Kiss Menyhért OFM ferences szerzetes - Kodácsy Tamás református lelkész Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely Kapcsolódó Agapé adás: https://www.youtube.com/watch?v=55BF7goxfek&t=8s
-
39
Ki valójában az Atya? | 38. rész
Kicsoda a Mennyei Atya? Milyen lehetne az istenképünk, ha jobban ismernénk Őt? És hogyan imádkozzuk jól az Úr imádságát, a Mi Atyánkot? Vendégek: - Molnár Ambrus református lelkész - Kocsis Tamás görögkatolikus pap Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
38
Méltóságunk forrása | 37. rész
Miben gyökerezik az ember méltósága? Mi szolgálja a legjobban méltóságunk megőrzését kiszolgáltatott helyzetben és mik a személy méltóságának lelki aspektusai? Kapcsolódó Agapé adás: https://www.youtube.com/watch?v=j3degE4FVtk Vendégek: - Révay Edit OCV szerzetesnővér, szociológus - Cserhátiné Szabó Izabella evangélikus lelkész Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
37
Az élet szent | 36. rész
Milyen értéket képvisel az emberi élet? Milyen fokú védelem illeti meg egyes szakaszaiban és mit tehetünk az élet civilizációjáért a hétköznapokban? Vendégek: - Dr. Rojkovich Bernadette, az irgalmasrendi kórház főorvosa, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke; - Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke. Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
36
Ne féljetek! | 35. rész
„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” – Krisztus szavai kétezer éve visszhangoznak, a Biblia egyik, ha nem a leggyakoribb fordulata pedig éppen a „Ne féljetek!”. De mit jelent valójában nem félni, és mi adja a keresztény ember bátorságát? Vendégek: - Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke - Martos Levente Balázs római katolikus püspök Műsorvezető: Vágvölgyi Gergely
-
35
Csendben, Istennel – Az imáról | 34. rész
Vajon hányféleképpen adhat lehetőséget a nyár a lelki feltöltődésre? Avagy: a lélek ápolására? Hogyan tudunk a mindennapjainkban odatalálni Isten jelenlétéhez? Könnyű vagy kihívással teli út ez? A rohanó hétköznapokban gyakran azt érezzük, csak egy kis nyugalomra, csendre vágyunk. De milyen viszonyunk van valójában a csendhez, az egyedülléthez? Mondhatjuk azt, hogy Isten anyanyelve a csend? Ha igen: vajon beszéljük ezt a nyelvet? És hogyan lehet megtanulni? Vendégek: Joób Máté evangélikus lelkész Nagy Bálint jezsuita szerzetes Műsorvezető: Bodó Mária
-
34
A Lélek kiáradása | 33. rész
A tanítványok összegyűltek, nagy szélzúgás támadt, lángnyelvek jelentek meg, majd Péter szavainak hatására többezer ember megtért. Tudjuk, pünkösdkor kiáradt a Szentlélek - de mit jelent ez valójában? Hogyan árad ki a Lélek? Milyen ajándékai vannak? Miként kell érteni a nyelveken szólás adományát, és milyen hatással kell(ene) lennie mindennek a mi életünkre? Vendégek: Laurinyecz Mihály katolikus pap, erkölcsteológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának erkölcsteológiai tanszékvezetője Békési Sándor református lelkész, teológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense Műsorvezető: Szemkeő Júlia
-
33
Kicsoda a Szentlélek? | 32. rész
Hogy lehet elképzelni, hogyan volt jelen a bibliai időkben és milyen módon van jelen a saját személyes életünkben a Szentlélek? Milyen tulajdonságai vannak, egyáltalán hogy helyezkedik el az Atya és a Fiú közötti tengelyen és milyen érzés, amikor általunk is megnyilvánul a harmadik isteni személy? A Szentlélekről beszélgetünk. Vendégek: Bácskai Károly evangélikus lelkész, egyetemi docens Beran Ferenc katolikus pap, egyetemi docens Műsorvezető: Szemkeő Júlia
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
ABOUT THIS SHOW
A közmédia első vallási podcastműsora.Mindennapi életünk kérdéseiről – keresztény szemmel. Beszélgetések, amelyek szorosan kapcsolódnak a DunaTV-n látható Agapé című műsorhoz. Továbbfűzzük, továbbgondoljuk, más perspektívába helyezzük az ott elhangzottakat. Fő szempontunk pedig nem más: mit mond az adott kérdésről a Biblia?ⓒMTVA Podcast
HOSTED BY
Agape+
CATEGORIES
Loading similar podcasts...